ingatlan

Csökken a sebességhatár a ferihegyi gyorsforgalmin

20 kilométer per órával csökken a sebességkorlátozás a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton - írja a Napi.hu. Az eddigi 90 kilométeres óránkénti sebesség helyett péntektől legfeljebb 70-nel mehetnek az autósok a repülőtérre vezető úton.

Közelebb kerültünk a ferihegyi vasút megépítéséhez

Döntött a kormány az európai uniós forrásból megvalósuló kötött pályás projektek, valamint az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretmódosításának előkészítéséről - olvasható a november 29-i Magyar Közlönyben. Ennek hatására a következő években a vasút- és villamoshálózatban országszerte jelentős fejlesztések várhatók.

Nem engedélyezik a Kopaszi-gát 120 méteres felhőkarcolóját

Nem épülhet meg egyelőre a Kopaszi-gát mellé tervezett 120 méteres felhőkarcoló - írja a Magyar Nemzet. A fővárosi városfejlesztési bizottság nem engedélyezte a fővárosi rendezési szabályzat módosítását.

Őrült lakásárak a világ körül

Magyarországról figyelve a magyar lakásárakat sokszor úgy tűnik, hogy a válság alatt egy óriási árcsökkenés, majd azóta egy őrült lakásár-emelkedés ment végbe. Hazai szemmel nézve ez igaz is lehet, de a világ országai között hamar rá kell jönnünk, hogy a lakásárak történelmében ennél sok országban jelentősen nagyobb kilengések is előfordultak már.

El lehet majd szállítani a Dunán a budapesti olimpia maradványait?

Az elmúlt években jelentősen nőtt a Budapestre érkező turisták száma, ráadásul nem csak relatív olcsósága miatt választják egyre többen a magyar fővárost. Folyamatosan nyílnak és épülnek az új hotelek - különösen a felsőbb szegmensben hallhatunk nagy számban új fejlesztésekről, de tulajdonos- és arculatváltásokból sincs hiány a piacon. Mi a sikeres budapesti hotelek titka? Többek között erre a kérdésre keresték a választ a Portfolio Property Investment Forum 2016 konferencia hotelpiaci szekciójának résztvevői.

Uniós pénz is lesz a HÉV-ek felújítására

Megnyílnak az uniós források is a HÉV-vonalak fejlesztése előtt azzal, hogy a fővárostól a MÁV-csoporthoz került a HÉV, és elővárosi vasútként működik tovább - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Átvette a HÉV-et a fővárostól a MÁV

Átvette a HÉV-et a fővárostól a MÁV-csoport, a vasúttársaság már rendelkezik a tulajdonosi jogok gyakorlását biztosító szerződésekkel, a BKV Zrt. és a HÉV-ágazat szétválása rendben lezajlott - írja az MTI.

A Portfolio díjazta az ingatlanpiac legjobbjait

A Portfolio november 22-i ingatlanos konferenciáján, a Property Investment Forumon immár hetedik alkalommal osztották ki a Portfolio Property Awards díjait. Az év legjobb ingatlanfejlesztését, a legjobb koncepcióját, a legnagyobb irodabérleti és a legnagyobb befektetési tranzakcióját ismerték el. Mutatjuk a nyerteseket!

Elfogytak az üres irodák Dél-Budán

Három új irodaépületet adtak át Budapesten 2016 harmadik negyedévében, összesen 39 570 négyzetméter összterülettel - derül ki a JLL legfrissebb elemzéséből. A növekvő fejlesztési aktivitás következtében a budapesti irodapiac üresedési rátája enyhén megemelkedett, jelenleg 10,9 százalékon áll.

Tervek, építkezések, alapkőletételek tömegei a budapesti ingatlanpiacon

Szinte nincs olyan kerülete a fővárosnak, ahol ne találkozhatnánk akár több elkerített építkezéssel vagy félkész felállványozott épületekkel. Ez azonban nem csak a társasházak építkezéseit jelenti, hanem sok esetben iroda vagy az elővárosi raktárközpontok építését. 2016 végére elmondhatjuk, hogy mind az irodák, mind a logisztikai ingatlanok szegmensében általános az optimizmus és a kiskereskedelmi központok esetében is kész tervekkel találkozhatunk - derült ki a Portfolio által szervezett Property Investment Forum 2016 konferencián.

A fiatal utazókat várja a Budapesten épülő legújabb szálloda

Új szálloda épül a Nagyvásárcsarnok közvetlen szomszédságában. A kifejezetten fiatal utazókra specializálódott Meininger szállodalánc az Egyesült Királyság, Németország, Belgium, Hollandia és Ausztria után Magyarországon is szállodát épít. A hazai egység ezzel a hotellánc legkeletibb tagja lesz.

Lehet sikeres a budapesti olimpia

Surranópályán Budapest akár meg is nyerheti a 2024-es olimpia rendezési jogát, ami több szempontból is pozitív hatással lehet a hazai ingatlanpiacra. Ezek közé tartozik a választott helyszín rehabilitációja, a városfejlesztések megvalósulása. Ugyanakkor kockázatokat is tartogat, melyek közül talán a legjelentősebbnek az ingatlanpiaci szakemberek az állami pénzek elfolyását tartották. Az egybe hangzó véleményük szerint lehet sikeres a hazai olimpiarendezés, ehhez azonban az kell, hogy az állam megfelelően tudjon együttműködni a magánszférával a fejlesztésekben - derült ki a Portfolio Property Investment Forum olimpiáról szóló szekcióján elhangzottakból.

Ennyit keresnek a fejlesztők az új építésű lakásokon

Lakásfejlesztések esetében a legnagyobb költséget a kivitelezési munkák teszik ki, emellett azonban a telekár a másik olyan tényező, ami nagyban meghatározza a beruházás végleges bekerülési költségét. Sokat számít, ha kedvező áron sikerül a telekhez hozzájutni, ezzel ugyanis az elkészült projekt lakásait is kedvezőbb áron lehet értékesíteni, vonzóbbá téve a projektet a leendő vásárlók számára. Az alábbiakban különböző példákon keresztül nézzük meg, hogy milyen becsült költségekkel lehet számolni a fővárosi és a vidéki városokban történő fejlesztések esetén és ezzel együtt mekkora egy fejlesztő becsült hozama az egyes beruházásoknál.

Trump és a Brexit mellett Magyarország nem tűnik cikinek

Egymilliárd euró feletti összeg érkezett 2016-ban a hazai ingatlanbefektetési piacra, emellett pedig - évtizedes rekordként - egymillió négyzetméter ingatlanfejlesztés valósulhat meg a következő időszakban Magyarországon - hangzott el a Portfolio által szervezett Property Investment Forum 2016 konferencián.

Aki nem figyel, milliókat bukhat a telekvásárlásnál

Egy telekvásárlásnak számos buktatója lehet, sok esetben még körültekintőbben kell eljárni, mint egy lakás megvételénél. Nem mindegy például, hogy milyen övezetben található az ingatlan, illetve milyen adottságokkal rendelkezik, de azt is érdemes megvizsgálni, hogy a távolabbi városfejlesztési tervek között milyen elképzelések szerepelnek a környéken. Ezen kívül figyelni kell a rá építhető házra vonatkozó megkötésekre, mint a beépíthetőség százaléka, a zöldterület minimális aránya vagy a maximális építménymagasság, amik mind befolyásolják, hogy adott telken megépíthetjük-e álmaink házát.

Jönnek a SZIT-ek

A Budapesti Értéktőzsde a Deloitte és a Vámosi-Nagy Ernst&Young Ügyvédi Iroda közreműködésével októberben rendezte meg a szabályozott ingatlanbefektetési társaságok szabályozásáról szóló fórumát, melyen e társasági forma adózási előnyeiről, működtetésének feltételeiről tájékozódhatott a nagyszámú érdeklődő. Az év folyamán történt törvénymódosítások több ponton könnyítették a szabályozási kereteket, a szakemberek véleménye szerint rövidesen megjelenhetnek az első szabályozott ingatlanbefektetési társaságok Magyarországon.

Mostantól egyesület védi az Airbnb-zők érdekeit

Megalakult a Magyar Apartmankiadók Egyesülete, melynek célja, hogy érdekképviselete legyen annak a több ezer legálisan működő vállalkozónak, akik egyéb szálláshely kiadással úgynevezett apartmanozással foglalkoznak. Legfőbb feladata, hogy hitelesen tájékoztassa mind a lakosságot, mind a döntéshozókat az egyéb szálláshely kiadással kapcsolatos információkról, segítsen javaslatokat megfogalmazni az őket érintő esetleges jogszabály-változások ügyében.

Tolonganak az autóipari beszállítók a hazai raktárakért

Hasonlóan más ingatlanszektorhoz, az ipari ingatlanok piacán is pozitív tendencia volt tapasztalható az elmúlt 2 év során. Az erős aktivitást a megnövekedett számú bérbeadások és eladások jelzik, melynek eredményeként a nettó abszorpció mértéke felülmúlta az új piaci kínálatot. Fejlesztői oldalról is változás tapasztalható, hiszen ismét egyre több spekulatív alapú beruházás indult el, mely a gazdasági visszaesésnek köszönhetően hosszú éveken keresztül nem volt tapasztalható és szinte kizárólag build to suit - konkrét igény alapján, testre szabottan megvalósuló - projektekre fókuszáltak a fejlesztők- derül ki a Colliers legfrissebb elemzéséből.

Ezért vannak óriásdugók Magyarország útjain

A rendszerváltás óta eltelt évtizedek során sokat változott Magyarország úthálózata, kiépült a ma ismert gyorsforgalmi rendszer. Ezzel párhuzamosan egyre több település mentesült a rajta keresztülhaladó hatalmas forgalom terhétől, ugyanakkor még mindig vannak települések, ahol a járműforgalom több mint kétszeresen meghaladja a megengedett maximális mértéket. Az érintett helyeken a zaj- és a levegőszennyezés mellett a balesetek valószínűségének növekedése is veszélyezteti a helyi lakosok mindennapi életét - derül ki a Lechner Tudásközpont elemzéséből.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.