ingatlan

Magyar munkaerőt keres a bővülő parndorfi bevásárlóközpont

Újabb részleg nyílt kedden a burgenlandi Parndorfnál lévő outlet központban, így 15 új üzlettel, kávézókkal és éttermekkel bővült a kínálat - írja az MTI. Az üzemeltető 20 százalékkal tervezi növelni az alkalmazottak számát, aminek során Magyarországról is várja a munkavállalókat.

Saját földalattit és fogaskerekűt építtetne a kormány

A kormány a következő két évben 6,5 milliárd forintot szán a hazai kötöttpályás járműgyártás fellendítésére - áll a Magyar Közlöny legfrissebb számában. A kisföldalattira és a fogaskerekű is gyártanának prototípust, a MÁV InterCity flottájának megújítására pedig további 45,4 milliárd forintot költhetnek 2020-ig.

Ugrás előtt a lakásárak a pesti kerületben?

A városfejlesztési projektek nem csak a térképeket rajzolhatják át gyökeresen, de a lakásárakban is jelentős átrendeződéseket okozhatnak. Számos külföldi és hazai példa bizonyítja, hogy az érintett városrészek felértékelődését okozzák a környezet javításának céljával megvalósított nagyszabású beruházások. A Corvin-negyed és a IX. kerület középső részének átalakulása után, a közeljövőben a Liget Projekt is jelentős hatással lehet a környező lakások áraira.

Kétszer is le akarták állítani a 4-es metró építését

A DBR Metró Projekt Igazgatóság 2007-ben és 2008-ban is javasolta a 4-es metró beruházásának leállítását - közölte Balogh Árpád, az igazgatóság volt vezetője a metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfői ülésén, Budapesten.

Bejelentette az MNB: külföldieknek adják el a MARK-ot

Mivel közel a felére csökkent a bankrendszer vállalati nem teljesítő hiteleinek aránya, és a fennmaradó állományt már a piac is képes kezelni, az MNB a MARK Zrt. piaci értékesítése mellett döntött. A kiírt pályázat során a szlovák APS Invesmentet válaszottták, rövid határidőn belül adásvételi szerződés megkötésére kerül sor - közölte a jegybank. A várható árat nem közölték. Tudomásunk szerint a MARK eddig egyáltalán nem várásolt követelést a bankoktól, de az eladás nem meglepetés: az MNB korábban már többször jelezte, hogy idővel a társaság privatizálása a célja.

Átadták az M1-es autópálya új lehajtóját

Hivatalosan is átadták az M1-es autópálya Biatorbágy határánál lévő, Tópark felé vezető lehajtóját. Ennek köszönhetően az M1-es és az M0-ás autópályák között egy újabb fontos ponton valósult meg az összeköttetés.

Budapest városképe több százmillióból újul meg

Budapest városképe több százmillióból újul meg

Ötven pályázatot támogatnak Budapest több mint 390 millió forintos műemléki keretéből, ennek köszönhetően 37 épület homlokzata, bejárata, valamint 13 egyéb jelentős építészeti értéket hordozó épületrész és épületdísz újulhat meg a főváros kerületeiben. A pályázat idén is folytatódik 500 milliós kerettel.

Milliókat is spórolhatsz, ha odafigyelsz lakásvásárláskor

Az idei évről már most elmondható, hogy az új lakások éve lesz Budapesten. A főváros szinte mindegyik kerületében tömegével jelentik be a fejlesztők új projektek indítását és a városban járva saját szemmel is tapasztalhatjuk, hogy egyre több helyen kezdődnek új építkezések. A lakások közti összehasonlítás azonban kihívás elé állítja a leendő vásárlókat, ahogy azt sem egyszerű megállapítani, hogy hol mennyi lakás közül válogathatunk. Ennek érdekében a Portfolio Ingatlan által összeállított adatbázis lehetővé teszi a projektek közti gyors és egyszerű keresést, hogy minél könnyebben megtalálhassuk leendő otthonunkat.

Ezüstérmes Magyarország a lakások drágulásában

Még mindig dobogós helyen áll Magyarország a lakásárak drágulásában az Európai Unió országai között - derül ki az Eurostat legfrissebb felméréséből. Az egy év alatt bekövetkezett 9,7 százalékos áremelkedésnél csak Csehországban szárnyaltak jobban az árak.

Itt vannak Magyarország legolcsóbb lakáshitelei

Hihetetlenül alacsony, 2,33%-os kamattal is elérhető ma már lakáshitel Magyarországon. Ehhez viszont el kell fogadni, hogy törlesztőrészletünk akár három havonta ingadozhat. Aki biztonságra vágyik, és legalább 5 évig fixálni szeretné a havi terhét, annak 3,69%-nál kezdődik a pálya. A Pénzcentrum kalkulátora segítségével bemutatjuk Magyarország legolcsóbb lakáshiteleit.

Sávlezárás jön a Róbert Károly körúton

A Róbert Károly körút komplex felújításához kapcsolódó közműmunkák miatt 2017. április 8-tól (szombattól) várhatóan 13-ig (csütörtökig) a Váci út felől a Lehel utca felé vezető útpálya az Angyalföldi utca/Teve utca és a Kassák Lajos utca/Pap Károly utca közötti rövid szakaszon egy sávra szűkül, az arra közlekedők megnövekedett utazási idővel számolhatnak - tájékoztatott a BKK.

Hatalmas dobásra készül az egyik legnagyobb hazai lakásfejlesztő

Új tevékenységgel bővíti portfólióját az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő. A Metrodom mintegy 100 lakás fejlesztését tervezi kimondottan bérbeadási céllal, amire a hazai ingatlanpiacon eddig nem volt példa ilyen méretben.

Három év múlva nem lehet majd új lakást venni Magyarországon?

A csökkentett áfakulcs mindössze 2019. végéig szól, vagyis a fejlesztőknek még körülbelül 2 és háromnegyed évük van arra, hogy megépítsék és el is adják a lakásaikat. Az ez utáni időszak ugyanis igencsak problémás lehet a hirtelen megugró árak, és az így elmaradó kereslet miatt. A fentiektől való félelem azonban jóval korábban, már jövőre is visszafoghatja a beruházási terveket, vélhetően 2018-ban csak nagyon kevesen gondolkodnak új projekt indításán, csak a már elkezdett házaikat fejezik be. Hogy végül sikerül-e elérni, hogy a kedvezményes áfa időszaka meghosszabbodjon, még nem tudjuk, de az biztos, hogy ez az idei év egyik legnagyobb kérdése a lakáspiacon. Amennyiben ugyanis minden marad a korábban tervezettek szerint, ismét jelentős zuhanást figyelhetünk majd meg a lakásépítésekben.

Nem mindenki örülhet a lakáspiac fellendülésének

Az ingatlanpiac fellendülésével egyre kisebb a válság éveiben létrehozott MARK (Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő) Zrt. létjogosultága, így előfordulhat, hogy a céget a cseh központú, de leginkább Romániában sikeres APS Holding veszi meg - írja az Index.

Betörők fenyegetik a te lakásodat is? Térképen a válasz

Lakásvásárlás előtt az egyik legfontosabb szempont az adott ingatlan ár-érték aránya, ezt azonban egyértelműen a lakás elhelyezkedésének szempontja követi a listán. Egy biztonságos környék akár magát a lakást is felértékelheti szemben azokkal, amelyek környékén magasabb a bűnelkövetések száma. Hogy pontosan hol, mennyi bűneset történt az elmúlt években, arról az Otthontérkép oldalán lévő térképen nézelődhetünk. Nézd meg te is, hol voltak 2016-ban az ország legbiztonságosabb és legbűnösebb városai!

Szombattól pótlóbuszok jönnek a 4-6-os villamos vonalán

2017. április 8-tól (szombattól) két és fél hétig, április 25-ig (keddig) a 4-es és a 6-os villamos pályafelújítási munkák miatt két szakaszon, megosztva közlekedik: a Széll Kálmán tértől a Wesselényi utcáig, Dél-Budáról pedig a 32-esek tere megállóhelyig. A Wesselényi utca és a Corvin-negyed M között mindvégig pótlóbusz viszi az utasokat - közölte a BKK.

Másfél milliárddal drágább lesz, maradhat?

10,67 milliárd forinttal a volt MTESZ-székházat lebontó Market Építő Zrt. tette a legjobb ajánlatot a Kossuth téri irodaház építésére. Az Országgyűlés Hivatala új irodaházának építésére korábban 9 milliárdos keretösszeget határoztak meg, a mostani magasabb ajánlat szerződésének megkötéséhez így még a kormány döntése szükséges - olvasható az InfoRádió oldalán.

Csúszik a Margitsziget felújítása

Május végére módosult a Margitsziget átadásának határideje, ugyanis a felújítás további munkákkal egészült ki - olvasható az InfoRádió oldalán. A májust követő időszakban a vizes-világbajnoksághoz kapcsolódó ideiglenes létesítmények és fesztiválhelyszínek építésére is sor fog kerülni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.