ingatlan

Elképesztőt robbantott a magyar építőipar

Augusztusban az építőipari termelés volumene 9,8%-kal (!) haladta meg az előző havi szintet. Ez még úgy is igen magas növekedés, ha figyelembe vesszük, hogy a kis ágazat teljesítménye hónapról hónapra ingadozó lehet, illetve az előző két hónap nem sikerült túl erősre.

Ha ma csak egy cikket olvasol el a raktárakról, ez legyen az!

A második negyedévhez hasonlóan az idei év harmadik negyedévében is 5,5 százalékos volt az ipari ingatlanok piacán mért üresedési ráta, ami jól mutatja, hogy egyelőre nem enyhül a városszéli csarnokok iránti érdeklődés - derül ki a BRF legfrissebb piaci elemzéséből.

Brutális pénzekkel vadásznak az ingatlanjainkra

Egyre inkább szűkül a megtakarítók lehetősége a kevésbé kockázatos, mégis pár százalékos hozamot ígérő befektetések piacán. A hozam nélküli bankbetétek helyett, népszerűbbé váltak az ingatlanbefektetések, különös tekintettel az ingatlanalapok által kínált lehetőségekre, amik már egy kisebb összeg befektetésével is elérhetőek. Csak úgy ömlik a pénz az ilyen ingatlanokkal foglalkozó alapokba, amit a vagyonállományuk növekedése is igazol. A hozamtermelő képesség fenntartásához folyamatosan új vásárlásokra van szükség, így egymás elől kapkodják el a legjobb áron kínált irodaházakat, ipari létesítményeket, kiskereskedelmi egységeket vagy akár a lakóingatlanok.

Milliókat akarsz keresni? Térkövesnek menj, ne bankárnak

Tovább erősödik az építőanyaghiány, heteket, de van, ahol hónapokat kell várni a szállítmányokra, ami jelentősen lassítja az építkezéseket. Az építőanyagok mellet a speciális szakipari dolgozók hiánya is akadályozza a beruházások felfutását - írja a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség értékelése alapján a HVG. A munkaerőhiány mostanra olyan mértékre emelkedett, hogy bizonyos szakipari munkakörökkel magasabb jövedelem érhető el, mint a bankszektorban dolgozva - olvasható a 24.hu elemzésében.

A nap ábrája: melyik banknál milyen fogyasztóbarát lakáshitel kapható?

Az összes hazai nagybank és takarékszövetkezet kínál már az MNB által minősített fogyasztóbarát lakáshitelt, azonban nem az összes lehetséges kamatperiódus mellett. Az alábbi táblázatban foglaltuk össze, melyik banknál milyen lakáshitel érhető el.

Mennyibe fog kerülni a Mol új székháza?

Nemrég érkezett a bejelentés, hogy a Mol-csoport építi fel a Kopaszi-gát mellé tervezett 120 méteres toronyházat, amiben a cég új központja kap majd helyet. A 2021-re elkészülő épület egyesíti a cégcsoport 11 különböző helyen lévő irodáját és 28 emeleten összesen 2500 munkaállomást biztosít az ott dolgozók számára. A bruttó 83 ezer négyzetméteres épület feltehetően nemcsak a legnagyobb, hanem a legdrágább projekt is lesz. A cég ugyan még nem közölt számokat arról, hogy mennyibe fog kerülni a székház, a hasonló projektek és az építési költségek figyelembevételével viszont készítettünk egy becslést arról, hogy várhatóan mennyibe is kerülhet a teljes beruházás.

A 2-es metró végállomása lett volna, most elbontják az elfeledett kőbányai aluljárót

Eredetileg a 2-es metró egyik ágának végállomása lett volna, a metró azonban nem épület meg a Kőbánya központjában található Liget térre, így mára csak egy részben elkészült aluljáró árulkodik az egykori tervekről. Ezt orvosolja most Kőbánya önkormányzata azzal, hogy az épületet elbontja és parkot alakít ki a helyén - írja a HVG.

Olcsó trükkök, ugyan már! - Brutális pénzeket költenek a vásárlók csábítására

A technológia fejlődése a lakáskeresésben is új dimenziókat nyitott. Ma már az újlakás projektek honlapja számos képpel és információval igyekszik meggyőzni a leendő vásárlókat. Egy prémium, 100 milliós lakás értékesítéséhez azonban még ennél is több kell, nem elég a 2 dimenziós alaprajz, vagy a kedves értékesítő. Ezt a fejlesztők is felismerték, a technológiai újdonságoknak köszönhetően egy tervasztalról történő vásárlásnál a végletekig segítenek elképzelni, hogy milyen is lesz az adott otthonban élni. A legmenőbb beruházásoknál már virtuális reality (VR) szemüveg segítségével sétálhatunk végig a lakáson, kávézhatunk a nappaliban vagy nézhetünk ki az erkélyről azelőtt, mielőtt még a ház felépülne. De az újdonságok tárháza végtelen, van ahol például az előbb említett VR megoldás mellett, ahol a telekről induló hőlégballonnal is megcsodálhatják a panorámát a leendő vásárlók.

Őrült harc a megmaradó helyekért: nincsenek egyszerű helyzetben a cégek

Folyamatosan nő a budapesti irodaállomány, amit az erős kereslet egyelőre még képes felszívni, kérdéses azonban, hogy mi történik az elkövetkezendő években, amikor több irodaépítési projekt is befejezésre kerül. A magas keresletet a számok is alátámasztják, a bruttó bérbeadás mértéke az idei évben fél év leforgása alatt több, mint a kétszeresére nőtt, miközben az üresedési ráták az egész budapesti irodapiacon rekordalacsony szintekre csökkentek. Bár a főváros minden részén 10 százalék alatti a kihasználatlanság, kiemelkedő a dél-budai alpiac, ahol 3,3 százalékos a mutató, így ezen a környéken kifejezetten nehéz helyzetben lehetnek azok a cégek, amelyek újonnan alakultak, bővítést terveznek, vagy csupán új helyre költöznének.

Új tulajdonoshoz került a Nokia komáromi épülete

Megvette a CTP a Nokia korábbi épületét Komáromban. A közel 53 ezer négyzetméteres épület a 137 ezer négyzetméteres komáromi ipari park területén található. A komplexum 1999 és 2004 között három fázisban épült.

Félsz az újabb válságtól? Ide tedd a millióid

Buda jellemzően értékálló területnek számít, annak is leginkább a belsőbb részei. Alapvetően mindig megvolt, és vélhetően meg is lesz az ottani lakások kereslete, amit a keresett kerületeket vizsgáló statisztikák is rendre megerősítenek. Az olyan befektetők tehát, akik számára nem is annyira a rövid távú magas hozamok, mind inkább a hosszú távú kiszámíthatóság a fontos, előnyben részesíthetik a területet. A budai kerületek között is akadnak azonban különbségek abban, hogy mennyire számítanak jó befektetésnek. Elsősorban a belvároshoz legközelebb eső, vagy még szintén könnyű elérhetőséget biztosító, de megfelelő zöldkörnyezettel rendelkező területek lehetnek a befektetők legnépszerűbb célpontjai.

Kiderült, mi lesz a Déli pályaudvar helyén!

Sport és szabadidő központ lehet a Déli pályaudvar területének egy részén, legalábbis a közbeszerzési tervpályázat szerint - írja a Magyar Hírlap.

Szinte hihetetlen, tényleg elkezdtek zuhanni a lakásárak?

A KSH jelenleg elérhető adatai szerint, 2017. II. negyedévében csökkentek a lakásárak Magyarországon az év első három hónapjához képest, ami 2013 óta nem fordult elő. Az árak mérséklődése 1,5 százalékos mértéket mutat, miközben az év első három hónapjában még közel 5 százalékos emelkedés volt tapasztalható. Ez felveti a kérdést, hogy lassan aggódhatunk a hazai lakáspiacért? Nem ilyen egyértelmű azonban a helyzet, ezek ugyanis még egyelőre csak előzetes számok, hivatalos közlemény még nem érkezett, így elképzelhető, hogy az adatok még felülvizsgálatra kerülnek. A tavalyi év utolsó három hónapjában ráadásul már előállt egy hasonló helyzet, a végleges adatok azonban ott végül növekedést mutattak. Vagyis a cikk címében feltett kérdésre a válaszunk, hogy egyelőre NEM.

A metrófelújítás már most eléri a Népligetet és a Nyugatit

2017. október 15-től (vasárnaptól) az M3-as metróvonal északi szakaszán novemberben kezdődő felújítás előkészítési munkái miatt, a metrópótló buszok haladásának biztosítása érdekében két fontos változás lép életbe a közúti forgalmi rendben. A Nyugati téren megszűnik a Bajcsy-Zsilinszky útról a Nagykörútra, illetve a Nagykörútról a Bajcsy-Zsilinszky útra történő balra kanyarodási lehetőség, az Üllői úton a Népligetnél pedig új jelzőlámpás csomópontot építenek ki. Vasárnap a kisebb forgalmú reggeli órákban, a metró üzemkezdetétől körülbelül 8 óráig az M3-as metró nem közlekedik, helyette pótlóbusz viszi az utasokat a teljes metróvonalon - közölte a BKK.

Már nem Magyarországon növekednek a legjobban a lakásárak

Tovább növekednek a lakásárak Európában, a drágulás 3,8 százalékos volt az euróövezetben, és 4,4 százalékos az EU-ban 2017 második negyedéve és az előző év azonos időszaka között, az Eurostat legfrissebb elemzése szerint.

Ferihegyen épített új részleget a világ vezető csomagszállítója

A DHL Express beköltözött a saját igényei alapján kialakított 6000 négyzetméteres raktárbázisába, a Budapest Airport új, logisztikai központjában. Az új helyen a cég szortírozó rendszere működik, amivel a korábbi háromszorosára nőtt a kapacitás.

Háborút hirdetett az MNB a változó kamatozású lakáshitelek ellen

Nem tanultak a bankok a devizahiteles válság tapasztalataiból, ezt mutatja, hogy még mindig nagyon magas a változó kamatozású lakáshitelek aránya az új kihelyezésekben - mondta ma az MNB alelnöke. A jegybank az idén megjelent, védjeggyel bíró Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelektől remél első lépésben változást, e kedvező termékek tulajdonságait ismertették egy mai sajtótájékoztatón. Az MKB, az OTP és a Raiffeisen egyelőre csak egyféle kamatperiódus mellett kínál ilyen hitelt, az ilyen banki gyakorlatot sajnálatosnak nevezte Windisch László.

Mi kerül egy új lakás négyzetméterén egymillió forintnál is többe?

Az új építésű lakások árai láttán sokakban felmerül a kérdés, hogy ki tudja ezt megfizetni és egyáltalán miért kerülnek ennyibe, ami különösen az olyan magas presztízsű lakások esetén szembetűnő, ahol még a jó elhelyezkedés is drágítja a beruházást. Hogy mik ezek a tényezők, amik hatására az egymillió forint feletti négyzetméterárak sem ritkák, a XII. kerület példáján keresztül néztük meg.

Bajban a cégek - Elfogytak az üres területek Budapesten

Újabb rekord dőlt meg a budapesti irodapiacon, mostanra a spekulatív kihasználatlansági ráta is 10 százalék alá csökkent, vagyis több alpiacon szinte lehetetlen nagyobb méret egybefüggő irodaterületet találni. A most zajló fejlesztések eredményeként azonban év végétől - az átadások megindulásával - enyhülni fog a hiány - derül ki a BRF legfrissebb jelentéséből.

Valóság, vagy csak mítosz az irodák túlkínálata?

A rekordalacsony irodapiaci kihasználatlanság és az egyre inkább bérbeadói piac ellenére, a piaci kommentárok már közelgő túlkínálattól tartanak. Ám pánikra nincs ok, még nincs - vélik a Cushman & Wakefield mukatársai, Hegedűs Orsolya és Mike Edwards.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.