ingatlan

Erdőfelméréstől a városmodellezésig: debreceni céget hívnak a feltérképezéshez

Erdőfelméréstől a városmodellezésig: debreceni céget hívnak a feltérképezéshez

A hagyományos terepi felmérésnek megvannak a korlátai, de a modern technológia alkalmazásával ezeket le lehet küzdeni. Legalábbis ezt bizonyítja az Envirosense Hungary Kft. története, amely egyetemi kutatásokból nőtte ki magát úgy, hogy nemcsak a címben említett célok feltérképezéséhez veszik igénybe a szolgáltatásukat, de már a kkv szektorban is használni tudják az alkalmazásaikat, amelyek jelentős hatékonyságnövelést ígérnek.

Kisvállalkozásokból is lehet sikeres céget építeni Magyarországon. Sok olyan vállalat van, amely egy műhelyből, egy garázsból, vagy egy kisüzemből indult, de mára már tőkeerős, piacán meghatározó, akár nemzetközi szinten is sikereket elérő céggé vált: nevezhetjük őket akár példaképeknek is. Közöttük bőven találunk olyanokat, amelyek nem feltétlenül vannak a gazdasági sajtó fókuszában, nem szólnak róluk a hírek minden nap, de mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak nap, mint nap. A cikksorozat támogatója a Budapest Bank.

Milliókkal olcsóbban keltek el a budapesti lakások a koronavírus megjelenése után

Milliókkal olcsóbban keltek el a budapesti lakások a koronavírus megjelenése után

Több tízezer forinttal kevesebb lett az átlagos négyzetméterár Budapesten 2020. április-június között az év elejéhez képest a KSH legfrissebb adatai alapján, ami egy közepes méretű lakás esetében több millió forintot is jelenthetett. Ez önmagában még nem eredményezné azt, hogy általánosságban is csökkentek a lakásárak, hiszen ha a szóban forgó 3 hónap alatt csak rossz minőségű és így relatív olcsó lakások kerültek eladásra, akkor is ugyanezt mutatnák a számok, de mégis érződik már egy lefelé történő elmozdulás. Sőt, az MNB szintén 2020 második negyedévre vonatkozó árindexe is már több mint 5%-os árcsökkenést számított a fővárosban. A legtöbb vidéki városban és községben is kisebb négyzetméteráron cseréltek gazdát a házak és lakások idén tavasszal, de van azért néhány régió, ahol továbbra is magasan maradtak a fajlagos árak.

10 modell a párkapcsolati pénzügyekre, ha úgy érzed, lehúz a kedvesed

10 modell a párkapcsolati pénzügyekre, ha úgy érzed, lehúz a kedvesed

Pittyen a mobilod mert jött a banktól egy sms: a párod éppen most vásárolt magának 220 ezer forintért egy designer táskát a közös kártyáról. Hogy erre ki mit reagál, az nem csak a pénztárca vastagságán múlik. Hanem jobb esetben azon, hogy mi volt a közös megállapodás és milyen párkapcsolati pénzügyi modell van érvényben. Persze, erőltetett lehet, meg kínos is a pénzügyekről, fizetésről meg kapcsolati hozzájárulásról beszélgetni, mégis sokszor érdemes. Mindenkinek más a pénzügyi személyisége, mást tart fontosnak, és mást érez drágának. Ha nem akarunk ebből konfliktust, akkor érdemes lehet megállapodni egy hozzánk passzoló modellről. Hogy pontosan milyen megoldások is vannak, azt az alábbi cikkben vesszük sorra.

Készül az egyik legnagyobb meglepetés az ingatlanpiacon!

Készül az egyik legnagyobb meglepetés az ingatlanpiacon!

Alig két hét van csak hátra az év legjelentősebb hazai ingatlanpiaci eseményéig, a Property Investment Forum konferenciáig. Ahogy minden évben, idén is összegyűjtjük, a szakmai zsűri segítségével kiválasztjuk, majd díjazzuk a konferencián a 2020-as év legkülönlegesebb projektjeit, legmeghatározóbb eseményeit, a legnagyobb tranzakcióit, vagy a legtehetségesebb személyét. A korábbi évektől eltérően azonban, idén két újdonságot is bejelenthetünk: A Futureal és a Portfolio közös alapításával már az "Év Ingatlanpiaci Innovációja" kategóriából is választunk győztest. A másik újítás pedig, hogy Olvasóinkat is bevonjuk a zsűrizésbe.

Zöld jelzálogleveleket venne a bankoktól az MNB

Zöld jelzálogleveleket venne a bankoktól az MNB

A hosszú távú fenntarthatósági szempontok érvényre juttatása érdekében és a jegybank 2019 februárjában közzétett Zöld Programjában megfogalmazott célokkal összhangban a Monetáris Tanács úgy döntött, hogy az MNB továbbfejleszti jelzáloglevél-vásárlási programját és a jövőben zöld minősítéssel rendelkező jelzálogleveleket fog vásárolni - közölte honlapján a jegybank.

Legyél te 2020-ban

Legyél te 2020-ban "Az Év Ingatlanpiaci Tehetsége" - Jelentkezz a pályázatra!

Rendkívüli év az idei, amely eddig soha nem látott kihívások elé állította a gazdaságot, így az ingatlanpiaci szakembereket is. Többek között ezért is tartotta kiemelten fontosnak az Indotek Group és a Portfolio Csoport, hogy az idei évben is odaítélje az Év Ingatlanpiaci Tehetsége Díjat annak a tehetséges szakembernek, aki értékteremtésével idén is maradandót alkotott az ingatlanpiacon. A díj legfőbb célja, hogy idén is inspirálja mindazon tehetséges fiatalokat, akik elhivatottak a munkájuk iránt és teljesítményükkel szeretnének valós értéket teremteni. A jelentkezés elindult, november 9-ig várjuk a jelölteket, illetve a jelöléseket, az idei év újdonsága ugyanis, hogy nemcsak jelentkezni lehet a díjra, hanem jelölni is a munkatársakat és a szakmai partnereket.

Lakáshitelek: ilyet még nem láttunk, egyszerűen lerohanták a magyar bankokat

Mindössze három hónapnyi megtorpanást hozott a koronavírus a hazai lakáshitelezésben még tavasszal, így mára sikerült visszakapaszkodnia a piacnak a tavalyi szint fölé. Olyannyira, hogy szeptemberben már új történelmi csúcs született: 91 milliárd forintnyi lakáshitelt vett fel a lakosság egyetlen hónap alatt. Ezzel szemben a személyi kölcsönök továbbra sem tértek magukhoz, és a vállalati hitelezésben is lassulást mutatnak az MNB friss adatai. Betéti fronton gyengén alakult a szeptember, reméljük, ez nem a lakossági tartalékok felélésének az egyik első jele.

Mozgolódnak itthon a cégek - Eljön az idő, amikor magadtól dönheted el, hogy az irodából, vagy otthonról dolgoznál?

Mozgolódnak itthon a cégek - Eljön az idő, amikor magadtól dönheted el, hogy az irodából, vagy otthonról dolgoznál?

Úgy tűnik még mindig nem dőlt el, hogy mennyire ragad be a home office a járvány lecsengésével, de az biztos, hogy a második hullám még egy lapáttal rátesz arra, hogy felértékelődjön az otthon szerepe és a lakásban kialakított munkaállomás milyensége. Már több hazai cég kötelezte el magát amellett, hogy a vírus miatti félelmek elmúlásával is engedi a dolgozóknak, hogy szabadon eldöntsék, hogy milyen mértékben szeretnének otthonról dolgozni, miközben az irodájukat is megtartják, hogy lehetőség legyen a közös munkavégzésre. Az ismételt felmérések pedig ugyanarra világítanak rá: ha az irodisták dönthetnének, a legtöbbjük a vegyes megoldást, vagyis a felváltott irodai és otthoni munkavégzést választáná. Ha a cégvezetők ennek megfelelően alakítják a jövőre nézve a döntéseiket, akkor felmerül egy következő kérdés: Vajon mi lesz a rengeteg irodaházzal? Ennek fényében, mutatjuk a hasznosítási ötleteket!

Sokat ingázol? - Milliókba kerülhet a lakásod árában a gyorsabb bejutás a fővárosba

Sokat ingázol? - Milliókba kerülhet a lakásod árában a gyorsabb bejutás a fővárosba

Az elmúlt tíz évben nemcsak Budapesten, hanem a főváros környéki agglomerációban is jelentősen drágultak az ingatlanok. A Takarék Index elemzése szerint az árakat leginkább a megközelíthetőség befolyásolja, tíz perccel gyorsabb bejutás a fővárosba akár nyolcvanezer forintot jelenthet négyzetméterenként a lakásárakban.

Nem várt dolgot művelt a koronavírus a megtakarításokban – Ezek az országok az igazi nyertesek

Nem várt dolgot művelt a koronavírus a megtakarításokban – Ezek az országok az igazi nyertesek

A koronavírus hatására világszerte átrendeződtek az emberek megtakarításai, a korábban részvényekben tartott vagyon jelentős része landolt készpénzben és bankbetétben. Bár március végégig jelentősen visszaesett a háztartások globális vagyona és a hitelállomány is megugrott, a második negyedévben sikerült ezt a veszteséget ledolgozni, a globális háztartási vagyon összességében tehát nem sínylette meg az év első felének történéseit – derül ki a Credit Suisse Global Wealth Reportjából. A tanulmány azt is megnézi, melyek azok az országok, ahol a legtöbbet nyertek és vesztettek az emberek a koronavíruson.

Értelmezhető választék és stabil lakásárak - Ugye ez lesz, ha megint visszaáll az 5 százalékos lakásáfa?

Értelmezhető választék és stabil lakásárak - Ugye ez lesz, ha megint visszaáll az 5 százalékos lakásáfa?

A következő két hónapban biztosan nem fog egész nap csörögni az új lakásokat értékesítők telefonja, a kormány ugyanis azzal, hogy bejelentette, hogy január 1-től ismét él 5 százalos lakásáfa, most nagyon sokakat kivárásra ösztönöz. De mi lesz januártól? Mennyi lakásépítés várható és vajon hogyan alakul ezután az új lakások ára?

Hitelt vennél fel? Ezeknél a bankoknál lesz a legalacsonyabb a törlesztőrészleted

Hitelt vennél fel? Ezeknél a bankoknál lesz a legalacsonyabb a törlesztőrészleted

A koronavírusválság egyelőre nem társult hitelválsággal Magyarországon. Ezt a lakáshitelek és személyi kölcsönök hiteldíja is jól mutatja, hiszen nem drágítottak rajtuk érdemben a bankok március óta. Aki tehát ma hitelt vesz fel akár otthonteremtésre, akár szabad felhasználásra, az továbbra is rekordközeli kamatozással teheti ezt. Manapság sem mindegy azonban, melyik bankot választjuk, ebben kívánunk most segíteni.

Eladja óriási ingatlankomplexumát az Aegon

Eladja óriási ingatlankomplexumát az Aegon

Nemcsak a közép- és kelet-európai érdekeltségek tervbe vett eladásával, hanem ingatlanértékesítéssel is javítani igyekszik tőkehelyzetén az Aegon NV. Be is jelentettek most egy jókora ingatlantranzakciót.

Összeállt a nagy otthonteremtési program - A gyerek 25 éves koráig jár a felújítási támogatás

Összeállt a nagy otthonteremtési program - A gyerek 25 éves koráig jár a felújítási támogatás

Január 1-jével a gyakorlatban is elindulhat Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Budapesten. Új információként közölte: a legnépszerűbbnek számító felújítási támogatás a gyermek 25 éves koráig vehető igénybe, mégpedig egy alkalommal. Összefoglaljuk az 5 pontos program elemeit, amelyek közül eddig a 150 négyzetméter alatti lakásokra és 300 négyzetméter alatti családi házakra vonatkozó 5%-os újlakásáfáról, valamint a CSOK-felvevők illetékmentességéről jelent meg törvényjavaslat.

Megszólalt az MNB: a várakozás alapján óriási bedőlések jöhetnek a hotelpiacon

Megszólalt az MNB: a várakozás alapján óriási bedőlések jöhetnek a hotelpiacon

A hotelpiac jelenlegi számait, illetve a jövőbeli visszaépülési várakozásokat elnézve, a várakozások szerint szinte elkerülhetetlen, hogy bedőlések is elérjék a hotelpiacot. Ismerve a piaci dinamikát - ami az egyiknek rossz, az a másiknak jó - vélhetően lesznek olyan nagyobb likviditással rendelkező nagybefektetők, akik hosszabb távon tudnak gondolkodni és bízni a turizmusban, így jó lehetőségeik lehetnek majd a vásárlásra. A turizmus nehéz helyzete mellett, az irodapiac, a bevásárlóközpontok és üzletek, valamint a logisztikai ingatlanok kilátásait, és az eddigi változásokat is összefoglalták az MNB elemzői a legfrissebb kereskedelmi-ingatlanpiaci jelentésben.

Értéknövelés és hozzáférhetőség akadálymentes épületekkel és nyílászárókkal

Értéknövelés és hozzáférhetőség akadálymentes épületekkel és nyílászárókkal

A statisztikák szerint a társadalom körülbelül 15 százaléka speciális igényű ember, Európában 120 millióan, Magyarországon 1,5 millióan élnek mozgásszervi-, audiovizuális akadályokkal vagy kognitív zavarral. Az egyenlő esélyű hozzáférés Európában és Amerikában is alapvető jognak számít. Ennek egyik kiemelt területe az épített környezetünk, melynek akadálymentesítése és az ezzel kapcsolatos megfelelő információk hozzáférhetősége milliók életét könnyítené meg. Egy magyar fejlesztésű tanúsító védjegy és egy belga székhelyű alumínium nyílászáró-gyártó hazai csapata ezért az akadálymentes technológiák megvalósításán és népszerűsítésén dolgozik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.