Júliusban közel ötven éve, az 1974-es olajválság óta a legnagyobb mértékben emelkedtek a nagykereskedelmi árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján.
A magyarok harmada biztosra veszi, hogy idén ősszel lesz negyedik járványhullám, és összességében kétharmaduk lát esélyt az újabb hullámra, de ezzel együtt sem látszik fokozott óvatosság a lakosság magatartásában se a járványügyi intézkedések, se a havi költekezés terén – derül ki az Ipsos legfrissebb kutatásából. Sőt, sokan inkább többen költenek most, mint a járvány előtt és ez is hajthatja az inflációt, amelynek magasabb szintje miatt most aggódnak a legtöbben az elmúlt 5 évet tekintve.
Már kétszer emelt kamatot az MNB Monetáris Tanácsa az utóbbi hónapokban, az effektív kamatszint 45 bázisponttal emelkedett. Ezzel enyhült a forint egyik legfontosabb sérülékenységi mutatója, a negatív reálkamat, a feltörekvő országok között lassan a középmezőnybe tartozunk. Ebben azonban nagyobb szerepe volt az infláció júliusi visszaesésének, mint a jegybanki szigorításoknak.
Ma az ázsiai tőzsdék többnyire jól teljesítettek, leginkább kedvező hangulatú kereskedést láthatunk egyelőre Európában is. A magyar börze is remekül teljesít, az 50 ezer pontos lélektani határt átlépve új történelmi csúcsra került a BUX index. A nap sztárja egyértelműen a Waberer's - a fuvarozócég részvényére vételi ajánlást és a korábbinál jóval magasabb célárat határozott meg a céget követő befektetési szolgáltató. Mindeközben esésbe kapcsolt az olaj ára, miután a Fehér Ház felszólította az OPEC-et, hogy növeljék a kitermelést a gazdasági fellendülés támogatásának érdekében. Ma tették közzé az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adatot - a júliusi fogyasztói árak bár 5,4 százalékkal emelkedtek, de a maginfláció a vártnál valamennyivel kisebb mértékben nőtt. A kereskedés végére a Dow Jones és az S&P 500 rekordszinten zárt.
A várt 0,5%-kal emelkedett júliusban havi alapon az amerikai infláció, így a júniusi 0,9%-os ütemhez képest már lassulásról beszélhetünk, de még mindig dinamikus az ütem.
„A Monetáris Tanács egybehangzó érvelése szerint az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak”, ezért „indokolt a kamatemelési ciklus határozott lépéssel történő folytatása. A tanácstagok egységesen kiemelték, hogy havi ütemben kell végrehajtani a kamatemeléseket. Hozzátették, hogy a júliusi lépésköz irányadó lehet az augusztusi döntést illetően” – ezek azok a kulcskifejezések a júliusi MNB kamatdöntési jegyzőkönyvből, amelyeket szerdán délután tett közzé a jegybank. Mivel júliusban végül határozott, 30 bázispontos emeléssel 1,2%-ra változott az alapkamat, így a friss információ azt üzeni, hogy ez augusztusban akár 1,5%-ra is növekedhet és majd a szeptemberi kamatdöntéskor fogja átfogóan értékelni a jegybank az addig végrehajtott kamatemelések hatásait.
Ma az ázsiai tőzsdék többnyire rosszul teljesítettek, míg Európában óvatos emelkedést láthatunk a kereskedésben. Itthon érkezett egy fontos gazdasági adat, meglepően nagyot esett az infláció Magyarországon: a júniusi 5,3 százalékról júliusban 4,6 százalékra esett vissza a ráta, ez elmarad az előzetes várakozásoktól, a szakemberek kicsivel 5 százalék alatti áremelkedési ütemre számítottak. A tengerentúli tőzsdéken vegyes kép alakult ki, a vezető indexek közül a Dow Jones és az S&P 500 is emelkedett, miután az Egyesült Államok törvényhozásának felsőháza kedden elfogadta a Joe Biden amerikai elnök vezette kormányzat nagyjából 1000 milliárd dollár értékű infrastrukturális beruházási tervéről szóló jogszabálytervezetet, a Nasdaq ugyanakkor fél százalékot esett.
Kína szigorított a koronavírus korlátozásokon a még mindig alacsonynak számító, de megnövekedett esetszámok miatt. A koronavírussal szemben meghirdetett zéró tolerancia könnyen rányomhatja a pecsétjét a kínai gazdaság teljesítményére - és ezáltal a globális gazdasági kilátások is romolhatnak.
Júliusban a korábbi 5 százalék feletti szintről 4,6%-ra enyhült az inflációs nyomás a KSH statisztikája szerint, de ez még mindig meghaladja a hosszútávú átlagot. A részletes adatokat böngészve továbbra is bőven találni tíz százalék feletti áremelkedést az egyes termékek esetében, még mindig jelentősen emelkedett az étolaj és a krumpli ára, de hozzájuk csatlakozott a paradicsom is júliusban.
Novemberben szinte biztosan várható nyugdíjemelési korrekció, de a mértéke csak szeptember elején válhat ismertté. Vajon képes-e a nyugdíjemelés jelenlegi rendszere a nyugdíjasokat érintő méltánytalanságok orvoslására?
A KSH kedd reggeli publikációja után délelőtt megjelentek az MNB inflációs alapmutatói is. Ezek szintén csökkenést mutatnak az elmúlt hónapok többéves rekordjai után.
A Portfolio által megkérdezett elemzők által vártnál kisebb mértékben emelkedtek júliusban az árak. Elemzők az év vége felé tovább gyorsuló inflációt várnak és azt is elmondják, mit léphet a magyar jegybank.
A júniusi 5,3%-ról júliusban 4,6%-ra esett vissza az éves inflációs ráta. Ez elmarad az előzetes várakozásoktól, a szakemberek kicsivel 5 százalék alatti áremelkedési ütemre számítottak. Ősszel viszont ismét élénkülhet az áremelkedés, a kérdés csak az, hogy az év végén megdönti-e a júniusi csúcsot.
A héten teszik közzé az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adatot. A fogyasztói árindex már az előző hónapban is 5% felett állt, és a várakozások szerint ez júliusban sem alakul másképp. A Fed számára rendkívül fontos adatról van szó, az amerikai jegybank ugyanis a túl magas infláció miatt kényszerül szigorításra, amit az előretekintő iránymutatásában már el is kezdett. Fontos lesz látni, hogy júliusban az áremelkedés lassulást, vagy gyorsulást mutat-e. Nemcsak az Egyesült Államokban, itthon is közzéteszik a friss árstatisztikákat júliusból.
Zsinórban három hónap után van esély arra, hogy júliusban 5% alá mérséklődött az infláció Magyarországon – derül ki a Portfolio elemzői felméréséből. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hosszú időre elbúcsúzhatunk a durva áremelkedéstől, ma már a szakemberek többsége azt gondolja, hogy nem a júniusi 5,3 százalékos drágulás volt a csúcs. Sőt, van olyan elemző, aki szerint még 2022 végén is a jegybanki célsáv felett lesz a ráta, ami komoly gondot okozna a Monetáris Tanácsnak.
Európai csúcstartó a magyar infláció és az elemzők igazából nem tudják megmondani, hogy pontosan miért. Egy friss kutatás szerint egyenesen abnormális ez a fajta pénzromlás a kontinensen: a történelem során ugyanis minden pandémiát erőteljes dezinflációs nyomás követett, ami hosszú éveken át hűtötte az árakat. Most mégis éppen az ellenkezője történik.
Új rekordszintre, 20 ezer dollár fölé emelkedtek a Kínából az Egyesült Államokba irányuló szállítmányozási díjak, amelyek csak az elmúlt egy hétben közel megduplázódtak, egy év alatt pedig több mint 500 százalékos a növekedés.