infláció

Lefeleződött a gázár, itt a három havi mélypont

Lefeleződött a gázár, itt a három havi mélypont

Ma is folytatódik a gázár csökkenése, miután az elmúlt napok hírei alapján úgy tűnik, stabilizálódhat a kontinens gázellátása. Az elmúlt hetekben az orosz mozgósítás mellett az Északi Áramlat vezetékeket ért támadások is aggasztották a piaci szereplőket, azonban a kezdeti pánik mérséklődését követően hamar a csökkenésé lett a fő szerep, amivel az augusztusi csúcshoz képest lefeleződött a gáz ára.

Bekaptak pár ütést a fintechek, de maradt még lendület a szektorban

Bekaptak pár ütést a fintechek, de maradt még lendület a szektorban

A 2022 elejének globális eseményei nyomán megjelenő piaci turbulenciák és a közelgő recessziós kilátások a tavaly még hatalmas erőtől duzzadó fintech szektornak sem kegyelmeztek. A befektetések értéke ugyanis látványosan csökkent 2022 második negyedévében a KPMG legújabb kutatása szerint. Az iparágat alágazatokra bontva viszont vegyes kép tárul elénk: egyesek megőrizték a lendületüket, mások nőni tudtak, de akadtak olyanok is, amelyek körül nőtt a bizonytalanság.

Vadsztrájk kezdődött a kukásoknál Budapesten

Vadsztrájk kezdődött a kukásoknál Budapesten

Az FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban ma reggel előzetes bejelentés nélküli, a köznyelvben ún. vadsztrájknak nevezett munkabeszüntetés kezdődött

Itt a fordulat a munkaerőpiacon: több az álláskereső, kevesebb a meghirdetett munka

Itt a fordulat a munkaerőpiacon: több az álláskereső, kevesebb a meghirdetett munka

Idén nyáron a vállalatok visszavettek a toborzás intenzitásából, csökken az álláshirdetések száma, miközben egyre több az álláskereső – derül ki a Profession.hu adataiból és kutatásából. Júliusban közel 30, augusztusban pedig 40 százalékkal többen kerestek munkát a portálon, mint tavaly ilyenkor.

A leggazdagabbak kiváltsága lesz a lakásvásárlás

A leggazdagabbak kiváltsága lesz a lakásvásárlás

A Deloitte lakáspiaci elemzése részletesen bemutatja a CEE régió jelenlegi helyzetét, és a várható változásokat. A jelentés alapján lassulásokra kell számítani a lakóingatlanok piacán. A Deloitte által augusztusban kiadott ingatlanindex részletesen beszámol az Európai ingatlanpiac helyzetéről, a múlt és a jelen nagy változásai mellett a kutatás a jövőbeli lehetőségekkel is foglalkozik. Ebben a cikkben a környező országok, valamint Lengyelország, Csehország és Németország lakáspiaci elemzését szedtük össze.

Még mindig van egy izgalmas befektetési lehetőség Magyarországon a hazai profik szerint

Még mindig van egy izgalmas befektetési lehetőség Magyarországon a hazai profik szerint

Nem volt könnyű hónap a szeptember a részvény- és kötvénypiacokon sem, a hazai befektetési szakemberek azonban továbbra is kitartanak a múlt hónapban már bemutatott befektetési lehetőség mellett. A modellportfóliókban a kötvények és pénzpiaci eszközök aránya tovább nőtt, miközben az alternatív befektetéseket fokozatosan építik le a profik.

Hol üti a legnagyobbat az energiaválság a régióban? Magyarországról is keserves előrejelzést közölt a hitelminősítő

Hol üti a legnagyobbat az energiaválság a régióban? Magyarországról is keserves előrejelzést közölt a hitelminősítő

Az energiaválság miatt jelentősen romlottak a kelet-közép-európai országok makrogazdasági kilátásai, ezért frissítette előrejelzését a Fitch Ratings. A hitelminősítő szerint a magyar gazdaság az idén még erős lehet, 2023-ban viszont csak jelképes növekedésre lesz képes, ami viszont ennél is rosszabb hír, hogy a költségvetési hiánycélt nem fogja tudni tartani a kormány még 2024-ben sem.

Az energiaválság megtépázza a fürdőket is: drámai áremelkedésről beszélnek

Az energiaválság megtépázza a fürdőket is: drámai áremelkedésről beszélnek

Komoly problémákkal néznek szembe a magyarországi fürdők az energiaárak elszabadulása miatt. A budapesti fürdők kitartanak, de racionalizálásra készülnek a nyitva tartás ideje és a szolgáltatások terén is a drámai energiaárak miatt. Az alkalmazkodáshoz pedig hozzátartozik a drágulás is, legalább az infláció mértékével megegyező áremelés van kilátásban. A sokszorozódó energiaárak miatt a fürdők a pandémiás időszakhoz hasonló támogatásokat kérnek a kormánytól.

Nagyon csúnya, amit a magyar tőzsdével és a forinttal csináltak

Nagyon csúnya, amit a magyar tőzsdével és a forinttal csináltak

Go short, or go home - nagyjából ez írja le a tőzsdék idei évét. Kilenc hónap után masszív esésen vannak túl a részvénypiacok, miután az évtizedes rekordszintekre ugró infláció, a jegybanki szigorítás, a háború, és az egyre erősödő recessziós félelmek szétzúzták a befektetői hangulatot. Ezek a magyar piacon különösen erősen érződnek, hiszen a hazai BUX index az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtotta idén a világ részvényindexei közül, és affelé halad, hogy a pénzügyi válság óta a leggyengébb évét zárja. Eközben a forintpiacon is jelentős turbulenciák alakultak ki, és a hazai fizetőeszköz már több mint 30 százalékot gyengült a dollárhoz képest - ezzel az egyik legrosszabbul teljesítő deviza idén a dollárral szemben. Persze nem minden eszközosztály esett idén, a nyersanyagpiacon több olyan termék van - főleg energiahordozók -, amelyek árfolyama továbbra is jóval feljebb van év elejéhez képest.

Aegon: Magyarországon az infláció a nagy mumus

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Aegon Alapkezelő írását olvashatják:

MKB: a „hard-landing” irányába tart a világgazdaság

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MKB Alapkezelő írását olvashatják:

OTP: borús időszak jöhet Magyarországon

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.