infláció

Nagyon elkötelezett a Fed, sokáig maradnak a magas kamatok

Nagyon elkötelezett a Fed, sokáig maradnak a magas kamatok

A minneapolisi Fed elnöke, Neel Kashkari szerint a jegybanknak mindaddig kell emelnie a kamatot, amíg az inflációs alapfolyamatok nem enyhülnek, és még utána is ki kell várnai, hogy meggyőződjön róla, elegendő volt a lépés - írja a Wall Street Journal. Kashkari elmondta: a mostani Fed nem akarja elkövetni a '70-es évek hibáját.

Itt a jegybank közleménye a meglepő kamatemelésről - lesz még szigorítás, csak máshogy

Itt a jegybank közleménye a meglepő kamatemelésről - lesz még szigorítás, csak máshogy

A Magyar Nemzeti Bank megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjével a kamatkondíciók kellően szigorúvá váltak, ami biztosítja az inflációs cél elérését, ezért a mai, vártánál nagyobb kamatemelést követően az alapkamat-emelési ciklus leállításáról döntött - áll a jegybanki döntést értelmező közleményből. A dokumentum kiemeli, hogy a szigorú monetáris kondíciók tartósan fennmaradnak, előretekintve a likviditás szűkítése és a monetáris transzmisszió további erősítése kerül az MNB fókuszpontjába, aminek érdekében a jegybank a jövőben újabb intézkedésekről dönthet.

Jócskán megemelte idei és jövő évi inflációs előrejelzését az MNB

Jócskán megemelte idei és jövő évi inflációs előrejelzését az MNB

Jócskán megemelte idei és jövő évi átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését az MNB a ma közzétett inflációs jelentése főbb számai között és közben azt is vázolta, hogy jövőre az év átlagában enyhén pozitív lehet a gazdasági növekedés mértéke.

Equilor: eljött a dühös medve éve, nehéz időszak elé néz Magyarország is

Equilor: eljött a dühös medve éve, nehéz időszak elé néz Magyarország is

Turbulens hónapok várnak a tőkepiacokra és a magyar gazdaságra, a növekedés 2023-ban nullára fékeződhet és jelentős kockázatot okoz az energiaválság – hangzott el az Equilor Befektetési Zrt. keddi sajtóbeszélgetésén. A vállalat szakemberei szerint a fenti környezetben a forint sem tud majd érdemben erősödni, maradhat a 400-as lélektani határ felett az euró jegyzése, de 420-nál akár történelmi mélypontot is láthatunk a magyar devizától.

Megjelent az új lakossági állampapír! Itt vannak a részletek

Megjelent az új lakossági állampapír! Itt vannak a részletek

Megjelent az új Bónusz Magyar Állampapír ismertetője, a 3 éves konstrukció legfontosabb feltételeit szedtük össze alábbi cikkünkben. A lényeg, hogy az új papír a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegyek hozamát követi 1 százalékpontos kamatprémiummal és negyedévente fizet kamatot. Az első kamatperiódus esetében az évesített kamat mértéke 11,32% lesz.

Már pesszimistább a magyar lakosság, mint a koronavírus-válságban

Már pesszimistább a magyar lakosság, mint a koronavírus-válságban

Magyarországon augusztusban már négy hónapja tartott az üzleti és fogyasztói várakozások romlása. A fogyasztói várakozások esetében ez szeptemberben is folytatódott, az üzleti bizalmi index viszont kis mértékben emelkedett, bár érezhetően elmaradt júliusi szintjétől. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint a fogyasztók jelenleg pesszimistábbak, mint 2020 tavaszán, a Covid-járvány okozta pánik idején voltak. Az üzleti bizalmi index már második hónapja van a negatív tartományban, azaz több a ború-, mint a derűlátó cég.

Átment az MNB üzenete: hamarosan véget ér a kamatemelkedés Magyarországon

Átment az MNB üzenete: hamarosan véget ér a kamatemelkedés Magyarországon

Kedden a Magyar Nemzeti Bank tovább emeli irányadó kamatát - vélik egységesen a Portfolio által megkérdezett piaci elemzők. Most azonban nem biztos, hogy az utóbbi két alkalommal látott 100 bázispontos (1 százalékpontos) emelést látjuk majd, lehet, hogy a jegybank megelégszik kevesebbel. Nem csak ebből látszik, hogy a piac már a kamatemelési ciklus végét várja. A megkérdezett szakértők mindegyike úgy gondolja, hogy az év végéig az irányadó kamat a csúcsára ér. Igaz, csökkentés még egy jó ideig nem várható.

Pengeélen táncolunk: a súlyos válság is benne van a pakliban

Pengeélen táncolunk: a súlyos válság is benne van a pakliban

Sajnos nehéz optimistának lenni a jelenlegi környezetben a gazdasági kilátásokat illetően, hiszen amikor körbe tekintünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a világ kimozdult korábbi egyensúlyi pontjából és még nem találta meg az újat. Egy ilyen időszakban az előrejelzés bizonytalansága jelentősen megugrik, és sokkal inkább érdemesebb szcenáriókban és valószínűségekben gondolkodni. Ráadásul rengeteg olyan elemet lehet felsorolni, ahol pengeélen táncolnak, illetve ahol nem feltétlen a gazdasági racionalitás határozza meg a döntéseket, hanem át van itatva politikai szándékokkal, érdekekkel.

Társadalmi feszültség kialakulásától tartanak Németországban

Társadalmi feszültség kialakulásától tartanak Németországban

A koronavírus-járvány kezelése elleni radikális tüntetések sorozatához hasonló tiltakozó mozgalom indulhat el Németországban az energiaválság és az általános drágulás miatt a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) belső elemzése szerint - jelentette a Der Tagesspiegel című lap a hétvégi számában.

Kiszámolták, mennyi pénzt veszít a lakosság azzal, hogy bankbetétben tartja a pénzét

Kiszámolták, mennyi pénzt veszít a lakosság azzal, hogy bankbetétben tartja a pénzét

Úgy tűnik, tavaly végre felébredtek az európai háztartások és egyre többen jelennek meg a befektetési alapok piacán az Efama európai alapkezelői piacot bemutató jelentése szerint. Azonban a lakosság még mindig túlzott mértékű bankbetétet tart, ennek alternatív költsége az utóbbi 5 évben meghaladta az ezermilliárd eurót. A tanulmány szerint az infláció emelkedésével párhuzamosan az európai háztartások vásárlóereje csökken, ezért is lenne fontos minél nagyobb mértékben bevonzani a lakosságot a tőkepiacokra.

Váratlanul megszólalt a Fitch is Magyarországról

Váratlanul megszólalt a Fitch is Magyarországról

Kedvezőtlen lenne az uniós finanszírozás elmaradása Magyarország számára Fitch szerint, amely péntek este megjelent közleményében azt is megjegyzi, hogy a hazai kohéziós finanszírozás egy részének lehetséges felfüggesztése a növekedést sújthatja, valamint a költségvetési és külső mérlegeket érintő kockázatokra mutat rá.

További 10 százalékos nyugdíjemelésre lehet szükség

További 10 százalékos nyugdíjemelésre lehet szükség

Nyolc-kilenc, esetleg 10 százalékos emelést kellene adni novemberben a nyugdíjasoknak az infláció miatt - mondta a Spirit FM Aktuál című műsorában Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke, írja az ATV.

Kritikus szinten az amerikai tőzsdék - A neheze még hátra lehet

Kritikus szinten az amerikai tőzsdék - A neheze még hátra lehet

Ismét begyorsult az esés az amerikai piacokon, miután a Fed 75 bázispontos kamatemelést hajtott végre, és a jegybank jelezte, továbbra is elkötelezettek az infláció letörése mellett. Az erősödő dollár lavinaként gyűri maga alá a részvénypiacot, olyannyira, hogy a piaci kép és a gazdasági körülmények kedvezőtlenségéből adódóan már az elemzőházaknak is jelentősen lejjebb kell vágni korábbi előrejelzéseikből.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.