A Covid-19 vírus váratlan előnyökkel járhat a rákkezelésben, derül ki egy új tanulmányból. A Northwestern Medicine Canning Thoracic Institute (CTI) kutatói felfedezték, hogy a vírus képes lehet bizonyos rákos daganatok zsugorítására - közölte a MarketWatch.
A vírusok nem feltétlenül rosszak, nagyon hasznosak is lehetnek az emberek számára; a víruskutatónak az a célja, hogy ne elszenvedjük a koronavírus-járványhoz hasonló járványokat, hanem minél korábban megelőzzük őket – erről beszélt a Magyar Tudomány Ünnepe kapcsán az InfoRádióban Kemenesi Gábor víruskutató. Szerinte a félelem elleni legjobb fegyver a tudás.
Friss kutatások szerint az mRNS technológián alapuló Covid-19 oltások ellenanyagai néhány hónap alatt kiürülnek az emberi szervezetből, ezért idővel a beoltott személyek is hajlamosak lehetnek újra megfertőződni a vírussal - írta meg az India Today a Nature Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány alapján.
Friss elemzések szerint egy kínai kutatócsapat által kifejlesztett őssejt-terápia áttörést jelenthet az 1-es típusú cukorbetegség kezelésében. A Cell tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint egy 25 éves cukorbeteg nőt sikerült funkcionálisan meggyógyítani a módszerrel - írta meg a Medical Xpress.
Világszerte nő a géllakk okozta allergiások száma, mely leggyakrabban a folyton változó összetevőkkel, az újabb termékek megjelenésével és a nem szakszerű felhelyezéssel magyarázható. A körömszépészeti termékekben előforduló vegyi anyagok közül az úgynevezett akrilátorok okozzák a legtöbb allergiás megbetegedést. Ezek felelnek azért, hogy az UV lámpa hatására a köröm felszínén a géllakk megkeményedjen - közölte a Semmelweis Egyetem.
A 2019 végén a kínai Vuhanból induló koronavírus a világ egyik legjobban kutatott betegsége lett, az elmúlt 4 évben már több mint 24 ezer tudományos publikáció jelent meg világszerte csak a hosszú covid témájában. A számos munkának köszönhetően az orvosok egyre közelebb vannak a betegséggel kapcsolatban felmerülő kérdések megoldásához – írja a PBS News.
Kínai tudósok egy eddig ismeretlen gombakórokozót fedeztek fel, amely embereket is képes megfertőzni. A kutatók vizsgálataik során két, egymással össze nem függő kórházi beteg klinikai mintáiban találták meg a gombát. A frissen megjelent tanulmányuk szerint a globális felmelegedés hozzájárulhat a hasonló, invazív gombafajok fejlődéséhez, azonban más szakemberek szerint csak elszigetelt esetekről van szó, tehát nincs ok az aggodalomra - írja a LiveScience.
Egy friss kutatás szerint egyes emberek immunrendszere teljesen máshogy reagál a koronavírusra, ezért lehetséges, hogy ők nem kapják azt el akkor sem, ha ki vannak téve a fertőzésveszélynek - számolt be a The Guardian.
A krónikus stressz súlyos egészségügyi problémák okozója lehet hosszú távon. Szervezetünk gyakran jelezheti felénk, hogy túl vagyunk terhelve, de a Time cikke szerint mégsem figyelünk eléggé ezekre a jelekre.
Az orvosok megkezdték a világ első személyre szabott mRNS rák elleni vakcinájának több száz beteggel történő kipróbálását melanoma ellen – írja a The Guardian.
A University College London és a Wellcome Sanger Institute kutatóinak tanulmánya szerint a fiatal és idős emberek orrsejtjeinek koronavírusra adott reakciójában mutatkozó jelentős különbségek magyarázatot adhatnak arra, hogy a gyermekek jellemzően miért tapasztalnak enyhébb COVID-19 tüneteket - jelentette a Medical Xpress.
A Moderna vállalat részvényei 4 százalékkal estek szerdán, mert egy amerikai bíró az Arbutus Biopharma javára döntött a Covid-19 vakcinájukkal kapcsolatos szabadalmi jogvita ügyében. Ezzel párhuzamosan a Roivant Sciences részvényei sziintén 4 százalékkal nőttek, míg az Arbutus részvényei több mint 17 százalékkal emelkedtek.
Az orrfolyás, láz és köhögés már nem csak a téli időszakban jelentkező tünetek, és az elhúzódó fertőzések miatt úgy tűnhet, hogy a gyerekek immunrendszere kimerült. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint mindennek számos oka lehet - írja a Magyar Nemzet.
Egy brit kutatás keretében a Hammersmith Kórházban tesztelik az új mRNS-alapú rákterápiát, hogy megállapítsák biztonságosságát és hatékonyságát szilárd daganatok kezelésében - jelentette a The Guardian.
Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter az elmúlt időszakban lényegében naponta figyelmeztette a lakosságot a párhuzamosan terjedő járványok veszélyeire. Most a Robert Koch Intézet (RKI) közleménye alapján adott ki figyelmeztetést - Írja a Frankfurter Rundschau.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése értelmében a 2023. évi fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítélték oda a módosított nukleozidokkal kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését. Karikó Katalin még a hír megjelenésének napján megszólalt a kitüntetéssel kapcsolatban.
Megnéztük, mit kínálnak most a bankok a lakást vásárlóknak, házat építőknek.
Teljesen átveheti az irányítást Brüsszel a védelmi intézkedéseknél.
Akár másfél millió lakás is megvalósulhat.
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Egyre több országban veti meg a lábát a magyar ételmentő startup.