Izrael győzni fog, de nehéz idők várnak a zsidó államra
2001. szeptember 11-én megváltozott a világ. Csak ehhez a változáshoz hasonlítható, ami október 7-én Izraelben történt. Ha nem is az egész világ, de a világ biztonsági helyzetében kiemelkedően fontos szerepet játszó Közel-Kelet 1948 óta nem látott mértékben megváltozott. Először fordult elő Izrael állam létrejötte óta, hogy ellenséges katonák nagy számban Izrael földjére léptek, ott izraeli állampolgárokat, zsidókat gyilkoltak meg, ejtettek túszul. Egyben arra kényszerítették az izraeli hadsereget, hogy közvetlen csatározásba lépjen velük izraeli földön, ezzel Izrael legyőzhetetlenségének, sérthetetlenségének mítosza megdőlt. Megdőlt az is, ami Izrael állam létezésének egyik legfontosabb racionáléja: ez az állam ugyanis azért jött létre, hogy biztonságos otthont nyújtson a zsidóknak, azt kínálva nekik, hogy ebben az államban biztonságban lesznek, mert az állam minden ellenségtől megvédi őket.