hitelezés

Megjelent a várva várt MNB-rendelet: alacsonyabb önerővel vehetünk lakást januártól

Megjelent a várva várt MNB-rendelet: alacsonyabb önerővel vehetünk lakást januártól

Hétfőn este megjelent az MNB-rendelet, amely kimondja, hogy január 1-jétől a forgalmi érték 90%-áig lehet lakáshitelt felvenni energiahatékony lakásokra, a törlesztőrészlet pedig a jövedelem 60%-áig is felmehet, jövedelemtől függetlenül. A változásra szeptember közepe óta számítani lehetett, a bejelentést október végén tette róla az MNB.

Megszólalt a vészcsengő Kínában: egyre aggasztóbb a gazdasági helyzet

Megszólalt a vészcsengő Kínában: egyre aggasztóbb a gazdasági helyzet

A kínai hitelezés októberben jelentősen visszaesett, ami aggodalomra ad okot a gazdaság állapotával kapcsolatban. A kormányzat által bevezetett ösztönző intézkedések ellenére a hitelkereslet továbbra is gyenge, ami rávilágít a kínai gazdaság előtt álló kihívásokra.

Fed-döntés után: ez vár a kamatokra

Fed-döntés után: ez vár a kamatokra

Az amerikai irányadó rátára vonatkozó határidős ügyletek alapján a piacok egy újabb 25 bázispontos kamatcsökkentést áraztak be a következő hónapra, miután a Federal Reserve ugyanilyen mértékben csökkentette a kamatokat a kétnapos kamatdöntő ülésének végén, csütörtökön.

Aggódik az EKB: 1300 milliárd eurós veszély fenyegeti a bankokat

Aggódik az EKB: 1300 milliárd eurós veszély fenyegeti a bankokat

Az Európai Központi Bank (EKB) kutatói aggasztó jeleket fedeztek fel az eurózóna bankjainak kereskedelmi ingatlanokkal kapcsolatos kitettségében. A szakértők szerint a hitelminőség romlása és a nem teljesítő hitelek növekedése komoly kockázatokat rejt magában, különösen a kisebb, specializált bankok esetében - tudósított a Bloomberg.

Nagyot szakított az Erste, stratégiai váltást is bejelentett a bank

Nagyot szakított az Erste, stratégiai váltást is bejelentett a bank

Az év első három negyedévében 113 milliárd forintos adózás utáni eredmény ért el az Erste Bank az egy évvel korábbi 90 milliárd után, ami 26%-os tőkearányos megtérülést jelent – derült ki a bank hétfői sajtótájékoztatóján. Rendkívül felemásan alakul a hitelkereslet: miközben a lakossági hitelkihelyezések 60%-kal nőttek a banknál, a kkv-hiteleké 50%-kal visszaesett. Stratégiai döntésként visszatért a bank a lakóingatlan-projektek finanszírozásának a piacára, a lakossági megtakarítások 71%-a már értékpapírban van a csoportnál, és az is elhangzott: az online kártyás költéseknek már csaknem a fele külföldre irányul a bank ügyfelei körében.

Itt a kormány bejelentése: novembertől jönnek a 3,5%-os hitelek

Itt a kormány bejelentése: novembertől jönnek a 3,5%-os hitelek

November 1-jétől az eddigi 5% helyett 3,5%-os fix kamattal lesznek igénybe vehetők a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára a Széchenyi Kártya Program beruházási típusú hiteltermékei. Egy 100 milliós, 10 évre felvett hitel esetében ez több mint negyedével kisebb finanszírozási terhet jelent a vállalkozásoknak, emellett a garanciadíjakat is elengedik 2025 közepéig.

Olvad a jég az ingatlanhiteleknél, belehúzott a magyar ipar

Olvad a jég az ingatlanhiteleknél, belehúzott a magyar ipar

A csökkenő kamatkörnyezetnek is köszönhetően oldódni látszik a feszültség Európa kereskedelmi ingatlanjainak a piacán, ez a legnagyobb ingatlapiaci kitettségű bankok tőkéje és finanszírozási aktivitása szempontjából is kedvező jel. Magyarországon az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest 37 százalékkal több kereskedelmi ingatlannal fedezett projekthitelt folyósítottak a bankok az első félévben, ezek 80 százaléka építési célra ment, és különösen az ipari-logisztikai projektek hitelállománya bővült. Megnéztük, mit mutat a jegybank friss jelentése az ingatlanprojektek finanszírozási helyzetéről. A legkevésbé az irodáknál van ok optimizmusra.

Van menekvés a csődből: ez a jogi eszköz mentheti meg a cégeket

Van menekvés a csődből: ez a jogi eszköz mentheti meg a cégeket

Lassuló gazdaság, emelkedő infláció és politikai bizonytalanságok közepette számos nyugat-európai és amerikai vállalat folyamodik csődvédelemért, mégpedig az Egyesült Államok Chapter 11 elnevezésű jogi eszközének segítségével. De mi is a Chapter 11, vagy magyarul 11. fejezet? Mikor alkalmazható és milyen eredményeket érhet el vele egy vállalat? Erről beszélt a Portfolio-nak Juhász Attila, a Perform Consulting alapító-ügyvezető igazgatója.

Nem hiszed el mekkora a kamat Oroszországban

Nem hiszed el mekkora a kamat Oroszországban

A további inflációs nyomás elkerülése érdekében 21%-ra emelte az alapkamatot az orosz jegybank. Jelenleg az infláció 10% körüli, így az orosz reálkamat már 10%-nál is magasabb. A jegybank a további kamatemelés lehetőségét sem zárta ki.

MNB: elérte a mélypontot az ingatlanpiac - Indulhat a fellendülés?

MNB: elérte a mélypontot az ingatlanpiac - Indulhat a fellendülés?

Nemrég jött ki a BRF harmadik negyedéves irodapiacra és ipari-logisztikai ingatlanpiacra vonatkozó jelentése, ezúttal pedig az MNB tette közzé legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentését. Az esemény sajtótájékoztatóján Nagy Tamás, az MNB Pénzügyi rendszer elemzése igazgatóság igazgatója kiemelte: 2024-ben 1-1,8 százalékos GDP-növekedés várható, de jövőre ennek mértéke emelkedhet, ami jót tesz majd a kereskedelmiingatlan-piacnak is. Hozzátette, az országban jelentős FDI-beruházások kezdődnek meg, ugyanakkor ezek megvalósulásában már lassulás látszik. Ezt követően az egyes szegmensek folyamatait részletesen ismertette a szakértő, felhívva a figyelmet egy RICS-felmérésre, miszerint a piac elérhette a mélypontot, és több szakértő szerint már a fellendülés szakaszában vagyunk.

Óriási kamatcsökkentés jöhet Kanadában

Óriási kamatcsökkentés jöhet Kanadában

A várakozások szerint a következő héten 50 bázisponttal csökkenheti az alapkamatot a kanadai jegybank a nagybankok várakozásai szerint, miután az infláció már cél alatt van és a munkapiacon a gyengülés jelei látszódnak.

Nagy bejelentésekre készül a kormány, magyar cégek tízezreit fogják érinteni

Nagy bejelentésekre készül a kormány, magyar cégek tízezreit fogják érinteni

Most már két éve stagnál a vállalkozások hiteltartozása Magyarországon, a mikrovállalkozásoknál drámai a csökkenés. A nagyobb cégek is halogatják beruházásaikat, euróhitelt vesznek fel vagy egyenesen külföldi finanszírozáshoz nyúlnak, a legtöbben azonban kedvezőbb kormányzati hitelprogramra számítva kivárnak. Az új lehetőségekre már nem kell sokat várni: készül a Demján Sándor-program, és az első, kkv-kat érintő bejelentések akár már a szerdai Kormányinfón megérkezhetnek. Ezúttal a kkv-k finanszírozási helyzetét vázoljuk röviden. UPDATE: cikkünk megjelenése után nem sokkal be is jelentette a Demján Sándor-program néhány intézkedését a kormány, további részletek említése nélkül. 

Mikor indulnak be az építőipari beruházások?

Mikor indulnak be az építőipari beruházások?

Az ingatlanpiac nagyon lassan éledezik 2024-ben, annak ellenére is, hogy a kamatok csökkennek és a finanszírozás is könnyebb. Úgy tűnik, hogy mindez nem elég a befektetőknek és amíg nem indul be a magyar gazdaság és az ingatlanfejlesztésekkel elérhető hozam alacsonyabb, mint maga a kamat, addig felesleges várni a jelentős fordulatra. Erről kérdeztük Balogh Pétert, az MBH Bank nagyvállalati és speciális hitelezésért felelős ügyvezető igazgatóját.

Nagy áttörés jöhet hamarosan az ingatlanpiacon - Elárulták a szakértők, mire kell számítanunk

Nagy áttörés jöhet hamarosan az ingatlanpiacon - Elárulták a szakértők, mire kell számítanunk

Múlt héten tartották a világ egyik legnagyobb ingatlanfejlesztési szakkiállítását, a müncheni Expo Real-t, ahol a magyar ingatlanpiac szereplői közül is többen jelen voltak. Ahogy korábban írtunk róla, a Magyarország-stand fókuszában a bővülő ipari és logisztikai ingatlanfejlesztések szerepeltek, de lakóingatlan-, hotel- és irodaportfólióikat is felsorakoztatták a nagy hazai ingatlanfejlesztők. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, a jelenlévők milyennek látták a piaci hangulatot, mi hozhatja el az áttörést és a fordulatot az elmúlt évek negatív hangulata közepette, és milyen kérdések foglalkoztatják most a nemzetközi szakmát. Íme néhány vélemény.

Fel kell készülni a tömeges államcsődökre

Fel kell készülni a tömeges államcsődökre

Az S&P Global Ratings szerint az elkövetkező évtizedben egyre gyakoribbá válnak az államcsődök, mivel a szegényebb országok jelentős adósságterhekkel és a magas hitelköltségekkel küzdenek – írja a Financial Times.

Megoldódhat a lakhatási válság, csak a home office terjedése kell hozzá

Megoldódhat a lakhatási válság, csak a home office terjedése kell hozzá

A kereskedelmi ingatlanpiacon jelentős átalakulás zajlik, mivel számos irodaépület tulajdonosai komoly pénzügyi nehézségekkel szembesülnek a lejáró hitelek miatt, miközben a távmunka egyre nagyobb teret nyer. Az Egyesült Államokban ezek a tényezők egyre több ingatlannál kényszerítenek ki árleszállításos eladásokat, ami szakértők szerint egy iroda-lakás átalakítási hullámot indíthat el, így növelve az elérhető lakóingatlan-kínálatot.

Stiglitz: Van egy komoly gond az IMF hitelezésével

Stiglitz: Van egy komoly gond az IMF hitelezésével

Huszonkét, pénzügyi nehézségekkel küzdő ország (köztük Pakisztán és Ukrajna) az elmúlt években a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legnagyobb nettó bevételi forrásává vált, a befizetések meghaladják az IMF működési költségeit. A jól működő nemzetközi pénzügyi rendszer jelentette globális közjó biztosításával megbízott intézmény gyakorlatilag arra kéri azokat az országokat, amelyek alig tudják kifizetni saját tartozásaikat, hogy a világ többi része helyett is állják a cechet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Gigantikus fúzió jöhet, megszülethet a világ egyik legnagyobb autógyártója
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.