Tárgyalnak a görögök a segélycsomagról
Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői Athénban megkezdték tárgyalásaikat, hogy értékeljék a 86 milliárd eurós segélycsomagért cserébe támasztott feltételek teljesítését.
Görögország és a nemzetközi hitelezők képviselői Athénban megkezdték tárgyalásaikat, hogy értékeljék a 86 milliárd eurós segélycsomagért cserébe támasztott feltételek teljesítését.
Téves alapokon nyugszik Európa megítélése a saját bankjairól - kongatta meg a vészharangot a CNBC szerint a finn jegybankelnök, aki egyúttal az Európai Központi Bank kormányzótanácsának is a tagja.
Nagyon nehezen elérhető álom a magyar bankszektor számára a 10%-os tőkearányos megtérülés elérése - hangzott el a Portfolio csütörtöki Budapest Economic Forumán. A bankvezéri panelbeszélgetésből kiderült, hogy egyre lazább kockázati feltételekkel hitelezik a vállalatokat, mégse jelentkezik a hitelek iránt a visszaesés elkerüléséhez szükséges kereslet. A forintosítás utáni hitelkiváltások elsősorban az ügyfelek immobilitása miatt nem pörögtek fel. Az állami bankvásárlásoknak a közönség szerint még nincs végük, a háttérben pedig a béke látszata ellenére háború zajlik a kormány és a bankok között.
Optimisták a Magyarországon működő nagyvállalatok fejlődési kilátásaikat illetően, a növekedéshez hitel kell, ez pedig rövid távon versenyt alakíthat ki a vállalati piacon hitelezők között. A stratégiai partnerséget felépítő bankok kerülhetnek ki győztesként.
A végtörlesztés időszakát leszámítva hat éve nem látott összegű, 60 milliárd forintnyi hitelt vett fel a magyar lakosság ez év júliusában. Az MNB friss adatai alapján ez ráadásul nem a hitelkiváltásoknak, hanem a ténylegesen új hitelfelvételeknek, főleg a lakáshitelek népszerűségének köszönhető. A lakáshitelek átlagkamata 5% közelébe esett, eközben a lekötött lakossági betétek már kevesebb mint 1%-ot ígérnek. Lakossági roham ide vagy oda, a lakáshitelek még mindig drágának tekinthetők: az EU-ban csak Bulgáriában magasabb a hitelköltségük, mint nálunk.
Drámai hatással járhatnak az új számviteli szabályok Európa legnagyobb bankjainál. A Financial Times által idézett elemzés szerint 61,5 milliárd eurós pótlólagos hitelezési céltartalék-képzési szükséglet keletkezhet emiatt a 27 legnagyobb szereplőnél - írja a Financial Times.
Jócskán elmarad a kívánatostól a vállalati hitelezés mértéke Magyarországon - állapítja meg az MNB frissen közzétett Hitelezési folyamatok kiadványa. A második negyedévben 3,4%-kal csökkent a vállalati hitelállomány a fenntartható gazdasági növekedést támogató 5%-os növekedés helyett. Nagy kérdés, a gyatra piaci hitelezés mellett képes lesz-e a terveknek megfelelően kivezetni év végén az MNB az NHP-t - ez "növekvő dilemma", ősszel dönthet az NHP sorsáról a Monetáris Tanács. A lakossági hitelkiváltási hullámról egyelőre nincs végleges adat, a második negyedévben mindenesetre mindössze 2,5 milliárd forint hitelkiváltó szerződés köttetett, és azóta is elmarad a banki/jegybanki várakozásoktól az ügyfelek érdeklődése.
Lassult a tőkeáttétel-csökkentés üteme a CESEE régióban 2015 első negyedévében, emellett a tőkekivonások mérlege is jobban fest, de a hitelkihelyezés ütemén még lenne mit javítani - többek között ezekre derült fény a Bécsi Kezdeményezés legfrissebb elemzéséből.
A hazai Sberbank lakossági üzletága 2015 első negyedévében a piacnál nagyobb mértékben növekedett - olvasható a bank közleményében. A bank több mint dupla annyi hitelt helyezett ki az év első 4 hónapjában, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.
Nem fogta vissza az MNB év elején bevezetett adósságfék-szabályozása a lakossági hitelezést - húzta alá a jegybank pénteki sajtótájékoztatóján Fábián Gergely igazgató. Különösen a lakáshitelek kihelyezése emelkedett egy év alatt, miközben mérsékelten ugyan, de a vállalati hitelezés is élénkült. A vállalati hiteleknél a hitelezési feltételek javultak, a lakáshiteleknél a bankok korábbi, szigorítást mutató várakozásai ellenére stagnáltak, a fogyasztási hiteleknél viszont szigorodtak. Vállalati oldalon nem, a lakossági oldalon azonban terveznek enyhítést a bankok a következő fél évben, utóbbi a hitelkiváltási versennyel is összefüggésben állhat.
A kormány tervei szerint azok a bankok, amelyek 2009-től, a válság kitörésétől növelték hitelnyújtásukat, az általuk fizetett bankadó 30 százalékáig adókedvezményben részesülhetnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.
A kormány betartja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött együttműködési megállapodást, és szó sincs arról, hogy azt a bankok hitelezésének növekedéséhez kötnék. Az EBRD friss jelentése alapján a magyar gazdaságról kialakított kép pozitív és javuló, a szakértők felfelé korrigálták a növekedési kilátásokat, a magyar gazdaság a legjobbak között van a makroszámokban - mondta Nikoletti Antal, a hitelintézet magyar igazgatója a Magyar Hírlapnak.
Milyen finanszírozási helyzetben vannak jelenleg a lakásvásárlók? Milyen változásokat hozhat a hitelközvetítők számára a devizahiteles elszámolást követő hitelkiváltási verseny, valamint az "új szocpol", a CSOK? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Fülöp Krisztián, a Duna House Hitel Centrum divízióvezetője.
A Duna House kiállítóként vesz részt a Portfolio május 15. és 17. között megrendezésre kerülő lakossági rendezvényén, a Lakás 2015 kiállításon és vásáron.
A fordulat jelei látszódnak a magyar kormány és a bankszektor viszonyában, a pénzügyi szakma azonban egyelőre nem nagyon hisz a tartós enyhülésben - derült ki csütörtökön a Portfolio konferenciáján, amelyen a bankrendszer jövőjéről, a lakossági és vállalati hitelezés aktualitásairól és a nem teljesítő hitelek sorsáról a közönség is véleményt nyilvánított. Következzenek tehát a szavazás érdekfeszítő eredményei!
2020-ig akár 40%-kal is nőhet a magyar bankszektor teljes üzleti volumene, eközben a piac jelentősen át fog rendeződni - vetíti előre a McKinsey magyar banki elemzése. A tanácsadócég szerint 2015-ben a túlélő üzemmódból új korszakba lép a bankszektor, amelyben a volumenek és a profitabilitás emelkedése mellett a bankok száma csökkenni, marzsuk pedig szűkülni fog. Az állami terhek várható csökkenésének is köszönhetően a tőkearányos megtérülés pozitívan, 3-11% között alakulhat a szektorban, ez azonban még mindig elmarad a tulajdonosok által elvárttól.
"Egész egyszerűen hülyeség" annak a friss felmérésnek az állítása, amely szerint kevés olyan vállalkozás volt, amely az MNB Növekedési Hitelprogramja nélkül ne vett volna fel hitelt, vagy kevesebbet ruházott volna be - hangsúlyozza a Portfolio-nak adott nyilatkozatában Krisán László. A Széchenyi Kártyát 13 éve forgalmazó KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója egyértelműen úgy látta, hogy az NHP már a megjelenés pillanatától kezdve fontos és erőteljes gyakorlati és pszichológiai hatásokat indított el a vállalati hitelpiacon. Igaz, a minap elindított NHP+ programot azért szorgalmazták, "mert látszott, hogy nem tud eléggé mélységben lemenni a kisebb vállalati méret felé a program". Krisán biztos abban, hogy az NHP kiterjesztése a lakásépítési piacon is jelentős pozitív változásokat indíthat el.
A válság következtében a jegybankok korábban nem látott mértékű alkalmazkodást hajtottak végre. Irányadó kamataikat történelmileg alacsony szintre csökkentették, sőt esetenként korábban nem látott módon negatív irányadó kamatokat vezettek be, és ezen túl is számos nem szokványos eszközzel ösztönzik a banki hitelezést. Ennek ellenére a beruházások felfutása, a fogyasztás emelkedése és a hitelezési tevékenység élénkülése a legtöbb régióban még várat magára. Legújabban például a Nemzetközi Valutalap 2015. évi tavaszi jelentése szentel külön fejezetet az alacsony beruházási tevékenység lehetséges okainak.
Az elmúlt években a korábban megképzett hitelezési céltartalékok felszabadítása adta az amerikai bankok profitjának nem elhanyagolható részét. Erre azonban egyre kevésbé támaszkodhatnak a bankok - derül ki a Wall Street Journal cikkéből.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Helyi viszonylatban kisebb vagyont zsebelhetnek be, ha túlélik az első évüket.
Jól fut mostanában a Baykar szekere.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.