Rossz irányítás és felügyeleti hibák vezettek a Silicon Valley Bank március eleji csődjéhez, amit egy adag közösségi média őrület is súlyosbított - állapította meg a Federal Reserve pénteken közzétett, nagy érdeklődéssel várt jelentése.
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke kézhez kapta azt a hivatalos dokumentumot, amelyben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökségének tagjai csütörtökön lemondtak tisztségükről - tudatta a hatóság az MTI-vel.
Az egy évvel korábbi 7,8 milliárd forint után 26,8 milliárd forintos konszolidált üzleti nyereséggel zárta a 2022-es évet az állami Magyar Fejlesztési Bank, miután nettó kamateredménye csaknem 40%-kal, hitelállománya 13%-kal emelkedett.
A kis- és középvállalkozások alapvető működésének és fejlesztésének egyik legfontosabb feltétele a finanszírozás, amit gyakran valamilyen kkv-kra szabott hitel biztosít. A különböző hitelek az adott kereskedelmi banktól közvetlenül is igényelhetőek, illetve lehetőség van közvetett módon, úgynevezett pénzügyi vállalkozásokon keresztül is hitelfelvételre. A vállalati hitelközvetítés sajátosságairól Márton Zoltánt, a Creditexpert ügyvezetőjét kérdeztük.
Most már öt hónapja alig mozdul a budapesti bankközi kamatláb (BUBOR), az MNB tegnapi kamatcsökkentésére is csak minimálisan rezdült. A változó kamatozású hitellel rendelkezők számára ez azt jelenti, hogy ma is 17-19 százalék körüli kamatot kellene fizetniük, ha nem lenne érvényben a kormányzati kamatstop, amely jelen állás szerint június 30-áig tart. Megnéztük, mennyivel ugranának meg a törlesztőrészletek, ha a mostani piaci kamatszintek mellett eltörölnék az intézkedést.
Mindössze 93 ezer lakáshitel-folyósítás történt Magyarországon tavaly, ezen belül a használt lakások 45 ezres darabszáma 2014 óta nem látott mélypontot jelent. Az új építésű lakásokat megcélzó jegybanki Zöld Otthon Program sok olyan jelenséget elfedett eddig, amire most a KSH friss statisztikáiból fény derült: a lakáshitelpiac alapfolyamatai már tavaly erőteljes lejtmenetbe fordultak. Kiemelt téma lesz ez a Portfolio jövő csütörtöki Hitelezés 2023 konferenciáján, nem érdemes lemaradni a rendezvényről.
Több szegmensben is piacvezetőként, 500 bankfiókkal és 800 bankautomatával, teljesen új arculattal indul el a jövő héten az ország új nagybankja, az MBH Bank. A fúziós folyamat és a hétvégi átállás részleteit a Magyar Bankholding mai sajtótájékoztatóján ismertették. Elhangzott: a fintech együttműködéseknek köszönhető újdonságok egy részének belső tesztelése már zajlik, a következő egy-másfél évben, fokozatosan találkozhatnak velük az ügyfelek. Nekik egyébként nincs különösebb teendőjük, a meglévő mobilapplikációik is megmaradnak még egy ideig, miközben a nyáron már egy új mobilbankkal fog jelentkezni a hitelintézet.
Tudomásunk szerint a bankok számára is teljesen váratlanul jelent meg a hétfő esti Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a második félévtől átrendezi a bankok extraprofitadó-terhelését. A változtatás a nettó árbevételről a különadókkal korrigált eredményre helyezi át az adó alapját, és sávossá alakítja a kulcsát. A Portfolio értesülése szerint az OTP a legnagyobb nyertese, a Raiffeisen, az UniCredit és a K&H pedig a legnagyobb vesztese lehet a változásnak.
Május 4-én, jövő csütörtökön lesz a Portfolio Hitelezés 2023 konferenciája, a magyar bankszektor és a hitelpiac egyik legnagyobb éves szakmai eseménye. A közelgő rendezvény apropóján megnéztük, milyen állapotban van most a magyar bankszektor és a hitelpiac, és milyen folyamatok zajlanak. Cikkünkben 10 ábrán mutatjuk be az aktualitásokat.
2023 első három hónapjában már annyi áruhiteles vásárlás valósult meg az eMAG-nál, mint tavaly 8-9 hónap alatt: a legtöbben okostelefont, laptopot és tévét vettek részletre, a mosógép csak egy kicsivel maradt le a top 3-ból. Az már most jól látszik, hogy idén nem a 0% THM, hanem a minél hosszabb futamidő élvez prioritást: januártól március végéig ötből csupán két terméket vásároltak “ingyenhitelre”, ennél jóval népszerűbb a kamatos, de négy, három vagy két évre szóló részletfizetés. Tízből hét ügyfél online, három pedig személyesen az üzletben igényel áruhitelt - derül ki az eMAG közleményéből.
Az Indiába irányuló orosz katonai szállítások leálltak, mivel nem találtak olyan fizetési megoldást, amely nem sérti az amerikai szankciókat. India lassan egy éve nem tud fizetni az orosz fegyverekért – írta meg a Bloomberg indiai tisztviselőkre hivatkozva.
Már meghaladja az 500 milliárd forintot a megkötött hitelszerződések értéke a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban, összesen pedig 2124 darab hitelszerződés érkezett az EXIM Magyarországhoz - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményéből.
Az elmúlt két évben több mint negyedével emelkedett a magyarok átlagkeresete. „Békeidőben,” változatlan kamatkörnyezet mellett ez azt jelentené, hogy ugyanilyen mértékben megemelkedett a maximálisan felvehető hitelösszeg is a bankoknál. Ez azonban nincs így: a hitelkamatok drámai emelkedése miatt jelentős mértékben visszaesett a lakossági hitelfelvevők hitelezhetősége már csak a jogszabályi korlátok miatt is. Kiszámoltuk, mennyivel.
A globális szabályozó hatóságok azt fontolgatják, hogy szigorúbb szabályokat vezetnek be a kisebb bankokra, és minden banknak fel kell készülnie a gyorsabb betétkivonásokra – írja a Financial Times.
A magyar bankszektor történetében egyedülállónak számító, hármas nagybanki fúzió zárul le jogilag két hét múlva. A 2023. május 1-jével startoló MBH Bank 10 ezer milliárd forint feletti eszközállományával Magyarország második legnagyobb hitelintézete lesz. Most nyolc ábrán mutatjuk be, milyen méretekkel és teljesítménymutatókkal működik és versenyez a 2022-es adatok alapján az ország két legnagyobb bankja: az OTP Bank és az MBH Bank.
Pénteken megjelent a Magyar Közlönyben, és április 30-án lép hatályba az a kormányrendelet, amely meghatározza, hogy miként vegyék figyelembe a bankok a jelzáloghiteleknél egyébként nem effektív THM-plafon kiszámítása során a kapcsolódó lakásbiztosítások díját.
A márciusi pénzügyi zavarok előtt egyes amerikai regionális bankoknál gyanús mértékben megugrott a bennfentes személyeknek nyújtott kölcsönök állománya – írta meg a Bloomberg.