Bár úgy tanultuk, hogy Noé bárkája a mai Örményországhoz közeli Ararat hegyen ért szárazföldet, ezzel kapcsolatban létezik egy másik, legalább annyira elterjedt történet is, amely szerint ez a hely a mai délkelet-törökországi Cudi Dağı volt. Olvasóinak ezúttal a Tigris folyó mellett egyből emelkedő, több mint 2000 méteres hegyek és hegyi legelők világába kalauzoljuk el, ahol állítólag a bárka is partot ért.
Legkevesebb négy halálos áldozata és több sérültje van egy lavinabalesetnek, amely a francia Alpokban, Chamonix közelében történt vasárnap.
Második ciklusát kezdheti az Európai Bizottság élén.
Az általános szerződési feltételek hagytak maguk után kívánnivalót.
Két újonnan talált anyag árulkodik erről.
A biztosítások és pénztárak, valamint a járóbetegellátás voltak a növekedés motorjai.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?