Kim Dzsongun észak-koreai vezető a közelmúltban felhatalmazta húgát, a Központi Bizottság igazgatóhelyettesét, Kim Jodzsongot, hogy tetszése szerint bármikor megvizsgálja az észak-koreai hadsereg logisztikai egységeit.
Furcsa cikket hozott le a Főtér.ro hírportál, melyben az olvasható, hogy az új román kormány visszaállítaná a sorkatonaságot. A portál azt írta, hogy "önkéntes alapú" lenne a sorkatonai szolgálat, de azt nem fejtik ki részletesen, hogy pontosan mit is jelentene ez.
100 napja győztek a tálibok Afganisztánban, a várható szigorú saría-törvénykezés elől pedig ezrek menekültek a kabuli reptéren, katonai repülőgépeken és a még nyitva lévő határátkelőkön keresztül az országból. A hatalomátvétel után 100 nappal összegyűjtöttük a tálib rémuralom főbb történéseit és következményeit.
Hamisnak minősítette az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) hétfői közleményében azt az amerikai külügyminisztériumtól származó információt, amely szerint orosz csapatösszpontosítás zajlik az ukrán határon.
Eljárás indult vasárnap Iránban egy katonai törvényszéken a hadsereg tíz tagja ellen a csaknem két éve véletlenül lelőtt ukrán utasszállító repülőgéppel összefüggésben.
Az Egyesült Államok elkötelezett Ukrajna biztonsága és területi integritása mellett, és ez nem is fog változni - jelentette ki szerdán Antony Blinken amerikai külügyminiszter, miután Washingtonban tárgyalt ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. Blinken arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok erős aggodalommal kíséri figyelemmel az orosz-ukrán határon kialakult helyzetet.
Magyarország katonákat küld Maliba és Nigerbe – döntött ma az Országgyűlés 154 igen, két nem és 30 tartózkodó szavazat mellett a Honvédelem.hu beszámolója szerint.
Első generációs „exoszkeletont” mutatott be Tajvan, melyet kifejezetten katonai célokra használnának. A bemutatóról a hongkongi South China Morning Post tett közzé videót.
Az izraeli hadsereg lelőtt pénteken egy 13 éves palesztin fiatalt a ciszjordániai Náblusz mellett kirobbant, erőszakba torkolló tüntetések során - jelentette helyi idő szerint pénteken a Wafa palesztin hírügynökség.
Az amerikai szenátus előtt van egy törvénymódosító indítvány, amely előírná, hogy szükség esetén kötelezhetőek legyenek az Egyesült Államok női lakosai is katonai szolgálatra.
Tízezrek vonultak ki szombaton Szudán nagyvárosainak utcáira, hogy a katonai hatalomátvétel ellen tiltakozzanak és követeljék a polgári kormány visszaállítását.
Hivatalosan is magához ragadta a hatalmat a hadsereg Szudánban. A katonák őrizetbe vették Abdalla Hamdok miniszterelnököt és feloszlatták az országot irányító katonai-civil koalíciós testületet. Abdel Fattah al-Burhan tábornok, a puccs vezetője vészhelyzetet hirdetett és beszédet intézett Szudán népéhez, melyben tettét a "béke és stabilitás megőrzésével" indokolta. Elemzők szerint valószínűleg épp a puccs lesz az, amely ismét destabilizálja az országot, melyben alig 16 éve zárult le a történelem egyik legvéresebb polgárháborúja.
Szudánban totális katonai puccs zajlik, amelyet a népnek meg kell akadályoznia, a hadsereg őrizetbe vette a kormány legtöbb tagját és több kormánypárti pártvezetőt - közölte hétfőn az ország tájékoztatási minisztériuma.
Úgy tűnik, katonai puccs zajlik Szudánban. A hadsereg több civil kormányzati tisztségviselőt is őrizetbe vett, többek közt Abdallah Hamdok miniszterelnököt is – írja több regionális hírportál.
A nigériai biztonsági erők végeztek a Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) nemrég kinevezett vezetőjével, Malam Bakóval - jelentette be pénteken a nigériai nemzetbiztonsági tanácsadó, Babagana Monguno.
Lőfegyverrel felszerelt katonai robotkutyát mutatott be a Ghost Robotics és a SWORD International egy amerikai hadsereg által megszervezett kiállításon. Az eszköz navigációját és a fegyver célzását most még emberi kezelő végzi távirányítással, később azonban a tervezők jelentősen növelni akarják a SPUR névre keresztelt robot autonómiáját. Annak ellenére, hogy nemzetközi egyezmények tiltják a teljesen önműködő fegyverek létrehozását és SPUR sem lesz az, az internet népe háborog a találmány miatt.
Egyre több vezető európai politikus támogatja az egységes, Európai Uniós hadsereg létrehozását, melynek oka egyrészt a biztonsági kihívások komplexitásának növekedése, másrészt pedig az, hogy sokan úgy vélik, nem támaszkodhat már az öreg kontinens kellően Amerika segítségére. Egy ilyen együttműködést igencsak komplikált feladat lenne létrehozni és az sem biztos, hogy sikerrel járna, hiszen a kulturális, nyelvi és politikai különbségek mellett az európai haderők eszközparkja és felszerelése is elképesztően sokszínű, ami a hadászatban kifejezetten hátrányos tényező. A kihívások ellenére már több kezdeményezés elindult közös európai dandárok létrehozására, illetve a nagy hadiipari cégek is igyekeznek szorosabbra fűzni együttműködésüket.
Egyre több befolyásos politikai vezető, katonai döntéshozó és biztonságpolitikai elemző figyelmeztet arra, hogy a Kínai Népköztársaság katonai akcióra készül Tajvan ellen. Eltérnek a vélemények arról, hogy erre mikor kerülhet pontosan sor – van, aki az évszázad második felét jósolja, de Amerika és Tajvan vezetői már egyre inkább azon a véleményen vannak, hogy a 2020-as évek második felében sor kerülhet az összecsapásra. Kína eddig azért ódzkodott a „renegát tartomány” erőszakos visszaszerzésétől, mert a nehéz terep miatt súlyos veszteségeket szenvedtek volna az offenzíva során, most már viszont kezd révbe érni a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) modernizációja, melynek egyik elsődleges célkitűzése egy Tajvan elleni inváziós erő kiépítése volt. Mindettől függetlenül egy kínai testvérháború a jelenlegi erőviszonyok mellett mind emberi, mind gazdasági oldalról súlyos áldozatokkal járna a két félnek, amely miatt továbbra is alacsony az esélye egy nyílt háborúnak a következő években.
A világ legtitokzatosabb cégének tartott Palantir részvényei meredeken emelkedtek a tegnapi kereskedés utáni órákban, miután a szoftvercég bejelentette, hogy elnyertek egy 823 millió dolláros szerződést, amelynek keretében adat- és elemzőszoftvereket fognak biztosítani az amerikai hadsereg számára.