Aktív szolgálatból kivont, permi raktárokból előszedett T-80BV harckocsikról készítettek felvételeket. A konvoj most nagy valószínűséggel egy javítótelep irányába tart.
A Siemens Energy mintegy 30 milliárd forintos beruházással 400 munkahelyet hoz létre a következő években Magyarországon, és a projekt részeként most lerakták az alapkövét a német hátterű vállalat új budapesti gyártócsarnokának - jelentette be a tárca közleménye szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A német Siemens és az orosz Gazprom a megfeneklett gázturbinával kapcsolatos vitájukat a zenekarok csatájává változtatták – számol be a hírről a Bloomberg.
A Gazprom orosz energiakonszern arra kérte a Siemens német energiavállalatot, hogy készítse elő az Északi Áramlat 1 gázvezeték Kanadában megjavított turbinájának Oroszországba szállítását - jelentette Telegram-csatornáján az orosz cég szombaton.
Története egyik legnagyobb forgalmát bonyolíthatja le a GE húszéves veresegyházi gyára idén és a következő évben, nagyrészt azért, mert a nyugati világ egyre több földgáztüzelésű csúcserőművet állít üzembe. A gázturbinák természetes úton fejlődnek afelé, hogy egyre több hidrogént tudjanak elégetni, ezért egyáltalán nem gondoljuk úgy, hogy alkalmazásukkal zsákutcába sétálunk - mondta a Portfolio-nak Lencsés Gergő, a GE globális gázturbina-gyártási üzletágának vezérigazgatója, akinek vezetésével korábban a társaság legnagyobb megújuló energiatermelő berendezéseket gyártó üzeme is felépült.
A Mátrai Erőmű szerepe a hazai villamosenergia-ellátásban kiemelten fontos, a következő négy-öt évben a magyar rendszer kikerülhetetlen eleme. Az új vezetés elkezdte az erőmű átalakítását és 5+4 éves tervet is létrehoztak. A modernizáció része az 500 megawattos gázturbinás egység, és a nagy teljesítményű napelempark is többek között. A társaság 2025 után is minden munkavállalónak szeretne munkát kínálni – mondta el Oravecz Zsolt, a Mátrai Erőmű vezérigazgatója egy ma megjelent interjúban a Heves Megyei Hírlapnak.
A GE és az orosz InterRAO közös projektjével valósulhat meg a gázturbinagyártás Oroszországban, 2030-ra pedig már megindulhat az értékesítés is. A beruházás 580 millió dollárba kerül.
Jelentősen átalakította Dél-Ausztrália áramellátását a Tesla egy éve telepített 100MW/129 megawattórás akkumulátoros energiatároló kapacitása működése első évében. Amellett, hogy az ellátás stabilabbá vált, költsége is érezhetően csökkent.
A megújuló energiaforrások és a földgáz nem egymást kizáró, inkább egymást kiegészítő szerepet tölthetnek be az energiamixben; ezt igazolja az is, hogy a MET Power tevékenységének két meghatározó egysége a 794 MW földgáztüzelésű Dunamenti Erőmű és az épülő, immár befejezéshez közeli 17,6 MW Dunai Solar Park is - mondta Horváth Péter, a társaság üzletfejlesztési igazgatója, aki szerint a gázüzemű erőművek fogják biztosítani az átmenetet a megújulókra való áttérésig.
Nem csak a megújuló energiaforrások számára nyit teret az energiagazdaságban megfigyelhető nagy átrendeződés, hanem sokak számára talán meglepő módon a földgáz előtt is. A két jelenség szorosan összefügg egymással, de a gáz felhasználását az energiaátmenet másik meghatározó folyamata, a decentralizáció sem hátráltatja. A trendet értelemszerűen igyekeznek meglovagolni nem csak a nagyobb, de a kisebb iparági szereplők is; ilyen a Centrax nevű, dél-nyugat angliai székhelyű családi vállalkozás is, amely több magyarországi vállalattal jelenleg is tárgyal gázturbina szettjei lehetséges itteni telepítéséről.
Sikeresen tesztelte 3D nyomtatási technológiával előállított gázturbina-lapátjait a Siemens. A hagyományos gyártási technológiához képest a háromdimenziós nyomtatással tökéletesebb hűtést lehetővé tevő kialakítás érhető el.
Súlyos lépésekről döntött Peking.
Húzzák a kínai tech papírokat, veszik az európai részvényeket.
Komoly környezetterhelést jelent a beetetés.
Jövedelmezőségben és a konszolidáció mértékében is első helyre kerültünk.
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.