gázolaj

Olcsóbb lett az üzemanyag az idén? Mégis hogyan?

Olcsóbb lett az üzemanyag az idén? Mégis hogyan?

Januárban az üzemanyagok ára 0,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint decemberben - derült ki a KSH pénteken megjelent inflációs statisztikájából. Az adat több helyen felhördülést okozott: hogyan lehet, hogy a jelentős jövedékiadó-emelés hónapjában olcsóbban tankolhattunk? Január végén a benzin ára már 600 forint körül, a gázolajé 630 felett volt, ezek 20-30 forinttal magasabbak, mint december elején. Az eset kiváló lehetőség, hogy belelássunk az inflációszámítás néhány érdekes aspektusába.

Megugrott az olaj ára, erre számíthatunk a kutakon szerdától

Megugrott az olaj ára, erre számíthatunk a kutakon szerdától

A héten szerdán mindkét finomított olajtermék esetében drágulásra kell számítani a hazai benzinkutakon, írja a holtankoljak. A múlt héten megugrott az olajár a közel-keleti helyzet fokozódása miatt, de a forint is gyengült közben a dollárral szemben.

Csapdában a benzinkutak: nem kéne tovább fosztogatni az üzemanyagszektort

Csapdában a benzinkutak: nem kéne tovább fosztogatni az üzemanyagszektort

Nemrég a lélektanilag fontos 600 forintos szint fölé kúszott a benzin literenkénti ára Magyarországon, ez pedig kormányzati körökben is kisebb frusztrációt okozott, ugyanis Nagy Márton a Mol képviselőivel egyeztetett a kialakult helyzetről. A nemzetgazdasági miniszter megüzente: túl drága a magyar benzin, de "látni az esélyt az árak kiigazítására". Hogy pontosan mire utalt ezzel a miniszter, azt egyelőre nem tudni, de elemzésünkben több módot is felsoroltunk arra, amiken keresztül közelebb lehetne húzni a régiós átlaghoz a magyar benzinárat - már csak az a kérdés, hogy ennek milyen ára lesz?

Megüzente a kormány: kiigazítások jöhetnek a benzin árában

Megüzente a kormány: kiigazítások jöhetnek a benzin árában

A hazai üzemanyagáraknak továbbra is a régiós középmezőnyben kell maradniuk – hangsúlyozta Nagy Márton a Magyar Ásványolaj Szövetséggel és a Mollal történő tárgyaláson. De hogyan is áll jelenleg a helyzet, a jövedéki adóemelés és a forintgyengülés közepette hogyan szerepel a régiós rangsorban a magyar benzin és a dízel? Milyen megoldások mentén lehet közelebb húzni a régiós átlaghoz a hazai üzemanyagárakat?

Bezuhant az olaj ára, örülhetnek végre az autósok?

Bezuhant az olaj ára, örülhetnek végre az autósok?

A mögöttünk álló napokban az Izrael és a Hamász közötti lehetséges tűzszünetről szóló híreknek köszönhetően valósággal bezuhant az olaj ára - de vajon meglátszik már ez a magyar benzinkutak áraiban?

Újra itt a 600 forintos benzinár a kutakon - Ennél már csak rosszabb lesz?

Újra itt a 600 forintos benzinár a kutakon - Ennél már csak rosszabb lesz?

Pénteken ismét bosszankodhatnak a benzinkutak totemoszlopain jelzett árakat látva a magyar autósok, ugyanis ismét a lélektanilag fontos 600 forintos literenkénti ár fölé kúszik a benzin jegyzése. De csak Magyarországon ilyen rossz a helyzet, vagy a környező országokban is jelentősen megdrágultak az üzemanyagok? Mi történik a benzinárat elsősorban meghatározó olajpiacon, és az itt látott folyamatokból és várakozásokból mire lehet következtetni, visszatérhetnek az 500 forintos benzinárak, vagy ne mostanában számítsunk erre? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ legfrissebb elemzésünkben.

Teljes fordulat érik a dízelpiacon, nagy árat fizethet mindenki

Teljes fordulat érik a dízelpiacon, nagy árat fizethet mindenki

A közelmúltban az Ádeni-öbölben a Trafigura nyersanyagkereskedő által üzemeltetett hajó ellen elkövetett houthi támadások az üzemanyag-tartályhajók és a gázolaj árainak globális emelkedését idézték elő. Mindez az európai dízeláraknál már jelentős emelkedés indult, ami nem pusztán az autósoknak jelent problémát, de a fuvarozási díjakon, mezőgazdasági többletköltségeken keresztül az élelmiszerárakban és egyéb fogyasztási cikkeknél is drágulást hozhat.

Engedményt tesz a tüntetőknek a francia kormány, de ezzel nincs vége az elégedetlenségnek

Engedményt tesz a tüntetőknek a francia kormány, de ezzel nincs vége az elégedetlenségnek

Gabriel Attal francia miniszterelnök péntek este bejelentette, hogy a kormány visszavonja a mezőgazdaságban használt nem közúti gázolaj adójának tervezett emelését, és "tíz adminisztratív egyszerűsítő intézkedést" is bevezet a nyolcadik napja tüntető gazdák terheinek enyhítésére. A legjelentősebb francia mezőgazdasági szakszervezet, az FNSA néhány órával később jelezte, hogy folytatódik a tiltakozó megmozdulás.

Lehull a lepel a kormány egyik hangulatjavító intézkedéséről

Lehull a lepel a kormány egyik hangulatjavító intézkedéséről

2023 végén fordulópontjához látszik közeledni az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon. A két év csökkenés után stabilizálódott a kutak forgalma, sőt, némi emelkedés is megfigyelhető. Ezzel egy piaci és szabályozási szempontból egyaránt zűrzavaros időszak ért véget, ám kérdés, hogy az év eleji jövedékiadó-emelés nem akasztja-e meg a piac éppen elinduló bővülését.

Élet a masszív áremelés után: mennyire drága a magyar benzin?

Élet a masszív áremelés után: mennyire drága a magyar benzin?

Ahogy arról mi is beszámoltunk, január közepén a magyarországi töltőállomások zöme anyavállalatától megkapta a jövedéki adóemelés második lépcsőjeként érvényre kerülő, 21 forintos üzemanyagár-emelésre vonatkozó utasítást. Az áremelést azóta minden magyarországi töltőállomáson megtették, ráadásul az olajpiaci folyamatok mentén még tovább drágult a héten a magyar benzin és a dízel is - ebben a környezetben és a rendelkezésre álló adatok mentén kiszámoltuk, hogy hol is áll most a régiós rangsorban a hazai üzemanyagár.

Mennyit autóztak 2023-ban a magyarok?

Mennyit autóztak 2023-ban a magyarok?

Tavaly 11,1 százalékkal kevesebb motorbenzin és 18,4 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint 2022-ben, az üzemanyagfogyasztás átlagosan 15,7 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) hétfőn.

Mire számíthatunk szerdán a kutakon?

Mire számíthatunk szerdán a kutakon?

A mai 21 forintos jövedéki adóemelést követően (ez a 2. lépcsője a január 1-től érvényes 41 forintos jövedéki adóemelésnek) szerdán a gázolaj ára tovább emelkedik, írja a holtankoljak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.