Záporoznak a jó hírek az Apple-től (2.)
A Facebook után az Apple is kellemes meglepetést okozott a befektetőknek az első negyedéves gyorsjelentésével. A bevétel és az egy részvényre jutó eredmény szintjén is felülteljesítette az elemzői konszenzust, miután az iPhone-eladások jobbak lettek a vártnál. További jó hírekkel is szolgált a menedzsment a befektetőknek: megemeli a negyedéves osztalékot és megtoldja a saját részvény vásárlási programját. Részvényfeldarabolásról döntött a cég, amivel megnyílhat az út azelőtt, hogy bekerüljön a részvény végre a Dow indexbe.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
- A vártnál több iPhone-t adott el az első negyedévben az Apple, 17%-kal növekedtek az értékesítések az előző év azonos időszakához képest.
- Az iPhone bevételek kisebb mértékben emelkedtek, ami arra utal, hogy az értékesítések az olcsóbb készülékek felé tolódtak el.
- Ennek ellenére a profitráták nem csökkentek, sőt, a bruttó fedezeti szint javult.
- A saját részvény vásárlásoknak köszönhetően 5%-os bevételnövekedés mellett 15%-os EPS-bővülésről számolt be a társaság.
- A negyedév végén 150 milliárd dollárnyi készpénzzel rendelkezett az Apple.
- Negyedéves osztalékát 8%-kal megemeli a cég, saját részvény vásárlási programját pedig 60 milliárd dollárról 90 milliárd dollárra emeli.
- 7:1 arányú részvényfeldarabolásról döntött a cég, amire június elején kerül sor.