Mindenki az internetes keresőjéről ismeri a Google-t, ami nem is csoda, hiszen ez a "pénzgyár" a cégnél. De titokban számos projekt fut még a technológiai óriásnál most például az azonnal fel nem használt szél-és napenergia tárolásán dolgoznak. Ehhez pedig nem valami high-tech anyagot, hanem egyszerű sót használnak. A fejlesztés még kezdetleges, de ígéretes, hiszen a megújuló energia egyik nagy problémáját oldanák meg, vagyis hogy nem akkor áll rendelkezésre, amikor szükség van rá.
Még mindig elképesztő ütemben bővül a Google, a bevételek több, mint ötödével nőttek, a befektetőket viszont megijesztette az, hogy a Google-nél a költségek is nagyot emelkedtek, ami pedig összenyomta a cég marzsait.
Azt gondolnánk, hogy az okostelefonok és az ingyenes navigációs alkalmazások elterjedése miatt a navigációs eszközöket gyártó cégek már rég eltűntek a süllyesztőben, de nem. A navigációs piac egyik úttörője, a TomTom tegnap tette közzé legfrisebb számait, ennek kapcsán néztük meg, hogy tartanak még mindig életben egy látszólag halálra ítélt céget.
1999-ben Bill Gates írt egy könyvet, amiben (akkor még) meglepő jóslatokat tett a jövőre. A Business @ the Speed of Thought című műve arról szól, hogy az információs technológia hogyan változtathatja meg a világot. Ijesztő, de ezek nagy része be is következett a megjelenést követő közel 20 évben.
Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter vasárnap arra kérte az Európai Uniót, hogy a kontinensen fizettesse meg a rájuk eső méltányos adót az olyan amerikai internetes óriáscégekkel, mint a Google, az Amazon vagy a Facebook.
Több mint öt éve nem történt olyan, hogy az olaj ára nyolc egymást követő kereskedési napon emelkedjen, de ez ma egy 4%-os szakadással látványosan véget ért. Sem ez, sem a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének főbb üzenetei nem zavarták azonban meg az amerikai részvénypiaci kereskedést, a vezető indexek történelmi csúcsaik közelében maradtak.
Hatalmas büntetéssel sújtott le az EU tegnap a Google-re, mert az internetes keresőóriás visszaélt piaci erőfölényével. A bírság önmagában jelentős, hiszen a cég idei profitjának a tizedét teszi ki, de messzebbre mutató hatásai is vannak, hiszen a Google-nek át kell alakítania keresési technológiáját.
Érezhetően elfogyott a lendület az utóbbi napokban az amerikai részvénypiacokon, igaz, a csúcsközelben lévő indexek esetében némi korrekció belefér. A tech papírokat azért elég látványosan szórják a befektetők, ebben a Google európai büntetése is közrejátszik. De nem csak a technológiai részvények, hanem a többi szektor értékpapírjai is gyengén teljesítettek, szép veszteséget hozva össze a nap végére.
A vártnál jóval nagyobb, 2,4 milliárd eurós bírságot szabott ki az Európai Unió a Google-re, a gigantikus bírságot azért szabta ki Brüsszel, mert a keresőcég előnyben részesítette a találatok között a saját webáruházát. A vállalatnak 90 napon belül fel kell hagynia a jogsértő magatartással, máskülönben kényszerítő bírságot kell fizetnie, amely elérheti a Google anyavállalata, az Alphabet átlagos napi globális forgalmának 5 százalékát.
Naponta több mint 3,5 milliárd keresés történik a Google-ön és sokan nem is sejtik, hogy néhány szó bepötyögésével mennyi mindent árulnak el magukról. A Google-nek már régóta létezik olyan szolgáltatása, melynek segítségével megvizsgálhatjuk, hogyan alakult időben az egyes keresési kifejezések népszerűsége, így következtetéseket vonhatunk le az internetezők gazdasági tevékenységével kapcsolatban is. A Portfolio Ingatlan is élt ezzel a lehetőséggel és megvizsgáltuk, hogy a Google mennyire tudja lekövetni a magyarországi lakáspiac évek óta tartó felfutását.
Megválik robotikai cégeitől a Google anyavállalata, az Alphabet. Egy japán cég veszi meg a futó-ugráló robotjairól híres Boston Dynamicsot, amit az Alphabet már egy éve próbál meg eladni. A lépés annak fényében érdekes, hogy a közvélekedés szerint a robotikában van a jövő.
Futópálya a tetőteraszon, úszómedence és számtalan ingyenes étterem jelenti majd az alapvető szolgáltatásokat a dolgozók számára a Google új londoni központjában. A több, mint 80 ezer négyzetméteres irodaház az első teljes egészében a Google által tulajdonolt és tervezett iroda lesz az Egyesült Államokon kívül - írja a CNN.
Tavaly 11,2%-kal 216 milliárd forintra hízott a teljes magyarországi reklámköltés - közölte a friss adatot kedden a Magyar Reklámszövetség. Első ránézésre biztatónak tűnnek az adatok, azonban érdemes a háttérben zajló folyamatokat is figyelni. Figyelemre méltó adat, hogy a nemzetközi szereplők az online reklámköltésekből már 51%-os szeletet hasítottak ki.
A Spotify és néhány kisebb tech-cég páros lábbal rúgott bele az olyan nagyvállalatokba, mint a Google vagy az Apple: egy levelet küldtek az Európai Bizottságnak, amelyben részletesen taglalják, hogy szerintük a nagyobb online platformok "visszaélhetnek és vissza is élnek az előjogaikkal."
A napenergia felhasználását elősegítő partnerséget alakít ki egymással az E.On és a Google. Az első számú német közműtársaság és a keresőóriás a Sunroof napenergia adatplatform Egyesült Államokon kívüli bevezetése érdekében fog együttműködni, amelynek segítségével a felhasználó megítélheti, hogy megéri-e napelemet telepítenie otthona tetejére. A szolgáltatást először Németországban, később várhatóan más európai országokban is bevezetik majd.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.