KPMG: a globális GDP 2025-ben 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken

KPMG: a globális GDP 2025-ben 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken

Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.

Balti szabotázs: kínai hajót vizsgáltak a svéd hatóságok

Balti szabotázs: kínai hajót vizsgáltak a svéd hatóságok

A svéd rendőrség megfigyelőként vett részt egy kínai hajón végzett vizsgálaton a Balti-tengeren, ahol két víz alatti távközlési kábel megrongálódásának ügyét vizsgálják. Bár az incidens kapcsolatban állhat a geopolitikai feszültségekkel, Svédország hangsúlyozta, hogy Kínát egyelőre nem vádolják semmivel – számolt be a DW.

Kényes ügyekben is az uniós egységgel maradt a kormány – a magyar elnökség utolsó csúcstalálkozóján

Kényes ügyekben is az uniós egységgel maradt a kormány – a magyar elnökség utolsó csúcstalálkozóján

Viszonylag eseménytelen uniós csúcstalálkozóval zárul a magyar kormány soros elnöksége: az Európai Tanács legutóbbi ülésén az EU geopolitikai helyzetét, globális rendben betöltött pozíciója, a válságmegelőzés, a migráció és az EU bővítési stratégiája állt a középpontban. A vezetők a klímaváltozással és geopolitikai kihívásokkal szembeni ellenállóképesség erősítését hangsúlyozták, miközben továbbra is elkötelezettek az EU bővítési folyamata és a moldovai reformok támogatása mellett. A migráció kapcsán kiemelt figyelmet fordítottak az illegális határátlépések megakadályozására és az EU külső határainak biztonságára. A tagállamok konszenzussal ítélték el Oroszország háborús és destabilizációs tevékenységét, valamint Grúzia kifarolását az EU-csatlakozási tárgyalásokból.

Itt van a bejelentés: nem mennek NATO-katonák Ukrajnába

Itt van a bejelentés: nem mennek NATO-katonák Ukrajnába

Ukrajnának semmi oka sincs arra, hogy engedményeket tegyen Oroszországnak abban az esetben, ha béketárgyalásokra kerülne sor, Lengyelország pedig jelenleg nem tervezi, hogy katonákat küldjön Ukrajnába - jelentette ki kedden, a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) tett látogatásán a lengyel miniszterelnök, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Stratégiai fontosságú katonai támaszpontról lángolt fel újra a vita, az európai nagyhatalom széttárja a karját

Stratégiai fontosságú katonai támaszpontról lángolt fel újra a vita, az európai nagyhatalom széttárja a karját

A mauritiusi kormány újratárgyalná a Diego Garcia-i katonai támaszpont jövőjét érintő brit megállapodást. Az új vezetés ellenjavaslatokat tett Londonnak, ami komoly kihívást jelent Keir Starmer brit miniszterelnök számára. Az ügy hátterében az Egyesült Államok és Kína rivalizálása, valamint a csagosi őslakosok jogai állnak.

Zelenszkij: 2025-ben véget érhet a háború

Zelenszkij: 2025-ben véget érhet a háború

Olyan tartós és valódi békét kell teremtenünk, amelyet nem tud megakadályozni Oroszország - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök abban a videoüzenetben, amit a Közös Expedíciós Haderő (JEF) tallinni csúcstalálkozójának résztvevőihez intézett kedden.

Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő

Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő

Erős átalakulás látszik a kelet-közép- és dél-európai térség (CESEE) közvetlen külföldi tőkebefektetéseiben (FDI) az elmúlt 14 évben. Bár a térség egyes országai, például Észtország, Albánia és Lengyelország, erős növekedést mutattak az FDI állományában, addig Magyarország és más országok, mint Bulgária és Oroszország, csökkenést tapasztaltak. A jelentés kiemeli, hogy Magyarország, ennek ellenére erős helyzetben van, pedig a politikai kockázatok növekedtek. Ennek magyarázata az ország stabil makrogazdasági alapjai, kedvező gazdaságpolitikai intézkedései, valamint Magyarország EU-tagsága is segített – derül ki a bécsi Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche (WiiW) jelentéséből, amely azt is hangsúlyozza, hogy a politikai kockázatok ellenére a külföldi befektetők nem feltétlenül vonulnak ki, hanem inkább költségként kezelik a növekvő bizonytalanságokat. A tanulmány arra figyelmeztet, hogy a geopolitikai kockázatok továbbra is kihívásokat jelentenek, és a térség gazdaságának jövője erősen bizonytalan.

Elárulta az EKB: szigorúbb tőketartási szabályokat írt elő 13 európai bankra

Elárulta az EKB: szigorúbb tőketartási szabályokat írt elő 13 európai bankra

Az Európai Központi Bank (EKB) idén 13 euróövezeti bankra vetett ki kiegészítő tőkekövetelményt, mivel úgy ítélte meg, hogy ezek az intézmények a megengedettnél nagyobb kockázatot vállalnak. Az éves értékelés során a felügyelet alatt álló 113 bank általános állapotát jónak találták, azonban több területen is szigorításokat vezettek be - írja a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.