generációváltás

Bőven vannak még sikercégek a régióban: kérdés, ki találja meg őket elsőként

Bőven vannak még sikercégek a régióban: kérdés, ki találja meg őket elsőként

Október közepén, 25 milliárd forintos induló tőkével jött létre a PortfoLion által kezelt PortfoLion Regionális Magántőke Alap II. Az EXIM Bank és az OTP közösen, 50-50%-ban biztosítják a tőkét az alaphoz, amelynek célja, hogy régiós cégeket segítsen fejlődni. Az alap célja elsősorban az, hogy regionális cégeket fejlesszen, fókuszterületei közé pedig a digitális technológiák, a szoftverfejlesztés tartozik majd. A Portfolio most a konkrét befektetésekről, a potenciális piacokról és az első hetek tapasztalatairól kérdezte Molnár András vezérigazgatót és Nieder Jenő vezérigazgató-helyettest.

Új információk derültek ki a magyar családi cégekről

Új információk derültek ki a magyar családi cégekről

A hazai kkv-k fele családi vállalkozás, amelyek jelentős része számára a következő évek legnagyobb kihívása a generációváltás lehet. A többség nincs felkészülve az átadásra sem stratégiával, sem a céges- és lelki ügyek tekintetében.

Érdekes helyzetet teremtett a koronavírus – Rég esedékes beruházások indulhatnak az agráriumban

Érdekes helyzetet teremtett a koronavírus – Rég esedékes beruházások indulhatnak az agráriumban

A koronavírus megjelenése a különböző ágazatokat különböző mértékben érintette. Az agrárium is megszenvedte a pandémia negatív gazdasági hatásait, azonban új lehetőségeket is teremtett ez az év: a beruházásokhoz szükséges forrást a különböző támogatott konstrukciók révén most igen kedvező feltételekkel igényelhetik a vállalkozások, ez pedig a mezőgazdaság modernizációját ösztönözheti. Utánajártunk, milyen finanszírozási alternatívái vannak a piaci szereplőknek, milyen kihívásokkal kell szembenézniük és mi az, amire ebben a nehéz helyzetben a vállalkozásoknak kiemelten figyelniük kell, ha életben akarnak maradni, sőt, fejlődni is szeretnének.

Van megoldás: így lehet elkerülni a generációváltás buktatóit

Van megoldás: így lehet elkerülni a generációváltás buktatóit

A magyar családi vállalkozások nagy része a rendszerváltást követően jött létre, épp ezért nem meglepő, hogy több ezerre tehető azon cégek száma, ahol a generációváltás kérdése igencsak aktuális. Ennek ellenére sokan halogatják az utódlás és a vagyonról való rendelkezés kérdését, pedig érdemes jó előre eltervezni mindent, különben nem csak az örökösök, de a cég is nehéz helyzetbe kerülhet, ha nincsenek jogi garanciák a vagyon átörökítésével kapcsolatban.

Hiába várjuk, nem lesznek új slágertermékek a befektetésekben

Hiába várjuk, nem lesznek új slágertermékek a befektetésekben

A pénzügyi és megtakarítási piacon legtöbbször a nagy változások kényszerítik ki az innovációkat, ilyen volt idén a koronavírus berobbanása és a digitalizációra való átállás. Ettől függetlenül hosszabb távon az emberek szeretik a megszokott és bevált befektetési lehetőségeket, a piaci szereplők pedig úgy látják, nagy horderejú változás ebben nem is várható a jövőben sem. A Portfolio Öngondoskodás konferenciájának záró panelbeszélgetésén a szakemberek elmondták, senki ne várjon új slágerterméket a következő 10 évben.

Olyan új irányok jönnek a befektetésekben, hogy csak kapkodjuk a fejünket

Olyan új irányok jönnek a befektetésekben, hogy csak kapkodjuk a fejünket

2020 elején szinte minden napra jutott egy befektetési trend, amiről a szakemberek beszéltek, a koronavírus kirobbanása aztán sok mindent felülírt, sok társadalmi és üzleti folyamat felgyorsult. A Portfolio Öngondoskodás 2020 konferenciáján a szakértők arról beszéltek, milyen változásokat hoznak a befektetések világában a felhőalapú szolgáltatások, és miért van az, hogy az ESG-befektetések sok esetben jobb hozamot jelentenek a hagyományos társaiknál.

Az agrárstartupok segíthetnek a hazai agrárium megújításában

Az agrárstartupok segíthetnek a hazai agrárium megújításában

A magyar agrárium egyre több olyan problémával néz szembe, amely megoldható a technológia segítségével. Az innovációk létrehozásának és elterjesztésének támogatásával a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tech-inkubátorprogramot indított, melynek célja gyakorlati problémák megoldása gyakorlati technológiák segítségével. Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével beszélgettünk.

Szakadék tátong a fiatal munkavállalók és a munkaadók között – Ez lehet a probléma megoldása

Szakadék tátong a fiatal munkavállalók és a munkaadók között – Ez lehet a probléma megoldása

A magyar cégek számára egyelőre nehézséget jelent a fiatal munkavállalók megtartása. Ez derül ki a BKIK által, kérdőívekből és mélyinterjúkból álló, 2000 fiatal és 300 potenciális budapesti munkaadó részvételével készített kutatásból. A felmérés ötletgazdája, Zsabka Zsolt, a BKIK alelnöke szerint a kkv-knak változtatniuk kell, különben néhány éven belül teljesen el fognak lehetetlenülni a munkaerőpiacon. Muszáj lépést tartaniuk az Y és Z generációs munkavállalókkal, kielégíteni az igényeiket és megfelelni az elvárásaiknak, ha nem akarnak tehetséges, jó munkaerő nélkül maradni.

Óriási lemaradást kezdtek ledolgozni a magyar kisvállalkozások

Óriási lemaradást kezdtek ledolgozni a magyar kisvállalkozások

A kkv-k utóbbi két évben látott gyors ütemű fejlődésének eredményeként enyhült a dualitás, azaz a nagyvállalatokhoz viszonyított lemaradás, azonban mind termelékenységben, mind bérekben kifejezve számottevő még a különbség - állapítja meg az MNB héten megjelent Versenyképességi jelentése. Tennivaló még van bőven, a kkv-szektornak bizonyos területeken még regionális összevetésben is is érdemi lemaradása van.

Így lehetnek sikeresek a generációváltások

Így lehetnek sikeresek a generációváltások

A bizalom kialakítása, szervezett, független menedzsment, megfelelő finanszírozási mix, külső támogató bevonása, transzparens működés és tudatos felkészülés - így foglalhatók össze a generációváltás sikeres lebonyolításának összetevői a Hiventures és a Portfolio "Tudatos felkészülés a generációváltásra" című panelbeszélgetés résztvevői szerint. A hallgatóság első kézből kapott tanácsokat a generációváltás folyamatában aktívan résztvevő szakértőktől.

Rengeteg hazai cég jövője ezen áll vagy bukik, minden hatodik dolgozó érintett

Rengeteg hazai cég jövője ezen áll vagy bukik, minden hatodik dolgozó érintett

A generációváltás mögött nemcsak cégek, hanem emberek, tulajdonosok állnak, ezért nagyon fontos megismerni a tulajdonosok valós szándékát, céljait - vélekedett előadásában Veisz Ákos, a Danube Capital elnök-vezérigazgatója a Hiventures és a Portfolio közös online konferenciasorozatának második, Tudatos felkészülés a generációváltásra című rendezvényén. A szakember arra is figyelmeztette a közönséget, hogy minél inkább rendezetlen és tervezetlen úton zajlik egy generációváltás, annál nagyobb a kockázata a vagyonvesztésnek.

Felépítettem a cégem, sikeresen működtettem évtizedekig, de most már tovább adnám - Mégis hogyan?

Felépítettem a cégem, sikeresen működtettem évtizedekig, de most már tovább adnám - Mégis hogyan?

A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő azokban az esetekben tud tőkebefektetési partnerként beszállni egy generációváltási folyamatba, ahol a családon belüli átadás nem megoldott - jelezte prezentációjában Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese a Tudatos felkészülés a generációváltásra című online konferenciánkon. Endrődi András, a Concorde MB Partners partnere előadásában arra mutatott rá, hogy jelenleg is több száz olyan hazai tulajdonban álló, nagy és közepes vállalkozás van, amelyet érint a generációváltás feladata.

Generációváltó magyar cégek: már többször is bizonyított ez a mentőöv

Generációváltó magyar cégek: már többször is bizonyított ez a mentőöv

Tavaly szeptemberi indulása óta fontos finanszírozási űrt tölt be a hazai kis- és közepes vállalkozások esetében a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő KKVPRO üzletága. Láving Gusztávval, a terület befektetési igazgatójával az eddigi néhány hónap tapasztalatait beszéltük át kitérve arra, hogy miért van jelentősége ennek a tőkeági finanszírozásnak, hogy melyek a legjellemzőbb élethelyzetek a generációváltással szembenéző hazai cégtulajdonosok esetében, hogy a Hiventures hol kapcsolódik be a folyamatba, mitől függ a tőke-alapkezelő hozamelvárása és hogy kik is veszik meg generációváltás miatt eladósorba került magyar vállalkozásokat.

Rengeteg magyar cég menekül meg ennek az eszköznek köszönhetően

Rengeteg magyar cég menekül meg ennek az eszköznek köszönhetően

Tavaly szeptember, a KKVPRO üzletág elindulása óta már 86 megkeresés futott be az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-höz összesen 20,1 milliárd forint értékben – tudta meg a Portfolio a kockázati tőkealap-kezelőtől. Ennek a túlnyomó többsége a generációváltás programra érkezett, ami bizonyítja, hogy a piaci szereplők körében valós igény van erre az újfajta finanszírozásra. Nem véletlen ezért, hogy a Portfolio és a Hiventures közös online konferenciasorozatának második állomását ennek a témának szenteljük.

Pár évig megint nehéz lesz családi vállalkozásokat eladni Magyarországon

Pár évig megint nehéz lesz családi vállalkozásokat eladni Magyarországon

A válság miatt – úgy tűnik, hogy - pár évig megint nehéz lesz komolyabb családi vállalkozásokat eladni Magyarországon. A tulajdonosok azonban jól teszik, ha megkezdik a felkészülést az eladásokra, mert a családi vállalkozások értékesítésének számos buktatója van, és jó, ha készen állunk a változásra, ha visszatér a prosperitás - írja elemzésében a KPMG szenior igazgatója.

Mit művelt a magyar cégekkel a koronavírus-válság?

Mit művelt a magyar cégekkel a koronavírus-válság?

Komoly érdeklődés övezi az MFB Csoporthoz tartozó, a koronavírus-válság miatt elindított új hitel- és tőkeprogramokat - hangzott el a május 14-i Hiventures-Portfolio online konferencia panelbeszélgetésében, ahol a meghívott szakemberek megosztották gondolataikat arról, hogy mit tapasztalnak, hogyan reagáltak az új helyzetre a hazai kkv-k és hogy ebben a krízishelyzetben a pénzügyi vállalkozások hogyan tudnak segíteni a cégeknek.

Tűzoltás után újratervezés és felvásárlások jöhetnek a kkv szektorban

Tűzoltás után újratervezés és felvásárlások jöhetnek a kkv szektorban

Egész más jellegű kihívásokkal néznek szembe a kis és középvállalkozások most, mint a 2008-as válság kapcsán, ezért más intézkedésekre is van szükség. Mihez nyúlhatnak a bajba került cégek és milyen hatásai lehetnek a válságnak a szektorra. A finanszírozási problémákkal és válságkezeléssel foglalkozó Reconcept Kft. ügyvezető partnerét, Szabó Miklóst kérdezte a Portfolio.

Új szolgáltatáscsomagot nyújt a Budapesti Értéktőzsde

Új szolgáltatáscsomagot nyújt a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2019 novemberében startolt új szolgáltatásával, a BÉT Xmatch-csel. A BÉT Xmatch egy komplex szolgáltatáscsomag, amit a BÉT a hazai zártkörű tőkeági tranzakciók elősegítése érdekében kidolgozott, és amit fokozatosan, lépésenként kíván bevezetni. A BÉT elemzője, Lengyel Judit a cikksorozat első részében bemutatta a private placement platform (PPP) alapvető fogalmait és tulajdonságait, a célcsoportok motivációit, ezen szolgáltatások jogi kereteit és előnyeit is. A második részben azt járta körbe, milyen nemzetközi trendekbe simul bele a BÉT a zártkörű tranzakciókat támogató törekvéseivel, és egyáltalán, mi keresnivalója lehet egy tőzsdének ebben a piaci szegmensben. A mostani utolsó részben pedig összegezte a BÉT által folytatott kiterjedt hazai piackutatás tanulságait.

A legkisebb cégek is milliókat spórolhatnának – mégis kevesen élnek a lehetőséggel

A legkisebb cégek is milliókat spórolhatnának – mégis kevesen élnek a lehetőséggel

Rengeteg időt, pénzt és stresszt lehet megspórolni a gazdasági mediációval, egyelőre mégis kevés cég él a lehetőséggel: Magyarországon száz peres ügyre mindössze egyetlen mediáció jut. Ez azért is meglepő, mert az eljárás joglemondást sem jelent, ha a felek nem tudnak megegyezni, változatlanul nyitva marad előttük a bírósági út, azonban jóval gyorsabb és olcsóbb, mint a peres eljárás.

Szenvednek a vállalkozások a Cégkapuval - továbbképzéssel segítene a BKIK

Szenvednek a vállalkozások a Cégkapuval - továbbképzéssel segítene a BKIK

Minden harmadik vállalkozás munkaerőhiánnyal küszködik, jelentős a szakemberhiány a kereskedelemben, a vendéglátásban és az informatikában is. Kevés a képzésre fordítható idő, és a cégek nagy része elégedetlen a rendelkezésre álló képzésekkel. Többek között ezekről beszélt Nagy Elek, a Budapesti Keresekedelmi és Iparkamara elnöke, aki elárulta, a BKIK megítélése a vállalkozók körében egy év alatt jelentősen javult.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.