Hétfőn elkezdte kihirdetni az illetékes minisztérium a családok tízezrei által várt napelemes uniós pályázatban az első nyerteseket – szúrtuk ki a hivatalos pályázati oldalon. A hétfő kora délutáni állapot szerint immár 497 család örülhet a támogatói döntésnek azok közül, akik tavaly decemberben és idén januárban Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyéből pályáztak, ugyanis ezekben nyílt meg a leghamarabb a lehetőség.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy egyre többször merül fel kormányzati oldalról, hogy a gázfelhasználás csökkentése érdekében tradicionálisabb technológiákra térhetnének vissza a háztartások illetve egyes közintézmények a fűtés tekintetében. A fa-, olaj- és széntüzelésnek azonban van jó néhány hátulütője, ráadásul teljes fűtési rendszerek cseréje nélkül is megoldható az energiafelhasználás radikális csökkentése. A témával kapcsolatban Szűcs Gábor energetikai szakértő volt a Checklist vendége. Műsorunk második részében a héten végbement kamatemelésről beszéltünk, azt jártuk körbe Palkó Istvánnal, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzőjével, hogy a kormányzati kamatstop esetleges feloldása milyen hatással lenne az adósokra, és hogy amíg ez nem történik meg, addig mekkora költséggel néznek szembe a hazai bankok.
A rezsicsökkentés múlt heti változtatásai után egyértelművé vált, hogy a korszerűbb és egyébként megújuló energián alapuló megoldásokat nem akarta "büntetni" a kormány, így maradt érintetlen a hőszivattyúk által is használt H és B GEO tarifa. Bár egy hagyományos gázkazán beszerelési költségének akár a háromszorosa is lehet egy hőszivattyús rendszer, a magasabb gáz, illetve villamosenergia-árak mellett már sokkal rövidebb időn belül megtérülhet ez a korszerű technológia, főleg, ha napelemes energiaellátás áll mögötte. Utánajártunk, hogy mit kell tudni a hőszivattyúról, mekkora a fogyasztása és milyen előnyei, hátrányai lehetnek egy gázkazánnal, vagy az elektromos fűtéssel szemben.
Még jelenleg is tart a jogosultsági feltételek ellenőrzése után „a rekord mennyiségű pályázati kérelem értékelése, a hiánypótlások feldolgozása és ellenőrzése”, így még várnia kell az érintett pályázóknak a konkrét támogatói döntésre – gyakorlatilag ezt írta a Portfolio megkeresésére a Technológiai és Ipari Minisztérium Kommunikációs Főosztálya.
Legkésőbb az évtized végéig a hazai földgázimportot a negyedével, a teljes éves magyarországi gázfelhasználást pedig ötödével lehetne csökkenteni a lakásállomány energetikai felújításával a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint.
A mai bejelentés szerint az uniós forrásból megvalósuló napelempályázatokon a kormány elengedte az ütemezett forráselosztást, ami alapján az első körben csak 100 milliárd forint szórt volna ki. Ehelyett a támogatást minden jogosult gyorsan megkapja.
Sokszor halljuk, hogy az épületek a bűnösök (vagy inkább a használóik, lakóik) az üvegházhatású gázok kibocsátásának egy meghatározó részéért (harmadáért), mégis lassúnak tűnik az ingatlankorszerűsítések megvalósulása. Az új építéseknél a szabályok és a fejlett technológiák már biztosítják, hogy például egy új családi ház kisebb energiafelhasználás mellett "szolgálja ki" az ottlakókat, mint egy 50 évvel ezelőtt épült társa, ám az új és a régi ingatlanállomány arányát tekintve még bőven van tennivaló. A szomorú hír pedig az, hogy még a több millió forintos - ami egy család életében nem kis kiadásnak számít - teljes fűtéskorszerűsítés mellett is csak párat léptünk előre: a fosszilis tüzelőanyagok kiváltása kedvező tendencia, ám ha ez eltűnik, akkor például a villamosenergia-fogyasztása lesz nagyobb az épületnek. Amíg ezeknek nincs megújuló alapja, addig keservesen lassan haladunk csak a zöld úton.
Mára mintegy 80 ezer háztartás rendelkezik napelemes kiserőművel. Ezt a számot igyekszik 15 éven belül 200 ezerre növelni a kormány, ezért komoly támogatást kap a lakossági napelemhasználat és fűtés-korszerűsítés. Mivel ezek a beruházások jelentősen növelik az ingatlanok értékét, fontos, hogy a biztosítás is kövesse az értéknövekedést. Emellett az időjárásnak kitett napelemek is megfelelő biztosítási védelmet igényelnek, ami egyes esetekben akár kötelező is lehet – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége friss közleményében.
Húsz nappal, azaz csaknem három héttel meghosszabbodik az ország egész területén a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat – jelentette be szerda reggel az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Hétfőn délután 5 órakor megnyílt hat dunántúli megyében a több mint 200 milliárd forintos keretösszegű lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési uniós pályázat. A következő hetekben az ország összes megyéjében és Budapesten is megnyílik majd a pályázat, amely az egyes térségekben 3-3 hétig lesz nyitva. Aki lemarad a mostani beadási körről, vagy esetleg valamilyen technikai ok miatt elutasítják majd a január-februári eredményhirdetéskor, jövő szeptembertől a második ütemben majd újra próbálkozhat.
Semmilyen pénzt ne adjunk előre a kivitelezőknek, vagy a pályázatíróknak, mert az ilyen jellegű kiadásokat nem lehet majd elszámolni a hétfőn induló nagy lakossági napelemes pályázatban – hívta fel a figyelmet a pályázat kapcsán illetékes államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.
Néhány nappal a lakossági napelemes pályázat december 6-i megnyitása előtt megint belenyúltak a kiírók a pályázat szabályrendszerébe, ami számos helyen csak kisebb fogalmazási módosításokat, pontosításokat tartalmaz, néhány helyen viszont egészen fontos változtatásokat is. Ilyen például az, hogy a jövedelemkorlát számításánál az összes típusú nyugdíjellátást kötelező figyelembe venni, a hétvégi házaknál/nyaralóknál pedig hatósági igazolást kell beszerezni az ingatlan állandó lakhatási célú használatáról. Nagy változás, hogy már nem a tavalyi egész éves, hanem a pályázat beadása előtti utolsó villanyszámla számít a beruházás méretezésénél és végülis 5 kW-osnál nagyobb kapacitású inverter is beépíthető indokolt esetben. A nyílászárók felületével kapcsolatos szabályt is pontosították, és a csatolandó dokumentumok tartalmát, körét is. Érdemes tehát a pályázatra készülőknek még egyszer alaposan átnéznie a teljes kiírást, bár aki már előszerződést kötött a kivitelezőjével, azt a közlemény szerint nem érheti hátrány az újabb módosítások miatt. Közben egy másik, rendkívüli közleményben arra bíztatják a kiírók a pályázókat, hogy ha valaki visszaélést tapasztalt a kivitelezők felől, azt nyugodtan jelentsék be a területileg illetékes Kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályán és ők majd kivizsgálják.
Már elérhető annak a több, mint 600 kivitelezőnek a listája a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatnál, akik egyikével előzetesen szerződést kell kötni ahhoz, hogy december 6-tól be lehessen adni a támogatási kérelmet az akár 2,9-11,3 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatásra – hívta fel a figyelmet péntek délutáni közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A hivatalos napelemes pályázati oldalon emellett két másik frissített dokumentum is felbukkant. A minisztérium a közleményében arra is utal, amit a Portfolio elsőként írt meg a minap, hogy különösebb hírverés nélkül a katás vállalkozók jövedelmére is kiterjesztették a jogosultsági feltételeket.
Anélkül, hogy erről külön hírt kiadtak volna, a napokban kétszer is fontos pontokon módosították a 2,9-11,3 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást ígérő lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázat szabályrendszerét. A katás és kivás vállalkozók például nagyon figyeljenek, mert most már az ő céges jövedelmük is beleszámít az egy főre jutó jövedelembe, ha egyúttal tulajdonosok is a fejlesztendő ingatlanban. Még egyértelműbb az új szabályrendszerből, hogy nem szabad trükközni a hirtelen gyermekre íratott ingatlan résztulajdonnal csak azért, hogy lejjebb szorítsa a pályázni vágyó az egy főre jutó éves jövedelmet és így jogosulttá váljon a támogatásra, mert ezt kifejezetten tiltja a pályázat. Mindezek mellett igencsak lényeges, hogy felesleges december 6-án reggel 8-tól a gép előtt ülni a dunántúli megyékből pályázóknak, hogy beadhassák a támogatási kérelmet, mert a pályázatot csak délután 5-től nyitják meg.
Mától jelentkezhetnek a kivitelezők a háztartások napelemes és fűtési rendszereit támogató uniós pályázatra amelynek a részleteit éppen ma véglegesítették - derül ki az Innovációs és Technoklógiai Minisztérium (ITM) hétfő délutáni közleményéből.
Még az utolsó pillanatokban, vasárnap éjjel is voltak szakmai hozzászólások a 3-11 milliós lakossági napelemes uniós pályázati tervezethez, így összesen 219 hozzászólást regisztrált a rendszer, ami az uniós pályázatok körében példátlannak mondható.
Még csak két napja kezdődött el a társadalmi egyeztetése a 3-11,5 millió forint közötti támogatást kínáló lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázatnak, de már 45 érdekes és fontos hozzászólás, szakmai felvetés érkezett rá. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy ömlenek a javaslatok és valódi társadalmi egyeztetés kezdett kibontakozni a több tíz ezer családot érintő ügyben. Éppen ezért van rá esély, hogy a pályázat végső szabályrendszere akár jócskán eltér majd a társadalmi egyeztetésre kitett változattól, amely egyébként tegnap csendben máris változott.
Közzétették a lakosságnak szóló hatalmas uniós napelemes pályázat tervezetét, amelyet két hétig bárki véleményezhet, ősztől pedig meg is nyílik. A tervezetből kiderül, hogy háromféle konkrét beruházási célra összesen 3-11,5 millió forint közötti, 100%-ban vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el az országos átlagjövedelemnél kevesebbet kereső háztartások és önerő nem szükséges a pályázat megvalósításához. Megyénként lehet majd pályázni 4 szakaszban, leghamarabb várhatóan november 15-től. Mindezt a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében tervezi megvalósítani a kormány, hogy akár 35 ezer háztartás energiahatékony ingatlanban tudjon élni és így növekedjen az ő körükben az ellenálló képesség a jövedelmi, energiaárakbeli és éghajlati változásokkal szemben. Frissítés! A társadalmi egyeztetésre kitett pályázati verzióhoz két nap alatt rengeteg érdekes, hasznos, megfontolt javaslat érkezett, így van esélye, hogy a végső szabályrendszer majd ezek tükrében módosulni fog. További részletek ebben a frisebb cikkünkben érhetők el.
Javaslatot dolgozott ki és küldött az agrárminiszternek a Levegő Munkacsoport arra, hogy az országos szabályozás megengedje az önkormányzatoknak a szilárd tüzelőanyagok háztartási égetésének korlátozását. Egyúttal szorgalmazza, hogy a kormány segítse elő a kevésbé környezetszennyező fűtési módokra történő átállást, különösen a korlátozást bevezető településeken - olvasható a civil csoport közleményében.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által biztosított forrásból elinduló pályázat a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervhez kapcsolódva a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti- és társasházi lakások fűtéskorszerűsítését támogatja - derül ki az ITM közleményéből.