Több változást jelentett be a BKK a budafoki menetrendben
Társadalmi egyeztetést követően átalakul a budafoki közösségi közlekedési hálózat 2023 tavaszán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Társadalmi egyeztetést követően átalakul a budafoki közösségi közlekedési hálózat 2023 tavaszán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Átépítik Érden a Törökbálinti út Iparos út - Folyondár utca közötti közel 1 kilométeres szakaszát és a Folyondár utcánál jelzőlámpás csomópontot is kialakítanak - írja a Magyar Építők. A projekt a SWIETELSKY Magyarország Kft. kivitelezésében nettó 681 millió forintból valósul meg.
Lemondott Fürjes Balázs a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára - derül ki a politikus Facebook-bejegyzéséből.
Immár nem Budapesten koncentrálódnak a személygépkocsik elleni bűncselekmények, így a kocsilopás, -feltörés sem. A 100 ezer főre jutó autólopások tekintetében a megyei rangsorban Budapest "csak" a harmadik, autófeltörések esetében pedig a második helyen áll - írja a Pénzcentrum.
Változhat a Fővárosi Önkormányzat önálló költségvetési szerveként működő intézmény szervezeti felépítése.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Miniszterelnökség által aláírt támogatói szerződésnek köszönhetően a tavaly októberben megrendelt húsz szerelvény mellett további 31 új modern, alacsony padlós és légkondicionált CAF-villamossal bővül a fővárosi járműflotta. Ezen túlmenően, ami szintén a budapesti kötöttpályás közlekedést illeti, a 3-as metró még át nem adott Nagyvárad téri és Lehel téri állomásán a jövő héten hatósági füstpróbát tartanak - közölte a BKV Zrt. pénteken az MTI-vel.
Először csökkent 2003 óta Peking lakossága a kínai kormány által kedden közzétett hivatalos adatok szerint.
Erős földrengés volt Afganisztán, Pakisztán és India egyes részein - írja az Aljazeera szemtanúk beszámolói alapján. Az MTI szerint a katasztrófában többen meghaltak.
Szolgáltatóváltás miatt akadozik a patkányirtás Budapesten - írja a hvg.hu egy olvasójukra hivatkozva.
Megdőlt a fővárosi szélrekord szombaton: a János-hegyen 117 kilométer/órás széllökést mértek - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a Facebook-oldalán.
Az érkező hidegfronttal feltámadt a szél: a János-hegyen 114 kilométer/órás széllökést mértek - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán szombat reggel. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint továbbra is sok a tűzoltók dolga az erős szél miatt.
Nyolcvan percen át egyeztettek a taxisok képviselői a főpolgármesterrel, de nem született megegyezés - írja az Infostart.
Mától drágább a taxival utazás Budapesten, miután tíz százalékkal magasabbak lettek a fővárosi taxis tarifák. A díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának - 2022 december eleji - eltörlése.
Biztonsági okokra hivatkozva március közepétől már nem repül a Wizz Air a moldovai fővárosba - írja a Reuters.
A Budapesti Közművek (BKM) munkavállalóit képviselő reprezentatív szakszervezetek elnökei és a vezetés aláírták a társaság teljes - mintegy 4800 fős - munkavállalói állományára vonatkozó 2023. évi megállapodást - közölte a BKM csütörtökön az MTI-vel.
Az előzetes adatok szerint megdőlt a napi országos és a budapesti melegrekord is szombaton - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a közösségi oldalán.
Brüsszel a világ 14. és Európa 7. legrosszabb közlekedési renddel rendelkező városa, ahol egyre többet kényszerülnek dugóban állni az autósok a belga főváros tavaly bevezetett új, forgalomcsökkentést hivatott közlekedési szabályozása miatt - közölte a The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál a TomTom nevű autós navigációs rendszereket gyártó holland cég éves felméréseinek adataira hivatkozva. A felmérésből kiderült az is, hogy Budapesten mindeközben javult a helyzet.
Megszűnhet öt jegy, illetve bérlettípus, és tovább emelné a leginkább turisták körében népszerű, a reptér és a belváros között közlekedő 100E buszjegy árat a BKK – jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy háttérbeszélgetésen a Telex tudósítása szerint.
A Fővárosi Önkormányzat a három nagyfogyasztású közszolgáltatásában - a közvilágításban, az ivóvíz-szolgáltatásban és a közösségi közlekedésben - januárban mintegy kilencmilliárd forintot takarított meg azzal, hogy napi áron vásárolta a villamosenergiát - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) nagy arányú győzelmét jelzik a Berlinben vasárnap tartott tartományi törvényhozási választásról urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll).
Lissák Domonkos cikke.
De kevesebb munkalehetőségből választhatnak az emberek.
Ezen a környéken nem igazán szoktak rakétázni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.