Nagyobb együttműködésre szólítottak fel a gazdaságilag legfejlettebb húsz ország (G20) külügyminiszterei kedden az olaszországi Materában a koronavírus-járványhoz és a klímaválsághoz hasonló globális vészhelyzetek esetében.
Franciaországban rövidesen a fertőzőbb variáns fogja az új esetek többségét kitenni, hasonlóan a szomszédos Nagy-Britanniához vagy Oroszországhoz, mondta kedden Olivier Véran egészségügyi miniszter. Az ősszel várható negyedik hullám abban fog különbözni az előzőktől, hogy bár a beoltottak megfertőződhetnek, de nem alakul ki náluk a betegség súlyos formája. A kormány számítása szerint ezért a kórházban kezelt súlyos esetek száma 95 százalékkal csökkenhet az előző hullámokhoz képest. Olivier Véran szerint a problémát elsősorban azok az emberek jelentik, akik haboznak beoltatni magukat vagy késleltetik az oltásukat, s emiatt a fertőzőbb variánsnak teszik ki magukat.
Nem sikerült győznie egyetlen régióban sem a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülésnek a franciaországi regionális választások vasárnap tartott második fordulójában nagyon alacsony, alig 35 százalékos részvétel mellett - derült ki a francia televíziók által ismertetett exit poll eredményekből.
Az Európai Unió tudomány- és innovációs politikájának fontos célkitűzése, hogy a tagállamok térségei együttműködjenek az új technológiai tudás létrehozása során, amelytől társadalmi és gazdasági célkitűzések elérését reméljük. Ezért a következő években az EU jelentős közösségi forrásokat szentel Európa-szerte a tudományos és technológiai kiválóság támogatására, valamint az Európai Kutatási Térségben folyó együttműködések elmélyítésére. Ezekhez a célokhoz kapcsolódóan a budapesti KRTK ANET Lab munkatársai új tanulmányukban a szabadalmak létrehozására irányuló feltalálói hálózatok európai térbeli mintázatait és az együttműködések ösztönzőit vizsgálták. A vizsgálat hangsúlyozza, hogy azok a régiókon átívelő feltalálói együttműködések, melyek ismétlődnek és így újabb szabadalmakhoz vezetnek, nagyon ritkák és földrajzi értelemben erősebben koncentráltak.
A választásra jogosult csaknem 48 millió francia állampolgár 12,66 százaléka járult vasárnap délig az urnákhoz a regionális választások második fordulójában, ami szinte megegyezik az egy héttel ezelőtti első forduló adataival (12,22 százalék).
A francia regionális választások ma tartandó második fordulójának egyik legfőbb kérdése, hogy a szélsőjobboldali, Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés a párt történetében először megszerzi-e egy francia régió elnöki posztját, vagyis megnyeri-e egy adott régióban a helyi választást. A francia Riviérát magába foglaló Provence-Alpes-Cote d’Azur régióban ugyanis az első forduló után a Nemzeti Tömörülés vezet. A végső győzelem megszerzése azonban igencsak kérdéses, miután a második fordulóra a helyi baloldal összefogott a jobbközép pártokkal, hogy megakadályozzák Le Pen pártjának győzelmét. Az első forduló előtt több olyan felmérés is készült, amely szerint a jobbközép és a baloldal összefogása esetén is győzhet a Nemzeti Tömörülés, ami ha bekövetkezne, jelentős lökést adhatna Marine Le Pen kampányának tíz hónappal az elnökválasztás előtt.
A koronavírus miatti korlátozó intézkedések jelentős részének feloldása ugrásszerűen javította a német szolgáltató-szektor gazdasági aktivitását, és ez, illetve a feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexének (bmi) további emelkedése együtt oda vezetett, hogy váratlanul 10 éves csúcsra ugrott a német kompozit bmi. Ezzel párhuzamosan az ellátási láncokbeli zavarok és árnyomás oda vezetett, hogy rekordra ugrott a bekerülési és kínálati árakat mérő index a friss felmérésben. A francia bmi közben a vártnál jóval gyengébbre sikerült, mert bár a szolgáltató szektor ott is élénkült, de a feldolgozóipar aktivitása fékezett. A vártnál jobb német bmi-nek lényeges szerepe volt abban, hogy az eurózóna kompozit mutató is szintén a várt felett alakult és egyúttal 15 éve a legmagasabb szintre kapaszkodott.
A terrorszervezetek tavaly megkísérelték kihasználni a koronavírus-járványt a gyűlöletpropaganda terjesztésére és a közintézményekkel szembeni bizalmatlanság fokozására - áll az Európai Unió bűnüldöző hatóságának (Europol) kedden közzétett jelentésében.
A franciaországi regionális választások első fordulójának eredménye megkérdőjelezte Emmanuel Macron államfő és a legfőbb kihívójaként beharangozott Marine Le Pen elnökválasztási stratégiáját a jövő évi voksolás előtt - vélték hétfőn szerkesztőségi írásaikban a francia lapok.
Hárommilliárd dollárt bukik a brit HSBC azon, hogy eladja francia lakossági üzletágát az amerikai magántókealap-kezelőnek, a Cerberusnak – számol be a hírről a Financial Times.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban a kétfordulós regionális választások első fordulója, amelynek során közel 48 millió választópolgár 13 európai és négy tengerentúli régió tanácsának 1754 ezer tagját választja meg a következő hét évre.
Az Európai Unió országainak jobban össze kellene hangolniuk a határnyitási politikákat a koronavírus-járvány enyhülésével - mondta Emmanuel Macron francia elnök Angela Merkel német kancellárral közös sajtótájékoztatóján pénteken Berlinben
Több európai országba, elsőként Németországba látogat a jövő héten Antony Blinken külügyminiszter, aki tárgyalásokat folytat Angela Merkel német kancellárral, majd részt vesz a Líbiáról szóló konferencián Heiko Maas német külügyminiszter meghívására - jelentette be pénteken Steffen Seibert német kormányszóvivő.
Járatsűrítésekkel készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a szombati magyar-francia labdarúgó Eb-meccsre, ugyanakkor pénteki közleményükben arra is figyelmeztettek, hogy jelentős lezárásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén.
Hat hónap letöltendő és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kért csütörtökön az ügyészség Nicolas Sarkozy volt francia államfőre (2007-2012) a 2012-es elnökválasztási kampánya törvénytelen finanszírozása miatt.
Lazítanak a koronavírus-járvány miatti korlátozásokon Franciaországban: Jean Castex francia miniszterelnök szerdai bejelentése szerint csütörtöktől csak tömegben kell maszkot viselni, a hét végéig pedig véget ér az éjszakai kijárási tilalom.
A koronavírus Indiában azonosított delta variánsa miatt Skóciában várhatóan három héttel elhalasztják a járvány miatt elrendelt korlátozások tervezett enyhítését, Franciaországban a hatóságok óvatosságra intik a lakosságot. Írországban megszigorítják a karantént a Nagy-Britanniából érkezők számára, Ausztriában is terjed az új variáns.
A francia igazságszolgáltatás egymillió eurós (352 millió forintos) pénzbírsággal sújtotta az Ikea francia leányvállalatát kedden, és két év felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 50 ezer euró (17,6 millió forint) megfizetésére ítélte a cég egyik volt vezérigazgatóját. A vád szerint a vállalat több száz alkalmazottja után kémkedett 2009 és 2012 között.
„Radiológiai veszélyről” figyelmeztette egy kínai erőmű francia üzemeltetője az Egyesült Államok kormányát, Amerika pedig egy hetet töltött a jelentés kivizsgálásával – állítják a CNN bennfentes forrásai.