Vesztett az FHB a forinthiteles perben
A Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen elutasította az FHB Kereskedelmi Bank keresetét, amelyben az általános szerződési feltételei tisztességességének a megállapítását kérte.
A Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerősen elutasította az FHB Kereskedelmi Bank keresetét, amelyben az általános szerződési feltételei tisztességességének a megállapítását kérte.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az FHB Jelzálogbank Nyrt. ellen hozott elsőfokú ítéletet, így a csütörtökön kihirdetett ítélet szerint a pénzintézet forinthiteles szerződései tisztességtelenek.
A Fővárosi Ítélőtábla, miután elutasította, hogy az Európai Bíróságnál előzetes döntéshozatalt kezdeményezzen, határozathozatalra halasztotta a Merkantil Váltó és Vagyonkezelő Bank Zrt. forinthiteles általános szerződési feltételei tisztességességének megállapítására indított perét.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az Erste Bank Hungary Zrt. ellen hozott elsőfokú ítéletet, így a csütörtökön kihirdetett ítélet szerint tisztességtelenek a pénzintézetek forinthitel alapú szerződések kikötései. Eközben a Sopron Bank perében is ítéletet hirdetett az ítélőtábla.
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Raiffeisen Bank Zrt. és a Raiffeisen Lízing Zrt. ellen hozott elsőfokú ítéletet, így a szerdán kihirdetett ítéletek szerint tisztességtelenek a pénzintézetek általános szerződési feltételei.
Március 24-re halasztotta a másodfokú, jogerős határozat kihirdetését az OTP Ingatlanlízing Zrt. forinthiteles perében a Fővárosi Ítélőtábla kedden Budapesten.
Március 26-ra halasztotta a határozat kihirdetését a K&H Bank Zrt. magyar állam ellen indított forinthitel-szerződésekkel kapcsolatos perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.
Jogerősen elutasította az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank és az OTP Lakástakarékpénztár keresetét a Fővárosi Ítélőtábla kedden, a bíróság megállapította, hogy a bank, a jelzálogbank és a pénztár forint hiteleinek általános szerződési feltételei tisztességtelenek voltak.
Március 18-ra és 19-re halasztotta a határozat kihirdetését a Raiffeisen Bank Zrt., a Raiffeisen Lízing Zrt. és az Erste Bank magyar állam ellen indított forinthitel-szerződésekkel kapcsolatos perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla pénteken.
A bankoknál lévő lakossági hitelszerződések mindössze 9%-ára vonatkozik darabszám szerint a forintosítás - derül ki alábbi összesítésünkből. Tartozásösszeg alapján persze ennél jóval nagyobb, 52% a forintosításra kerülő hitelek aránya. A forintosítás és a tavaszi elszámolás 455 ezer, csak a tavaszi elszámolás 166 ezer, a nyári elszámolás pedig 1 millió 394 ezer hitelszerződést érint a bankoknál az alábbi adatok alapján.
Első fokon részlegesen pert nyert az OTP Lakástakarék Zrt. a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban a magyar állam ellen indított perében.
A Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében elutasította az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank kereseti kérelmét, amelyben a pénzintézet forintalapú hitelszerződéseinek tisztességességét kívánta bizonyítani.
A devizahitelezés fénykorában, 2006-2008-ban hosszú hónapokon keresztül több mint havi 100 milliárd forint devizahitelt vett fel a magyar lakosság. 2010 nyarán gyakorlatilag betiltotta az Orbán-kormány a devizahitel-felvételt, de már a válság kezdete óta menekül devizahiteleiből a lakosság. Egy ábrán mutatjuk, milyen tempóban.
Február 9-re halasztotta el az ítélet kihirdetését pénteken a Fővárosi Törvényszék a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank által az állam ellen indított perben.
A gamerkedés olyan kognitív, szociális és érzelmi készségeket fejleszt, amely fontos lehet egy vállalat számára.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A jövőbeli fejlesztés részleteiről beszélt a miniszter.
Krédsé, hogy meddig tarthat ez a tendencia.
67 áldozata lehet a tragédiának.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?