Hatéves mélyponton a munkanélküliség
Folytatódtak az élénkülő munkaerő-piaci folyamatok 2014. május-július időszakban. A foglalkoztatottak száma nőtt, a munkanélkülieké pedig csökkent.
Folytatódtak az élénkülő munkaerő-piaci folyamatok 2014. május-július időszakban. A foglalkoztatottak száma nőtt, a munkanélkülieké pedig csökkent.
Júniusban folytatódott a keresetek moderált bővülése Magyarországon, ami az alacsony infláció mellett azt eredményezte, hogy a fizetésünk átlagosan 4%-kal ér többet, mint egy évvel korábban.
2013-ban csaknem 121 ezer munkavállaló dolgozott munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül, ami 18,9 százalékos emelkedést jelent 2012-höz képest a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. adatai alapján.
Egyelőre nem lendült fel a munkahelyteremtés a kormány stratégiai megállapodásainak hatására - írja az Index. Hiába írt alá Szijjártó már 48 céggel megállapodást, a baráti vállalatoknál kisebb mértékben nőtt a létszám, mint a versenyszféra egészében. Az Audira nem lehet panasz, a Nokia viszont sokat ront az összképen, és a nagy elbocsátások majd még most jönnek.
2014 II. negyedévében 4 millió 122 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 190 ezer fővel több, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 91 ezer fővel, 359 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,3 százalékponttal, 8,0%-ra mérséklődött. A munkapiaci folyamatokban idén év elején indult el a látványos javulás, azonban a tisztán látást nehezíti, hogy ennek jelentős része a téli közmunka programok számlájára írható.
A várt 210 ezer főnél sokkal többen, 281 ezren kaptak új állást a magánszektorban júniusban az ADP cég felmérése szerint. Ez 2012 novembere óta a leggyorsabb munkahely-teremtési képességről árulkodik az Egyesült Államokban, amely a dollárnak lendületet adott a főbb devizákkal szemben. A májusra vonatkozó eddigi új munkahely-bővülési adatot (179 ezer fő) nem módosította a mai adatközléssel a cég.
Az idén a március-májusi időszakban 8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. A tavasz végén nem igazán javult tovább a munkapiaci helyzet a megelőző hónapok dinamikus fejlődése után. A közmunka-programok hatása továbbra is erős.
Áprilisban 4,2%-kal haladta meg a keresetek reálértéke az egy évvel korábbit. A növekedésben a nettó bérek emelkedése mellett az alacsony (áprilisban éppen negatív) infláció is szerepet játszik.
Februárban a várt 160 ezer helyett mindössze 139 ezerrel bővült a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban - jelentette az ADP. A részletes adatok szerint a szolgáltató szektor munkahelyteremtő képessége viszonylag erős, a feldolgozóiparban viszont alig akad új munkahely.
A cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Ez azt jelenti, hogy "a munkanélküliséget 3-4 százalékra fogjuk leszorítani", így lényegében mindenki folyamatosan talál majd munkalehetőséget - mondta Orbán Viktor Pekingben. A kormányfő szerint Magyarországon megvan a politikai stabilitás, ami manapság kulcskérdés, "Kínának is ez óriási előnye". Az április 6-i magyarországi parlamenti választásra utalva hozzátette, "jó esélyünk van arra, hogy a magyar emberek a politikai stabilitás mellett fognak szavazni". Orbán Viktor szerint Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága.
Egyedül a szolgáltatószektor és az építőipar volt képes új munkahelyeket létrehozni az USA-ban - derül ki az ADP januári adataiból. Összességében 175 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, a feldolgozóiparban viszont 12 ezres csökkenést mértek.
2013 IV. negyedévében 4 millió 15 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 107 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Igaz, a növekedés kétharmadát a közfoglalkoztatás bővülése adta, kicsit tovább nőtt a külföldön dolgozók száma is. A foglalkoztatottak száma tíz éve, de 2001 óta sem volt decemberben 4 millió fölött. A munkanélküliek száma eközben nem csökkent 400 ezer fő alá, a munkanélküliségi ráta a tavalyi utolsó negyedévben 9,1% volt.
A várt 190 ezer helyett mindössze 74 ezerrel nõtt az új munkahelyek száma decemberben az Egyesült Államokban. A munkanélküliség közben 7 százalékról 6,7 százalékra csökkent, ami 2008 októbere óta a legalacsonyabb értéknek számít, ezt viszont csupán a munkaerõpiac szûkûlése indokolhatta.
Fontosabb részletek
Ma délután napvilágot látnak a decemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi számok az Egyesült Államokban. Elemzők szerint a válság óta egyszer sem volt olyan kedvező a munkaerőpiaci helyzet az USA-ban, mint tavaly. Decemberben 190 ezerrel nőhetett a foglalkoztatottak száma.
Decemberben a várt 203 ezer helyett 238 ezerrel nőtt a magánszektorbeli foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban. Az ADP legutóbb 2012 novemberében közölt hasonlóan kedvező foglalkoztatottsági adatokat.
Negyedéves összevetésben stabil maradt a foglalkoztatottság szintje mind az eurózónában mind Európában 2013 harmadik negyedévében - derült ki az Eurostat mai jelentéséből. Bár az előző negyedévhez képest nincs változás, az egy évvel korábbi szinthez képest 0,8 százalékkal csökkent a munkahelyek száma az eurózónában és 0,3 százalékkal az EU-28-ban.
Ma délután napvilágot látnak az Egyesült Államokban a novemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok. Bár elemzők szerint októberhez képest lassabban bővült a foglalkoztatottság, a munkanélküliség további csökkenhetett. A munkaügyi tárca a szokásos menetrend szerint fél háromkor közli a friss számokat.
Nem fejeződött be a leépítési sorozat Európa befektetési bankjainál: az elmúlt két évben több mint 140 ezer állást szüntettek meg, és újabb nagy elbocsátások várhatók - írja a Bloomberg.
Novemberben a várt 160 ezer helyett 215 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az amerikai magánszektorban - jelentette az ADP. A munkahelyek többségét ezúttal is a szolgáltató szektor hozta létre. A jegybanki várakozások szempontjából fontosabbak lehetnek a pénteki adatok.
Októberben pusztán 130 ezer új munkahely jött létre az Egyesült Államokban az ADP jelentése szerint, ami nemcsak az előző havi felülvizsgált 145 ezres értéknél alacsonyabb, hanem a várakozásokat (138 ezer) is alulmúlja.
Egyre súlyosabb az eszkaláció.
További erős növekedés várható.
Kivizsgálják a véleményes eseményeket.
Nagy István agrárminiszter a Portfolio Checklist vendége volt.
Hegedüs Éva Gránit-vezér a Portfolio Business podcast vendége volt.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.