Nagy dobásra készül az Apple, részletfizetést vezethetnek be
Az Apple egy új szolgáltatáson dolgozik, amely részletfizetést tesz lehetővé az Apple Pay-en – írja a Bloomberg.
Az Apple egy új szolgáltatáson dolgozik, amely részletfizetést tesz lehetővé az Apple Pay-en – írja a Bloomberg.
Engedélyezték a Wise (korábban Transferwise) részvényeivel való kereskedést a londoni tőzsdén, így már ma megindulhat a papírokkal való tradelés a tőkepiacon – jelentette be a fintechcég.
Napok kérdése és elindulhat a Wise (korábban Transferwise) részvényeivel való kereskedés a londoni tőzsdén. Az elsősorban nemzetközi pénzküldéssel foglalkozó fintech nem hagyományos IPO-val megy majd a tőzsdére, mert elérhető árazáson szeretnék a részvényeiket a piacra bocsátani, illetve szeretnék, ha az ügyfeleik is befektetővé válnának, ezért egy OwnWise nevű programot is elindítanak ezzel a céllal – mondta el a Portfolio-nak Kristo Käärmann, a Wise társalapító-vezérigazgatója. A fintech-vezér arról is beszélt, hogy nem terveznek bankká válni, de a cég folyamatosan terjeszkedik földrajzilag és termékek tekintetében is.
Legutóbb márciusban írtunk a magyar lakossági mobilbankok felhasználók általi értékeléseiről, és az ebből összeálló rangsorról, azóta azonban több változás is történt a sorrendben, és több app megítélése is sokat javult az ügyfelek visszajelzései alapján.
A Revolut vesztesége tavaly az előző évihez képest is tovább nőtt: a még mindig növekedési fázisban lévő neobank új szolgáltatásokat indított és folytatta globális terjeszkedését.
Elindult, és a neobankok mellett már hazai nagybankok ügyfeleinek is elérhetővé vált a Recash, egy olyan app, amely a kártyás fizetések esetében teljesen teendőmentesen fizet vissza 2-10, vagy ennél is több százalékot a vásárlásaink után. Az appot az egyik PSD2-es engedéllyel rendelkező hazai szolgáltató, a Recash Europe fejlesztette, amely már a külföldi terjeszkedésének első lépéseit is megtette. Megnéztük, mit tud az app, és hogy állunk a nyílt bankolás területén aktuálisan Magyarországon.
Tőzsdei bevezetésre készül a ma már egyszerűen Wise néven ismert Transferwise – tájékoztatta a brit fintech a Portfolio-t. A vállalat részvényeivel a londoni tőzsdén lehet majd kereskedni.
A hétvégén hivatalosan is lezárult a 12 éve tartó Netanjahu-korszak és távozott a veterán politikus Izrael miniszterelnöki posztjáról. A közel-keleti országot egy jobboldali radikális politikus, Naftali Bennett irányítja tovább, aki korábban Netanjahu szövetségese volt, majd ellenzékbe került és a centristákkal szövetkezve veszi most át a miniszterelnöki széket. Naftali Bennett sikeres katona és vállalkozó volt, 16 év politikai tapasztalattal és számos ellentmondásos kijelentéssel a háta mögött. Bemutatjuk Izrael új első emberét.
Átláthatóbbá tette az átváltási díjait a Revolut – közölte a brit fintech a magyar ügyfeleivel e-mailben.
639 millió dolláros tőkebefektetést kapott a Klarna, Európa egyik legértékesebb fintechje, amely így 45,6 milliárd dollárt ér - írja a CNBC.
Elkezdődött Financial & Corporate IT 2021 konferenciánk, a rendezvényről ebben a cikkünkben számolunk be a nap folyamán.
Mit gondol a piac az MNB digitális transzformációs ajánlásáról? Milyen technológiák segíthetik a bankszekort a digitális transzformációban? Merre tart a banki informatika? Erről volt szó Financial & Corporate IT konferenciánk 2/A szekciójában.
Kikkel versenyeznek a bankok? Mit gondolnak az MNB nemrégiben bemutatott digitális ajánlásáról? Hol tart most a banki digitalizáció Magyarországon nemzetközi összehasonlításban? A koronavírus-járvány mennyire pörgette tovább a digitalizácit? A hazai bankok digitális felsővezetői körében volt erről szó Financial and Corporate IT konferenciánk első panelbeszélgetésén.
Financial & Corporate IT konferenciánk első programpontjában élőben jelentkezett be a Magyarországon is jelen lévő ZEN nevű fintech, és egyben a globális piacokon jelen lévő G2A alapítója, Dawid Rozek.
Egy hazai fintech Londonban is megállja a helyét technológiai és üzleti tudásban. Hozzáállásban és árban egy magyar cégnek akár előnye is lehet, a helyi igények és a szabályozás megismerése viszont komoly kihívást jelent. A Dorsum külföldi terjeszkedési tapasztalatairól, a fejlett piacokon hódító wealthtech trendekről Kő Róbert vezérigazgatóval és Fischer Bálint üzletfejlesztési igazgatóval beszélgettünk. Szerintük csak idő kérdése, hogy uniós és így magyar szinten is kialakuljon a kriptoeszközök szabályozott és prudens helye a befektetések között, az ESG trend pedig megállíthatatlanul tör előre, és e két változásra a hazai szolgáltatóknak is fel kell készülniük.
Az MNB nemrégiben egy átfogó banki digitális transzformációs ajánlást adott ki, amely a bankok számára egy digitális stratégia megalkotását, és ennek következetes betartását írja elő. A szervezetek egészét érintő ajánlást Szigeti Ákos, a 4iG pénzügyi szektor digitalizációs szakértője értékelte alábbi gondolatébresztő írásában.
Az MNB második alkalommal tette közzé a globális és a magyar fintech ökoszisztémáról, valamint a hazai bankrendszer digitalizációs szintjéről szóló jelentését, melyből kiderül: nagyot léptek előre a bankok a frontend területeken, de még így is csak közepes a hazai bankrendszer digitalizáltsági szintje, és a belső hatékonyságnövelésre nagyobb hangsúlyt kell fektetniük. A fintech szektor a világjárvány alatt is fejlődött: már 130 aktív társaság összesen 6000-nél több munkavállalót foglalkoztatott.
A magyar bankszektor első számú digitális és üzleti vezetői, az IT-beszállítói piac kulcsszereplői, a legfontosabb szabályozók, a top tanácsadók és a speciláis szakmai területek szakértői immáron kilencedik alkalommal gyűlnek össze Financial and Corporate IT 2021 konferenciánkon, hogy a bankok digitális transzformációjáról és a legfontosabb fintech trendekről vitázzanak. A rendezvényen sztárelőadót is köszönthetünk: a Magyarországra nemrégiben megérkezett új fintech szereplő, a ZEN illetve a G2A világhírű gamer e-kereskedő alapítóját, Dawid Rozeket egy színpadi interjúban faggatjuk arról, miért éppen a bankok pályájára lépett át új startupjával az e-kereskedelemből. Június 3-ai hibrid konferenciánkra érdemes eljönni, a regisztrációt megnyitottuk.
Egy iOS fejlesztő szúrta ki, hogy a Square fizetési rendszereket üzemeltető fintech társaság hamarosan belép a bankpiacra: számlát vezetnek, betétet gyűjtenek, hiteleznek.
Már okostelefon-alkalmazáson keresztül is lehet lakossági folyószámlát nyitni a CIB Banknál. A szelfis számlanyitás bevezetésétől a pénzintézet az online csatornán számlát nyitó ügyfelek arányának további emelkedését várja – tavaly az új számlát nyitó lakossági ügyfelek 27 százaléka digitálisan igényelt számlát a bank weboldalán keresztül, ahol 2018 óta van erre lehetőség.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
Soltész Bencét, az UniCredit Bank Hungary Zrt. private banking vezetőjét kérdeztük.
A BKK szerint minden rendben van.
Elegendő küldöttet gyűjtött az alelnök.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.