A pályázásra készülő kis- és középvállalkozások beruházásaik értékének 81 százalékát EU-pénzből tervezik megvalósítani, e forrás híján ezen beruházások 60 százaléka elmaradna - többek között ez derült ki a Budapest Bank megbízásából a GfK Hungária által 500 cég mintáján végzett felmérésből. A kutatás rámutatott arra is, hogy tíz kkv-ból még csak hat hallott az új EU-s pályázati ciklusról, és minden negyedik vállalkozás tervezi is pályázat beadását. A pályázók 58 százaléka 50 millió forint alatti összegre pályázik majd; legtöbben technológiafejlesztésre, székhely- vagy telephelybővítésre, valamint kapacitásbővítésre fordítanák a pénzt.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ma közzétette, hogy Dr. Asztalos László György a mai napon lemondott a felügyelőbizottságban, az audit bizottságban, illetve a javadalmazási- és jelölőbizottságban betöltött tagságáról.
Az HSBC vezetősége fontolgatja annak lehetőségét, hogy megválik 20 milliárd fontot érő brit lakossági üzletágától, ami felsővezetői források szerint felgyorsíthatja a bankcsoport brit piacról való kivonulását - írja a Sunday Times.
A jelzettnél három nappal előbb, vasárnap közzétette első negyedéves gyorsjelentését a Deutsche Bank, hétfőn pedig bejelentette hónapok óta várt stratégiai döntéseit, amelyek a bank méretének jelentős csökkentésével járnak. Fontosabb részletek:
Nem kapkodták el a bankok az elszámolást: az elszámoló levelek többségét csak ezután, április 30-áig, vagyis a most következő héten fogják postázni. Mivel május 1-je munkaszüneti nap lesz, sokan május első teljes hetében kapják csak meg a levelüket. De vajon mit tartalmaz a dokumentum?
A The Sunday Times vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő ezer leggazdagabb mágnás becsült vagyonáról. A ma megjelent 2015-ös összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felső ezres kasztjának együttes vagyona jelenleg 547,1 milliárd font (230 ezer milliárd forint), ami több mint kétszerese a 2009-ben kimutatott 258 milliárd fontnál.
Sokan hiába várják most az elszámolást az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések miatti túlfizetés jóváírásáról: bizonyos adósok egyáltalán nem, vagy csak később kapják meg a banktól az elszámoló levelet. Összegyűjtöttük, kik ezek.
A biztonságot nyújtó nagyobb bankok és a Magyar Államkincstár nyerhet a legnagyobbat a brókerbotránnyal- prognosztizálja a megtakarítási piacot ismerők többsége. Hogy ez így van-e, arról látványos statisztikáink egyelőre nincsenek, az alábbi ábrákon azonban bemutatjuk, mit árulnak el a legfrissebb adatok a lakosság megtakarításairól. Három befektetési alap kategória, a készpénz és az állampapír viszi magasan a pálmát.
A Magyar Bankszövetség ma tartotta 26. éves, rendes közgyűlését. A bankszövetség tagbankjainak vezetői egyhangúlag jóváhagyták a szövetség beszámolóját a 2014. évi tevékenységről, a gazdálkodásról, valamint a 2015. évi feladatokról, tervekről.
A devizahiteles elszámoló levelek mindössze 45 százaléka érkezett be eddig a Magyar Postához, pedig már csak egy hetük maradt erre a bankoknak.
A NAV legfrissebb adatai alapján 2015 első negyedévében öt pénzintézetnél összesen 98 darab új Stabilitási Megtakarítási Számlát (SMSZ) nyitottak, amelyekre 7,16 milliárd forintnyi vagyon helyeztek el a számlatulajdonosok. Az új adatok elmaradnak a 2014 negyedik negyedévében tapasztalt értékektől: akkor 166 új számlát nyitottak és összesen közel 8,5 milliárd forintot helyeztek el az ügyfelek.
A mai csodás reggelen olyasmire derült fényt, amire álmunkban sem gondoltunk volna: a Fidesznek kell lakolnia azért, hogy 2002 és 2010 között a "szocialisták súlyosan eladósították ezt az országot". Bele se merünk gondolni, hány százmilliárd forintos adósságszolgálat vár a pártra. Hogy mégis miből jön ez a bájos logikai bukfenc, ahhoz lássuk az alábbi két idézetet.
Az olasz UniCredit és a spanyol Banco Santander megállapodást kötöttek az alapkezelői üzletágaik összevonásáról. Sajtóértesülések szerint a tranzakció során létrejövő intézmény összértéke 5,4 milliárd eurót tesz ki, a 400 milliárd eurónyi kezelt vagyonnal pedig bekerül a 10 legnagyobb európai alapkezelő közé.
"Egész egyszerűen hülyeség" annak a friss felmérésnek az állítása, amely szerint kevés olyan vállalkozás volt, amely az MNB Növekedési Hitelprogramja nélkül ne vett volna fel hitelt, vagy kevesebbet ruházott volna be - hangsúlyozza a Portfolio-nak adott nyilatkozatában Krisán László. A Széchenyi Kártyát 13 éve forgalmazó KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója egyértelműen úgy látta, hogy az NHP már a megjelenés pillanatától kezdve fontos és erőteljes gyakorlati és pszichológiai hatásokat indított el a vállalati hitelpiacon. Igaz, a minap elindított NHP+ programot azért szorgalmazták, "mert látszott, hogy nem tud eléggé mélységben lemenni a kisebb vállalati méret felé a program". Krisán biztos abban, hogy az NHP kiterjesztése a lakásépítési piacon is jelentős pozitív változásokat indíthat el.
Alig képesek friss ügyfélélményt nyújtani globális szinten a bankok, ezért egyre inkább a bankszolgáltatások piacára betörő új versenytársakkal kell megküzdeniük. A már elemzések sokasága által leírt jelenségről most a Capgemini és az Efma tanulmányában olvashatunk. A bankok számára talán az lehet a legijesztőbb, hogy a fiatalok tömegesen pártolnának el tőlük.
A devizahiteles ügyfeleknek az elszámoló levél átvételétől számított 30 nap áll rendelkezésére a panaszok jelzésére, a pénzintézetek pedig legkésőbb az elszámolást követő 15 napon belül kötelesek az elszámolás pénzügyi teljesítésére - jelezte az MTI érdeklődésére Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
A Magyar Autóklub a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosítását javasolja, mert egyrészt a gazdasági totálkár fogalommeghatározása nincs összhangban a kgfb-ben és a Polgári törvénykönyvben (Ptk), másrészt versenyjogilag aggályosak a szabályok - közölte a Magyar Autóklub az MTI-vel csütörtökön.
Nem könnyű a hazai tőzsdén bármelyik vállalatot is kiemelni, máshol jobb lehetőségek vannak, véli Boér Levente, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzsere. Izgalmas befektetésekből több is akadt a közelmúltban: a nigériai bankok , vagy a török piac, azon belül is a bankszektor vonzó befektetés volt, de az orosz piacon is vannak izgalmas vállalati sztorik.
Rekord közeli bevétel és profit mellett 1,5 milliárd euró körüli jogi költsége keletkezett a Deutsche Banknak az első negyedévben, amiről a jövő heti gyorsjelentésében fog számot adni - közölte szerdán este a legnagyobb német bank. A Wall Street Journal forrásai szerint több mint 2 milliárd eurós peren kívüli megegyezésről tesz bejelentést már ma a Deutsche Bank.
UPDATE: időközben megérkezett a felügyeleti bejelentés is, a banknak 2,5 milliárd dollárt kell fizetnie.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?