finanszírozás

Amerika önként és dalolva átadta a világot Kínának

Négy olyan óriásbank van Amerikában, amelyik 1000 milliárd dollárnál több eszközzel rendelkezik, és legalább négy ugyanilyen méretű pénzintézet található Kínában is. A különbség az, hogy a kínai bankok folyamatosan terjeszkednek, az amerikai bankok viszont inkább csökkentik méretüket. Rövid időn belül a kínai pénzintézetek átvehetik a világpiac feletti uralmat az amerikaiaktól - írja a CNBC.

Kötelező biztosítások: vizsgálódik az MNB

Az MNB folyamatosan vizsgálja a biztosítók frissen meghirdetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáit. A naptári évfordulós ügyfelek - akik az összes kgfb-szerződés immár kevesebb, mint felét jelentik - egy héten belül kapnak értesítést biztosítójuktól jövő évi díjaikról. Ez alapján december 1-jéig dönthetnek a meglévő szerződésük felmondásáról, az esetleges biztosítóváltásró - hívjta fel a figyelmet a jegybank.

Jókora meglepetés az Erstétől - Vége a válságnak

Alaposan meglepte az Erste Group az elemzőket: a Reuters elemzői konszenzusában szereplő 206 millió euróval szemben 277 millió eurós adózott eredmény ért el az osztrák bankcsoport a harmadik negyedévben. Néhány lényeges részlet:

  • A fontosabb bevételi tételekkel szemben inkább a vártnál alacsonyabb hitelezési céltartalékok okoztak meglepetést.
  • A hitelállomány a vártnál jobban növekedett, különösen az eszközminőség és a tőkehelyzet javulásával elégedett a menedzsment.
  • A nem teljesítő hitelek aránya 7,4%-ra csökkent az osztrák bankcsoportnál, ami ötéves mélypontot jelent.
  • A magyar leánybank egyelőre nem nyereséges: 4 milliárd forintot közelítő veszteséget ért el három hónap alatt.
A számok alapján a válság véget ért az Ersténél, ugyanakkor "csak" egy mérsékelt növekedés korszaka érkezett el, amit az alacsony kamatkörnyezet is korlátoz. A piac várhatóan kedvezően fogadja majd azért a gyorsjelentést. UPDATE: a kereskedés első negyedórájában 3,7%-ot emelkedett is az árfolyam.

Csalódást okozott az Allianz

A várt 1,44 milliárd eurós nettó eredmény helyett 1,4 milliárd eurós eredményről számolt be az Allianz a harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A 15%-os nettó eredménycsökkenést az alapkezelőből kiáramló pénzek és a biztosítási üzletág gyengébb teljesítményével magyarázza a német biztosító, bár az éves eredménycélt továbbra is megvalósíthatónak látják. Az Allinaz részvényei 0,22%-os pluszban tartózkodnak a nyitás előtti kereskedésben.

Lagarde: ideje a személyes felelősségvállalásról beszélni

Az alkalmazottak etikus magatartásának biztosítása érdekében be kell vezetni a pénzügyi szektorban a személyes felelősségvállalás intézményét - jelentette ki Christine Lagarde a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója a New York Fed pénzügyi kultúráról rendezett zártkörű szemináriumán.

Meglepődnél, milyen cégek mennek a tőzsdére

Az Európai Kockázati- és Magántőke Egyesület (EVCA) legfrissebb statisztikája szerint tavaly összesen 1,47 milliárd euró tőke áramlott a közép-kelet-európai régió magántőke alapjaiba, mely több mint háromszorosa a 2013-ban mért értéknek. A tőke legnagyobb része, 80%-a buyout alapokhoz került, emellett a tőkeáramlás is azt mutatja, hogy a magántőke alapok is cégfelvásárlásokat terveznek az elkövetkező időkben - többek között ezekkel a megállapításokkal nyitotta a HVCA és az M27 Absolvo közös szakmai rendezvényét, továbbá rámutatott arra, hogy milyen szempontokkal kell tisztában lennie azoknak a cégeknek, amelyek stratégiai befektetőt keresnek. Tóth Attila, a BÉT vezérigazgató-helyettese a rendezvényen a tőzsdén való megjelenés előnyeiről beszélt előadásában.

Új vezér a magyar Commerzbank élén

November elejétől a 45 éves Klaus Windheuser tölti be a Commerzbank Zrt. elnök-vezérigazgatói pozícióját Budapesten - közölte a társaság.

Irreális a magyar bankok stratégiája

A tavalyi 483 milliárdos veszteség ellenére most jó idő várhat a magyar bankrendszerre: a forintosítás pozitív hatással van a lakosság vásárlóerejére, a gazdasági mutatók pozitívak az ország kilátásaival kapcsolatosan, a konszolidáció azonban szükséges a bankszektorban - hangzott el a lízingszövetség konferenciáján.

Februárban jön a nagy banki vizsga - Az OTP-t is tesztelik

Az Európai Központi Bank (ECB) 39 eurózónabeli, az Európai Bankhatóság (EBA) pedig 53 európai nagybank stressztesztjét kezdi meg 2016 februárjában. A legutóbbi vizsgálat 2014 októberében ért véget, ehhez képest lényeges különbség, hogy már most tudni: nem lesz olyan bank, amely elbukik rajta.

Jobb, mint a hitel? - Hasít a lízingpiac

A magyar lízingpiac a harmadik negyedévben is bővülést ért el: az év első kilenc hónapjában a finanszírozott összeg 329 milliárd forintot tett ki, ez 6,5 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Az új szerződések száma hasonló mértékben, 6,2 százalékkal 55,8 ezerre nőtt - derült ki a Magyar Lízingszövetség harmadik negyedéves adataiból, amit a szervezet éves szakmai rendezvényén, a Lízing Szakmai Napokon hoztak nyilvánosságra.

Őskáosz a bankrendszerben: mikor várható a fordulat?

Sötét éve volt tavaly hazánk bankjainak: a válság előtti nyereségességüket annak ellenére sem tudják visszaszerezni, hogy a válságból a gazdaság többé-kevésbé kilábalt. Emiatt elsősorban az állam okolható, többek között a lakáspiaci hitelezés hozhat változást - hangzott el a lízingszövetség konferenciáján.

Öt-hat bank maradhat csak életben Magyarországon

A szigorodó tőkekövetelmények, a hitelezés megtorpanása és a digitális forradalom olyan kihívások elé állítja a bankszektort, amelyeket nem élhetnek túl a pénzintézetek a költségeik átstrukturálása, valamint digitális versenyképességük felzárkóztatása nélkül - hangzott el a lízingszövetség konferenciáján.

Nagy bejelentésekre készülnek az osztrák bankok

Orosz piaca a legfontosabb kockázati tényező a Raiffeisen számára, ami miatt az UniCredithez tartozó Bank Austria sem lehet kellően nyugodt a Fitch szerint. A hitelminősítő úgy véli, az Erste magyar és a román piacának kilábalásából is profitálhat. Az osztrák régiós bankok helyzete összességében ma sem rózsás. Napokon belül közzéteszik gyorsjelentéseiket az osztrák bankok, az UniCredit háza tájáról akár a gyorsjelentéseken túlmutató nagy bejelentések is érkezhetnek.

Megfeddte a Fed elnöke a bankokat

A bankoknak a mostaninál sokkal komolyabb tervekkel ("végrendeletekkel") kellene rendelkezniük pénzügyi megingásuk esetére, hogy szükséghelyzetben biztonságosabban lehessen leépíteni őket - hangsúlyozta szerdán Janet Yellen, a Fed elnöke a Reuters szerint. Az AP tudósítása szerint Yellen úgy véli, a bankok még mindig nem kezelik kellően azokat a kockázatokat, amelyek a 2007-2009-es válsághoz is vezettek.

Három biztosító tarol a kötelező biztosításoknál

Az első napok szerződéskötései alapján a K&H, az Union és az Allianz biztosítók lehetnek az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány nyertesei. Az átlagdíjak az előzetes várakozásoknak megfelelően kétszámjegyű mértékben növekednek.

Súlyos dolgok három pénzügyi cégnél, lépett az MNB

Az MNB felügyeleti biztost rendelt ki a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt., a Quaestor Befektetési Alapkezelő Zrt. és a Reálszisztéma Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. társaságokhoz a befektetési szolgáltatói piacon elvégzett vizsgálatai során észlelt - alapvetően korábbi kibocsátói és brókercégekkel kapcsolatos problémákhoz kötődő - szabálytalanságok miatt. Az érintett alapkezelőknél és befektetési vállalkozásnál a jegybank nem talált ügyfélpénzek eltulajdonítását eredményező visszaélést - közölte szerda este a Magyar Nemzeti Bank.

Ettől a 30 banktól függ a világ sorsa

A G20-ak égisze alatt működő Pénzügyi Stabilitási Testület idén is elkészítette a harminc "too-big-to-fail" bankról szóló listáját, a világ pénzügyi rendszerének stabilitása szempontjából a legfontosabb a JP Morgan Chase és az HSBC - írja a MarketWatch.

Tényleg jobban leszünk Matolcsyék csodapirulájától?

Szépen nődögél a gyerek, de sokat betegeskedik, egy ideje már magas láz gyötri. A gyógyszerész tegnap torokfájást kiáltott, és három torokfertőtlenítőt nyomott a gyerek markába. Vajon elég lesz-e neki? Ez jutott eszünkbe az MNB tegnapi bejelentése után. Sokat nyavalyogtunk az utóbbi időben mi is, hogy nem megy a vállalati hitelezés, de a torokfertőtlenítőt általános értelemben túl kevésnek, az egyes hatóanyagok szintjén viszont túl soknak érezzük.

Az értékesítés három titka: Woody Allen nagyot tévedett?

Woody Allen szerint az öngyilkosság elkövetésének legegyszerűbb módja, ha egy életbiztosítási ügynök közvetlen közelében mélyeket lélegzünk. Már ez a kijelentés is tükrözi, milyen presztízse van az ügynöki tevékenységnek. Pedig a hályogkovács módjára dörömbölő vigécek világától a rámenős ügynökök Arthur Miller által drámaian megjelenített életén át már közelítünk az értékesítési tanácsadók hivatásának tudományos megalapozásához. A muníciót mindehhez elsősorban a kognitív pszichológia fejlődése nyomán önálló tudományággá vált viselkedési közgazdaságtan szolgáltatja.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.