finanszírozás

Új banki előírással készül az MNB a túlzott hitelezésre

A bankrendszer gazdasági és pénzügyi ciklust erősítő jellegének kezelésére a Magyar Nemzeti Bank jövő évtől bevezeti az anticiklikus tőkepuffert. Jelenleg nem figyelhető meg túlzott hitelezés a hazai bankrendszerben, így az anticiklikus tőkepufferráta mértékét a jegybank 2016. január 1-től 0 százalékban határozta meg, ami támogatja a hitelezés növelését. A jövőben a túlzott hitelezés időszakában előírt pótlólagos tőkekövetelmény mérsékelni fogja a túlzott hitelkiáramlást, míg válság idején a korábban megképzett tőkepufferek felszabadítása segíti a hitelezést és így a gazdasági kilábalást - közölte az MNB.

Soha nem látott kedvezmények jönnek a Széchenyi Kártya Programban

A Széchenyi Kártya Programban 2016. január 1-jétől három területen is újabb kedvező változások lépnek hatályba. Ennek háttere, hogy a kormány a programbeli konstrukciók feltételrendszerét és kondícióit még kedvezőbbé tette azzal, hogy megemelte a Széchenyi Kártya Program egyes hitelkonstrukcióihoz nyújtott kamat- és kezességi díjtámogatás mértékét - hívja fel a figyelmet közleményében a KAVOSZ Zrt.

Tisztul a magyar bankszektor, erősödik a hitelezési verseny

A bankadó csökkentése a tőkehelyzet erősödésén keresztül mindenképpen a javuló hitelezési képesség irányába hat a bankoknál - mondja Marosi Bence, az UniCredit Bank vállalati üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója. Az MNB által kívánatosnak tartott 6% feletti növekedéssel szemben a bankok körében végzett felmérés alapján jövőre 4-5%-kal nőhet a hitelállomány, ami további együttgondolkodásra sarkallja a szereplőket. Az MNB új piaci alapú hitelprogramjához (PHP) tett banki vállalások pontosabb képet adnak erről 2016 első negyedévében.

Felügyeleti szigor a válasz a bankok lobbijára

Reagált a Fed az amerikai bankok lobbistáinak tervezetére, amely csökkentené a Fed-rendszerbe befizetett tőke mennyiségét. Emellett a felügyelet egy olyan stratégia felállítására kötelezné a bankokat, amely egy válsághelyzet kezelésére szolgálhat megoldásként - írja az amerikai The Wall Street Journal.

Nagy dobásra készülnek jövőre a sztárbefektetések

Jövőre a hedge fund cégek mintegy fele új alapok indításában gondolkodik, még a szigorodó szabályozói környezet ellenére is. Az Alternative Investment Management Association (AIMA) adatai szerint főként azok a cégek gondolkodnak új alapok indításán, amelyek 500 millió dollárnál nagyobb vagyont kezelnek - írja a Reuters.

Quaestor-ügy: kiderült, kik adtak 83 milliárdot a Bevának

Októberi megkeresésünkre a Befektető-védelmi Alap (Beva) nem kívánta elárulni, most azonban kiderült, mely bankok adtak pénzt a Beva 83,3 milliárd forintos kötvénykibocsátására, amelyre a Quaestor fiktív kötvényei nyomán kiürülő kassza miatt kellett sort keríteni.

Nincs vége: gigantikus elbocsátásokra készülnek a bankok

Európa és Amerika nagybankjai majdnem 100 ezer leépítést jelentettek be idén és még több ezer ember kerülhet elbocsátásra a BNP Paribastól és a Barclaystől jövőre. A 2007 óta folytatódó elbocsátási hullám úgy tűnik, hogy nem hagy alább a Financial Times szerint.

Elárulták a nagyok, mire számítanak az MNB részéről

Londoni pénzügyi elemzők egyöntetű várakozása szerint nem módosítja az 1,35 százalékos alapkamatot keddi - idei utolsó - kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Több elemző ugyanakkor valószínűsíti, hogy az MNB csökkenti inflációs előrejelzését, és vannak olyan várakozások is a Cityben, hogy bizonyos kondíciók teljesülése esetén jövőre újraindulhat az MNB kamatcsökkentési ciklusa.

Kevesen tudnak labdába rúgni az Eximbank 16 milliárdos pályázatán

Két, összesen 16 milliárd forintnyi tőkealapra írt ki pályázatot az állami tulajdonú Eximbank. A pénzre alapkezelők pályázhatnak, aki megnyeri, arra használhatja fel, hogy cégekbe befektessen - írja az Index. A kiírás november 30-án jelent meg, az eredményt már ezen a héten kihirdetik, de egyelőre úgy tűnik, szűk lesz azoknak az alapkezelőknek a köre, akik meg tudnak felelni a kiírás feltételeinek.

Az alapkezelőket venné tűz alá a felügyelet

Az amerikai hatóságok célkeresztjébe kerültek az alapkezelők, miután a 789 millió dolláros Third Avenue Management bóvli, vagy más néven high-yield kötvényeket kezelő alapja nemrég fizetésképtelenné vált - írja az amerikai The Wall Street Journal.

Az Erste-vezér szerint az EKB elveszi a bankok döntési szabadságát

A Die Presse osztrák lapnak adott interjújában Andreas Trecihl, az Erste Group vezérigazgatója aggodalmát fejezte ki az Európai Központi Bank (EKB) túlzott hitelezési szabályai miatt. Treichl szerint ezzel az EKB elveszi a bankok jogát attól, hogy szabadon megválaszthassák, kinek nyújtanak hitelt - írja a Reuters.

Ettől a hatósági húzástól félnek a népszerű befektetések

Miután az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) szigorúbb szabályokat állítana fel a derivatív eszközök használatával szemben a befektetési alapokon belül, sok piaci szereplő tart attól, hogy egyes tőzsdén kereskedett alapoknak (ETF) ez a végét vagy legalábbis az eddigi befektetési politikájának a drasztikus megváltozását jelentheti - írja a Reuters.

Tavasszal ismét átírják a bankadót

A kormány azt várja, hogy a bankadó csökkentése ösztönzi majd a bankok hitelezési aktivitását, és ez hozzájárul a gazdasági növekedéshez - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára szombaton.

Így keresik rommá magukat a Wall Street farkasai

Még mindig jól keresnek a Wall Street-i bankárok, persze itt is komoly eltérések mutatkoznak aszerint, hogy ki milyen beosztásban és milyen végzettséggel tudott elhelyezkedni a pénzvilág sztárcégei között. Az Emolument nevű weboldal összeszedte, ki mennyit keres a Wall Streeten, és milyen végzettséggel rendelkezik.

Teljesen visszafizeti mentőcsomagját a K&H anyabankja

A KBC az idei év végéig az állami segítség teljes még fennálló 2 milliárd eurós részét visszafizeti a flamand regionális kormánynak, és az 50%-os büntetőkamatot is megfizeti - közölte a társaság.

Nem meri leváltani a devizahiteleit Lengyelország

A lengyel központi bank elnöke szerint lehetetlen lépés lenne és "komoly válságba" sodorná a bankok egy részét, ha egyszerre vezetnék be a bankadót és váltanák át a svájci frank alapú jelzáloghiteleket - erről Marek Belka a Gazeta Wyborcza újságnak adott, pénteken megjelent interjújában beszélt.

Így változik a bankadó - A bankoknak tetszik

A Magyar Bankszövetség támogatja a bankadó csökkentéséről szóló javaslatot, annak irányát a gazdaság növekedése szempontjából nélkülözhetetlennek tartja, és 2016-ra vonatkozó mértékét elfogadta - közölte a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI érdeklődésére pénteken.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.