finanszírozás

Remeg a talaj az életbiztosítások alatt - Merre tovább?

Továbbra is hatalmas szükség van a megtakarítással egybekötött életbiztosításokra hazánkban, részben a kockázati védelem, részben a tervezhetőség, kiszámíthatóság igénye miatt - véli Schaub Erika. A Generali személybiztosítási igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában kifejtette, mi vár a biztosításokra a jövőben, valamint megosztotta velünk, hogy vészelték át a befektetések és az ügyfelek a nyár végi - ősz eleji részvénypiaci zuhanást.

Romlik a helyzet a magyar cégeknél - Hogy lesz ebből hitelfordulat?

Csökkent a forrásbevonást, hitelfelvételt tervező, és nőtt a kiváró vállalatok aránya Magyarországon - derül a Magyar Fejlesztési Bank legfrissebb havi gazdasági jelentéséből. Az MFB Periszkópban közzétett 2015. őszi vállalati felmérés alapján a magyarországi cégek 61,3%-a tervez beruházást a következő 12 hónapban, ami egy év alatt 11,8 százalékpontos csökkenés, és nagymértékben a külpiaci megrendelések cégek által várt visszaesésére vezethető vissza.

Quaestor, bankadó, hitelközvetítők, nyugdíjpénztárak: fontos törvények jelentek meg

Az év végi törvényalkotási hajrá eredményeként számos pénzügyi témájú jogszabály megjelent a keddi Magyar Közlönyben. Többek között szabályozták a Quaestor és a Hungária kötvényeseinek jövő tavaszi kártalanítását, 0,53%-ról 0,24%-ra csökkentették a bankadó felső kulcsát, 2%-ban maximálták a hitelközvetítők jutalékát, járadékszolgáltatási opció biztosítását írták elő az önkéntes nyugdíjpénztáraknak, MNB-rendeletbe foglalták az életbiztosítások teljes költségmutatóját (TKM), és bevezette a jegybank az anticiklikus tőkepuffert is.

10+10 milliós ingyenpénz: újabb részletek szivárogtak ki

Büntetlen előélet, továbbá visszamenőlegesen két év folyamatos társadalombiztosítási jogviszony igazolása is szükséges lesz azoknak, akik élni szeretnének a háromgyermekesek támogatását szolgáló, kétszer tízmillió forint támogatással kiegészített új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) lehetőségével - tudta meg a Magyar Idők.

Erről fog szólni a magyar lízingpiac 2016-ban

Idén az első háromnegyed évben újra nőtt a lízingpiac, ami egy szegmens kiemelkedő teljesítményének, a haszonjárművek finanszírozásának volt köszönhető. Jövőre sok múlik majd azon, hogy mikor és kinek írják ki a pályázatokat, emellett az NHP és az EXIM források fogják irányítani a piacot - véli Toldi Balázs, a Budapest Lízing vezérigazgatója. A szakember szerint az NHP harmadik pillérében várható euró alapú lízingkonstrukció megint átalakíthatja a piacot. A Budapest Lízingnél is vizsgálják már, hogy miként vehetnének részt a PHP-ban, januártól pedig egy újítással is készülnek az ügyfeleiknek.

Eltérő bánásmódban részesíti jövőre a Fed a bankokat

Eltérően vizsgálná a Fed a kevésbé összetett bankokat, mint a nagybanki versenytársaikat a jövőévi stressztesztek alatt. Ennek oka, hogy egy kisebb bank kevésbé jelenthet veszélyt a pénzügyi rendszer stabilitására, amennyiben működésében problémák lépnek fel - írja a Wall Street Journal.

Egymás torkának esett a két svájci nagybank

Megvádolta a svájci UBS-t a szintén svájci Credit Suisse azzal, hogy a privátbanki üzletágában dolgozó brókereit elcsábítja a konkurens pénzintézet. Sokaknak ez azért meglepő, mert a Credit Suisse éppen a privátbanki egységének leépítésén dolgozik - írja a Wall Street Journal.

Csökkentették börtönbüntetését a kamatokkal trükköző bankárnak

A korábban a UBS-nél és a Citigroupnál brókerként dolgozó Tom Hayes börtönbüntetését az eredeti 14 év helyett most 11 évre enyhítette a londoni bíróság a Libor-manipulációs botrányban betöltött szerepe miatt. Sajtóértesülések szerint a bíró úgy vélte, túl kemény büntetés lenne ez az adott körülményeket nézve.

Nincs kibúvó: kevesebb bónuszt kaphat minden bankár és bróker

Több ezer kisebb bank és brókercég bónuszrendszerét érintheti az Európai Bankhatóság (EBA) tervezete, amely szerint a juttatásokra vonatkozó felső korlátnak a nagybankokon felül vonatkoznia kell minden pénzügyi cégre, méretétől függetlenül - írja a Wall Street Journal.

Javított a Takarékbank osztályzatán a hitelminősítő

Javította a Takarékbank hosszú távú partnerkockázati besorolását hétfőn a Standard & Poor's, azzal indokolva a döntést, hogy a pénzintézet a magyar takarékszövetkezeti szektor átalakításával a rendszer erőteljesen integrált központi elemévé vált.

Öt gyakori hiba, amely hackertámadás áldozatává teheti a munkahelyedet

A bankok dollár milliárdokat költenek arra, hogy harcoljanak a digitális behatolók arctalan hadserege ellen, viszont a legnagyobb veszély belülről leselkedhet a védelmi rendszerükre. A Wall Street Journal összeszedett öt olyan munkahelyi hibát, amelyek hackertámadás áldozatává tehetnek egy céget.

Az Allianz vittel el a Quaestor egy darabját

Elismerte az Allianz, hogy megvette a Quaestor-csoporthoz tartozó Quaestor Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltatót (QFNy) - értesült a napi.hu. A hír már korábban is szárnyra kapott, miszerint az Allianz lehet a legesélyesebb befutó a Magyarországon egyedüli szolgáltatást nyújtó intézményért, bár a vételár még mindig nem publikus.

Megnyílt a kínai tőkepiac

Több befektetési alapnak is engedélyezte a kínai és hongkongi tőzsdefelügyelet azt, hogy elérhetővé tegyék befektetési jegyeiket a hongkongi piacon is. Ezzel az ázsiai ország egy újabb lépést tett meg a tőkepiacok nemzetközi megnyitása felé - írja a Reuters.

Megelőztek: többé nem Magyarország a bankok legnagyobb ellensége

Valószínűleg világcsúcstartó volt eddig Magyarország a bankadó szempontjából, 2016-ban azonban ez megváltozik: bár nehéz összevetni az egyes országok bankadóit az eltérő adóalapok miatt, úgy tűnik, Lengyelország veszi át hazánk helyét.

A második legnagyobb lakossági bank lett az Erste

A Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a 2015. szeptember 2-án aláírt megállapodást, melynek értelmében a Citibank Europe plc értékesíti magyarországi lakossági üzletágát az Erste Bank Hungary Zrt-nek, valamint leányvállalatának, az Erste Befektetési Zrt-nek. Az értékesítés magában foglalja a Citibank lakossági betéti- és befektetési-, személyi hitel-, hitelkártya, valamint a mikrovállalatokat kiszolgáló (CitiBusiness) üzletágait, továbbá a lakossági üzletág alkalmazottainak átvételét is - közölte az Erste és a Citibank.

Karácsonyig új MKB Bank születik - Megvannak a részletek

343 milliárd forintnyi rossz minőségű bruttó (megképzett céltartalék előtti) kitettségétől szabadítják meg a szanálás során az MKB Bankot. Ebből 130 milliárdnyit piaci szereplőknek már eladtak, 213 milliárdnyit pedig az MNB által irányított Szanálási Vagyonkezelő vesz át karácsonyig 45%-os értéken négy nagybank (Erste, K&H, OTP, UniCredit) konzorciális hiteléből. A szanálás során az eddigi tulajdonos magyar államnak nincs pénzmozgása, így kizárólag cash flow alapon nézve 17 milliárdot bukott a költségvetés az MKB-kalandon. 2016 közepéig kell értékesíteni az immár értékes banknak számító MKB-t, amely karácsonyig teljesen megtisztul toxikus eszközeitől. Az eladó az EU előírása miatt a bankot most átvevő Szanálási Vagyonkezelő lesz, így az eladási árat nem az eddigi tulajdonos állam zsebeli be. "Nincs susmus, mindent az EU előírásainak megfelelően teszünk" - válaszolt a kritikákra az MNB alelnöke.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.