finanszírozás

Milliárdokat kaszálnak a pénzünkön a magyar befektetési nagyágyúk

Tavaly az összesített árbevétel, profit és osztalékfizetés is elmaradt a 2014-es rekordévtől a magyar befektetési alapkezelők piacán. Az öt legnagyobb szereplő 2015-ben összesen közel 12 milliárdos profittal zárta az évet, ennek nagyjából 70%-át ki is fizették osztalékként. A legnagyobb szereplők között kezelt vagyon alapján egyedül a Concorde Alapkezelő található független szereplőként, ráadásul 10 év alatt ők voltak az egyetlenek, akik, bár alacsonyabb bázisról indultak, közel meghétszerezték a profitjukat. A legfrissebb adatok szerint a legtöbb pénzt a hazai befektetők továbbra is a pénzpiaci és kötvényalapokban tartják, alapkezelőnként pedig átlagosan 17 alap közül választhatunk a magyar piacon.

Begyújtotta a rakétákat a Signal

Kilenc éve nem látott, 456 millió forintos profittal és az előző évinél 7,4%-kal alacsonyabb, 21,6 milliárd forintos díjbevétellel zárta 2015-öt a Signal Biztosító. Utóbbiban azonban az egyszeri díjak visszaesése a ludas, a cég számára sokkal fontosabb folyamatos díjak 13,6%-kal, jóval a piaci átlag felett nőttek a biztosítónál.

Adófizetésnél trükköztek a Deutsche Bank bankárai, lebuktak

Hat volt Deutsche Bankos bankárt bűnösnek talált a bíróság adócsalás vádjában, közülük hatan bírságot vagy felfüggesztést kaptak, egyiküket pedig három év börtönre ítélték. A nyomozás még 2009-ben indult tucatnyi bankár ellen, a vádak szerint tevékenységükkel 220 millió eurónyi adót csaltak el - írja a The Wall Street Journal.

Klímavédelmi okok miatt dorgálták meg a világ legnagyobb bankjait

Egy környezetvédő csoportok által készített friss tanulmány szerint a Citi, a Deutsche Bank és a JP Morgan is dollármilliárdokkal finanszírozott szén, olaj és gázipari cégeket az elmúlt években, ami nincs igazán összhangban a párizsi klímacsúcson elhangzott célkitűzésekkel - írja a Financial Times.

Kihagyták a befektetési nagyágyúk az év üzletét

Alig több mint egy éve a LinkedIn részvénye mindenkori csúcsokat döntögetett 269 dolláros árfolyamával, viszont az ezt követő néhány hónapban egészen 98,25 dollárig esett vissza a papír értéke. Hiába imádják az alapkezelés sztárjainak tartott hedge fundok a tech-részvényeket, a LinkedIn sosem volt népszerű a körükben, így most abból sem tudtak nyereséget szerezni, hogy a Microsoft megveszi a céget - írja a Forbes.

Orbán Viktor Demján Sándorral találkozott

Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével találkozott ma Orbán Viktor miniszterelnök - értesült az Origo, amit a Miniszterelnökség is megerősített. A portál úgy tudja, a takarékszövetkezetekről egyeztettek.

Megvan az engedély: bankot vehet az OTP

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az AXA hitelezési és banki üzletága az OTP Bank részévé váljon, mert a tranzakció következtében nem várhatók a versenyre káros hatások - írja a GVH közleményében. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a tranzakció révén közel negyedével nő az OTP magyarországi jelzáloghitel-állománya.

Budapesten nyitott irodát az Európai Beruházási Bank

Az Európai Beruházási Bank (EBB) Csoport ma megnyitotta budapesti irodáját, és aláírt egy 15,1 milliárd forint összegű hitelről szóló megállapodást, amely magyarországi közoktatási, óvodai és sportlétesítmények építését, bővítését, korszerűsítését és felújítását finanszírozza - közölte a bank.

Megvan, mire játszik Soros: hat fronton támad a milliárdos

Soros György újra kereskedni kezdett és arra vett fel pozíciókat, hogy olyan kockázatos eszközök, amelyek szerinte túlárazottak, jelentősen esni fognak - írja a Bloomberg hasábjain Mohamed El-Erian, az Allianz vezető gazdasági tanácsadója. Az elemző szerint az időzítés is kritikus, ha valaki valóban zuhanásra akar játszani, mivel jelenleg gyakorlatilag a jegybankok döntik el, hogy merre mennek a piacok.

Fellázadt az MNB ellen a Lombard Lízing, itt az újabb bírság

Az MNB összesen 8,4 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Lombard Lízing Zrt.-t, mivel a pénzügyi vállalkozás késedelmesen szüntette meg a forint alapú casco díjak devizában történő felszámításának jogsértő gyakorlatát. Több ügyfélnek a jogtalanul felszámított árfolyam-különbözetet is határidőn túl fizette vissza - közölte az MNB.

Megvan a CIB új kkv-vezetője

Szabados Richárd Erstéhez való távozása után Szabó Balázst nevezték ki a CIB KKV üzletág vezetőjének. A szakember fő feladata a terület fejlesztése és a piaci pozíció további erősítése lesz - közölte a CIB.

A világ legnagyobb állami pénzei is ingatlanban utaznak

Tavaly 29%-kal nőtt az ingatlanbefektetések aránya az állami vagyonalapokban, miután az alacsony hozamok miatt a nagy vagyonalapok is rákényszerültek, hogy más úton fialtassák a befektetéseiket - írja a Financial Times.

Menekülnek a nagybefektetők Lengyelországból

A nagyobb alapkezelők kezdik visszafogni befektetéseiket Lengyelországban, miután tartanak a kormány és Brüsszel közötti harcok negatív kimeneteleitől. A lengyel tőzsdét lekövető alapok nagy veszteségeket nyeltek le a tavaly októberi választások óta, áprilisban pedig jelentősen visszaesett a lengyel kitettségű alapok kereslete - írja a Financial Times.

Hatalmas pofont kapnak a németek is, ha a britek elhagyják az EU-t

Ha a britek úgy döntenek, hogy kilépnek az Európai Unióból, ez a nagy német bankoknak is komoly problémákat okozna, mert jelentős londoni kitettségük van - mondta a Tagesspiegelnek a német pénzügyi felügyelet (Bafin) vezetője.

Biztosítók: feltűnően sok elektronikai készülék ment tönkre

Az országszerte pusztító viharok májusban közel 1,5 milliárd forintnyi kárt okoztak a biztosított lakossági ingatlanokban. A kárbejelentések száma megközelítette a 23 ezret - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége az előzetes adatokat hétfőn.

Jó napot, én vagyok a zombi magyar bankrendszer

Létezik olyan magyar nagybank, amely harmad annyi kihelyezett hitelből gazdálkodik, mint a válság elején, további három nagybank pedig a 2008-as szint felére zsugorodott. Nincs olyan bank a nyolc nagy között, amely nőni tudott volna ez alatt a hét szűk esztendő alatt. A devizahiteles elszámolások, a még csak ébredező hitelkereslet és az alacsony kamatkörnyezet miatt különösen kegyetlen volt a 2015-ös év bevételi szempontból, hiszen volt, ahol a nettó kamatbevétel a negyedével zuhant. Egy magyar nagybanknak azonban tavaly már bővült a hitelállománya, a hitelezési veszteségek visszaesésének köszönhetően pedig nyolcból öt nagybank immár nyereséggel zárta az évet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.