finanszírozás

Nem lesz ennek jó vége: nukleáris télre készülnek egyes bankok

Nagyon nehéz féléven vannak túl Európai bankjai, de a Brexit-ről szóló népszavazás óta egyfajta "gazdasági nukleáris tél szituációra", a legrosszabb forgatókönyvek teljesülésére készülnek most - nyilatkozta a CNBC-nek egy neve elhallgatását kérő elemző.

Négyből egy lakáshitelest nagy veszély fenyeget

Elszámolás ide, forintosítás oda, a magyar lakáshitelesek közel negyedének még mindig nagyobb a (csak lakáshitelből fakadó) tartozása, mint a lakás forgalmi értéke. A szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkezőknél még rosszabb a helyzet. Bár manapság megint egyre kevésbé vagyunk óvatosak a hitelfelvétel során, csak a lakásérték átlagosan 60%-ára veszünk fel hiteleket, és már az árfolyamkockázat sem fenyeget, tehát sokat enyhült a helyzet.

Így lehet 700 évig milliárdos a családod

A Firenzében élő Lamberto Frescobaldi családja milliárdos. Igazából 1427 óta az, mivel a családi vagyon már évszázadok óta öröklődik nemzedékről nemzedékre. És nem ők az egyetlenek Európában. Mint kiderült: a vagyonörökléssel szerzett milliárdokban öreg kontinensünk lekörözi a világot.

Bankszövetség: 4-6 nagybank marad Magyarországon

A bankszektorban az egyre hangsúlyosabb digitalizáció és a szigorodó tőkekövetelmények miatt további konszolidáció várható, a lakossági piacon 4-6 nagybank elég a szolgáltatások biztosításához - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára.

Soha nem látott tömegek a BAR-listán

2015 végéhez képest 42 ezer darabbal nőtt év közepéig a KHR-ben, régi nevén a BAR-listán tárolt fennálló mulasztások száma a lakosságnál, így június végére elérte az 1,838 milliót - mutatják a BISZ Zrt. adatai.

Eltűnt a magyar takarékok kétharmada egy negyedszázad alatt

A takarékszövetkezeti egyesülések révén tőkeerősebb, versenyképesebb és eredményesebb szövetkezeti hitelintézetek jönnek létre; a jelenlegi 9 egyesülési kérelemben 32 takarékszövetkezet érintett - tájékoztatta a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) pénteken az MTI-t. Kiemelték, az egyesülések a takarékszövetkezetek autonóm, szuverén döntésén alapulnak.

MNB: itt a fordulat a hitelezésben

A jegybank ma közzétett Hitelezési folyamatok kiadványa alapján bizonyos szempontból fordulat következett be mind a vállalati, mind a háztartási hitelezésben: előbbi éves összevetésben (tranzakciós alapon) 0,3%-kal nőtt, ezen belül a kkv-hitelállomány 5%-kal bővült, a háztartások pedig hosszú évek után először nyár elején már nettó hitelfelvevők voltak - hangzott el a jegybank sajtótájékoztatóján.

Lecsapott a magát Közép-Európa legnagyobb privátbankjának hazudó cégre az MNB

Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta a König Bank Zrt.-nek, továbbá a Király Arany és Gyémánt Zálogház Kft.-nek, hogy jogosulatlanul bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek és piacfelügyeleti eljárást folytat - írja a felügyelet sajtóközleményében. A König Bank magát Közép-Európa legnagyobb privátbankjaként hirdette úgy, hogy még csak engedélye sem volt pénzügyi szolgáltatást végezni.

Hiába a javulás, rettegnek a bankok az olajtól

Amikor idén az olaj ára 30 dollár / hordó alá esett, a bankok eldobtak kapát-kaszát és azon kezdtek el dolgozni, hogy megszabaduljanak az energiapiaci kitettségüktől. Hiába nőtt azóta 80 százalékot a fekete arany ára, a pénzintézetek még mindig óvatosak - írja a The Wall Street Journal.

A legnagyobb bankhoz menekülnek az oroszok

A gazdasági válságtól és ennek a kisebb orosz bankokra gyakorolt negatív hatásaitól való félelmükben tömegével pártolnak át a legnagyobb bankhoz, a Sberbankhoz az orosz ügyfelek, ami a bank profitjában is megtette pozitív hatását.

Fekete negyedév a nyugdíjkasszáknál

Az önkéntes- és magánpénztárak sem teljesítettek jól a második negyedévben, az MNB friss statisztikái szerint jelentősen visszaesett a befektetési eredmény, ez pedig szektorszinten mínusz 0,2, illetve mínusz 0,5%-os vagyonarányos hozamot jelent. A befektetési portfóliók összetétele érdemben nem változott, mindkét pénztártípusnál dominálnak a magyar állampapírok a befektetések között, a befektetési jegyek után pedig a részvények a legnépszerűbbek, utóbbi a magánkasszáknál kap hangsúlyosabb szerepet.

7 dolog, amiért imádni való az OTP

Egymás után érkeznek a 8000 forint körüli célárak az OTP-re, és bár egy elemzés talán legkevésbé érdekes része maga a célár, azok alakulása jól mutatja, hogyan változik az elemzői hangulat egy részvénnyel kapcsolatban. Ez alapján pedig egyre többen beleszeretnek az OTP-be, ami nem véletlen, kevés az olyan jó banki sztori, mint az OTP, amely egyszerre nyújt növekedést, profitfordulatot, akvizíciós potenciált vagy akár osztaléksztorit, mint a magyar bank. Összegyűjtöttük, mik a legvonzóbb érvek az OTP mellett.

Clinton beáll a kisbankok mögé

Hillary Clinton, demokrata elnökjelölt közzétett egy tervezetet, amely szerint enyhítené a kisebb, helyi bankokra vonatkozó felügyeleti terheket, míg a Wall Street nagybankjaival továbbra sem lenne elnéző - írja a The Wall Street Journal.

Bírsággal zárult az MNB nagy akciója a KÖBE-nél

Megszüntette az MNB a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesületnél a biztosító biztosítástechnikai tartalékai és szavatoló tőkéje feletti szabad rendelkezési jogának korlátozását. Ez volt az utolsó, még érvényben lévő szankció a jegybank korai megelőző intézkedései közül. A biztosítónál folytatott vizsgálata alapján az MNB 23 millió forint bírságot szabott ki a KÖBE-re.

A K&H is sorra telepíti a készpénzbefizető automatákat

A meglévő 77 mellett további készpénzbefizető ATM-ek telepítését tervezi a K&H - közölte a hitelintézet, miután az Erste tegnap közölte: 50 új ilyen automatát állít csatasorba.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.