finanszírozás

Tízezreket terveznek utcára tenni a bankok

Hollandiában 2300, Belgiumban pedig 3500 fő elbocsátását tervezi az ING Bank, ezzel együtt 20 ezer álláshely megszüntetését tervezik az európai bankok - szedte össze a Bloomberg.

Elindult a K&H jelzálogbankja is

Az Erste után a K&H jelzálogbankja is elindult. Ezzel felel meg a nagybank a jegybank jövő áprilistól hatályos szabályozásának.

Lakást vennél? - Így dönts a fix és a változó hitelkamatok között!

Ma a lakáshitelesek fele választ fix kamatozású konstrukciót, nem is sejtve, hogy a bankjuk a stabil törlesztőért sokszor igen nagy felárat kér. Ha egy bank már egyszer felszámított egy prémiumot a személyünkkel kapcsolatos kockázatok miatt, akkor miért kér nagyobb felárat a fixálásért, mint amennyiért azt maga is elcserélheti a kamatpiacon? Jelen cikkben részletesen elmagyarázzuk, hogy miért frappáns viszonyítási pont a BUBOR alapú kamatcsere-ügyletek (swapok) piaca, illetve a zéró-kupon hozamgörbe meredeksége ebben a kérdésben. Ezen túl pedig kifejezetten praktikus tanácsot is próbálunk majd adni a választáshoz a legjobb tudásunk szerint. Ehhez a teljes magyar swappiaci hozamgörbét lemodelleztük, ami által bármilyen lejáratra, bármelyik napon meg tudjuk mondani, hogy mi a korrekt felár a kamatok fixálásáért. Sőt, azt is bemutatjuk, hogy ha valaki rendelkezik egy saját kamat-előrejelzéssel, amit jobbnak tart a piaci árakban megnyilvánuló várakozásoknál, akkor az alapján miként dönthet a fix és a változó hitelek között.

Richter, Ustream, Scitec: millió dolláros üzletek a magyar felvásárlási piacon

A Ustream, a Scitec és a Richter ügyletek húzták az első félév felvásárlási piacát Magyarországon. A tavalyi év második félévéhez képest hét százalékkal emelkedett a vállalati tranzakciók és összeolvadások (M&A) száma, a tranzakciós piac összértéke 2016 első felében megközelítette a 0,9 milliárd dollárt, ami 21 százalékos emelkedés az előző félévi adathoz képest. Az ágazatok közül az idei első félévben a feldolgozóiparban volt a legtöbb felvásárlás és összeolvadás, ami változást mutat az előző évek IT-dominanciája után - derült ki az EY felvásárlási barométeréből.

Nyereséges az MFB

Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 4,074 milliárd forint nettó eredményt ért el idén az első fél évben a nem konszolidált, nem auditált nemzetközi pénzügyi beszámolási sztenderd (IFRS) szerinti jelentés alapján, amelyet a tőzsde honlapján tett közzé az állami tulajdonú bank.

Nagy leépítésekre készül a brit befektetési piac

Az elmúlt öt év alatt a brit alapkezelőknél dolgozó befektetési szakemberek száma ötödével nőtt, annak ellenére, hogy a szektort egyre több támadás éri a magas költségek miatt, és sokak szerint a piacon elérhető befektetési alapok számát is csökkenteni kellene. Egyes szakemberek szerint a leépítések előbb-utóbb beindulnak a szektorban a passzívan kezelt alapok térnyerése miatt - írja a Financial Times.

A befektetési nagyágyúk körmére néz az EU

Az Európai Bizottság javaslata alapján az európai hatóságok a jövőben a hosszú távú lakossági befektetési alapok és nyugdíjtermékek költség- és teljesítmény struktúráját is vizsgálhatják. A lépésre a bizottság szerint az egészséges versenyhelyzet fenntartása és a fogyasztóbarátabb szolgáltatások kialakítása miatt van szükség - írja a Financial Times.

Amerika bosszúból döntené be a németek legnagyobb bankját?

A legfrissebb hírek szerint a Deutsche Bank és az amerikai hatóságok már közel járnak a jelzálogfedezetű értékpapírok szabálytalan értékesítése miatt indult eljárást lezáró megállapodáshoz, egyes források szerint a korábban belengetett 14 milliárd dollár helyett 5-6 milliárd dollár között lesz majd a bírság összege. Eközben egyes német politikusok szerint az USA azért támadta meg a nagybankot, amiért az EU milliárdos adóbefizetést követel az Apple-től. A Moody's ugyanakkor nyugtatja a befektetőket, a hitelminősítő szerint nem okoz majd komoly fennakadást a Deutsche Bank életében a bírság kifizetése.

Szivárognak a részletek az ING nagy leépítési tervéről

Öt év alatt 800 millió eurót költ digitális platformok fejlesztésére és részben ezáltal évi 900 millió eurós költségcsökkentést érne el 2021-ig az ING Groep - írja a Reuters. A bank múlt héten kiszivárgott új stratégiai tervéről ma befektetői napon tájékoztat részletesebben a bank, elöljáróban néhány részletről tájékoztattak.

Négy olasz bank eladásáról tárgyalnak ma

Az olasz pénzügyminiszter összehívta az ország vezető bankárait, hogy megbeszéljék négy kisebb bank eladását, amelyet tavaly a csődtől mentettek meg.

Elkezdődött a brit bankok feldarabolása

A Royal Bank of Scotland (RBS) átnevezi a befektetési banki üzletágát NatWest Marketsre és leválasztja a lakossági banki üzletágáról. A lépéssel a skót bank a "ringfencing" névre hallgató szabályzásnak felel meg, melynek célja, hogy ne kelljen még egyszer egy bankot megmenteni.

Megtámadtak minket a spekulánsok - így magyarázkodik a Deutsche Bank vezére

Piaci spekulációval magyarázza a Deutsche Bank vezetője a munkavállalóknak a legnagyobb németországi központú pénzintézet iránti befektetői bizalom megingását egy levélben, amelyet azután hoztak nyilvánosságra, hogy pénteken történelmi mélypontra zuhant a bank részvényének árfolyama.

Nagy leépítésekre, kivonulásokra készül az ING

Két hónapja nem látott eséssel kezdte, majd javarészt ledolgozta hátrányát ma az ING Groep az amszterdami tőzsdén, miután egy holland lap azt írta, több ezer fő elbocsátását tervez a bankcsoport. Kérdés, maradna-e olyan kis méretű piacain az ING, mint amilyen a magyar.

Már csak ez hiányzott: 12 bank dollárért rohant az EKB-hoz

Évek óta nem látott összegben vették igénybe a héten az európai bankok az Európai Központi Bank dollárlikvidást nyújtó eszközét - írja a Bloomberg. A jelenség az európai hitelintézetek körében növekvő likviditási feszültségre utal, ugyanakkor nem feltétlenül van összefüggésben a Deutsche Bank gyengélkedésével.

CSOK: megrohamozták nyár végén a bankokat az emberek

Egyre népszerűbb a CSOK: augusztusban 16 százalékkal több igénylést fogadtak be, mint az előző hónapban, és eddig 56 milliárd forintot fordított a kormány a támogatásra, 27 ezer igénybe vevő család esetében.

Évek óta nem láttunk ilyet: elkezdődött a lakosság eladósodása

Éveken keresztül legfeljebb a forintgyengülés miatt nőtt a magyar lakosság hiteltartozása. Most megtört a jég: augusztus végén e hatás nélkül is többel tartoztunk a bankoknak, mint egy hónappal korábban. A lakáshiteleknél is jobban bővült a személyi kölcsönök piaca, és a nyár végén a vállalati hitelfelvétel is élénkült. A forint erősödésére rég látott összegű euróbetétbe meneküléssel reagált a lakosság.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.