45 évvel az Apple után új céget alapított Steve Wozniak
Efforce néven új, blockchain alapú, zöld projekteket finanszírozó céget alapított Steve Wozniak, aki 1976-ban az Apple egyik társalapítója volt – írja a CNBC.
Efforce néven új, blockchain alapú, zöld projekteket finanszírozó céget alapított Steve Wozniak, aki 1976-ban az Apple egyik társalapítója volt – írja a CNBC.
A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) online konferenciáján szólalt meg a köztársasági elnök.
Megkezdte 10 és 30 éves eurókötvények kibocsátását az ÁKK, a papírok végleges árazása akár már csütörtökön megtörténhet – értesült a Reuters.
Módosította 2020-as finanszírozási tervét az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), amivel további devizakötvény kibocsátásának lehetőségét teremti meg. Ennek célja a 2021-ben lejáró devizaadósság előfinanszírozása, viszont a devizaadósság részaránya továbbra is a 10-20%-os sávban maradhat – olvasható az adósságkezelő honlapján. A prezentáció alapján úgy tűnik, hogy a mozgásterét igyekszik növelni az adósságkezelő a mostani piaci környezetben és akár 2 milliárd eurónyi további forrásbevonás is jöhet még év végéig a nemzetközi devizakötvény piacokról.
Esetenként megfigyelhető a követelésállomány, vagy a szállítóállomány megemelkedése a hazai vállalkozásoknál, de rendszerszintű, nagyobb kiterjedésű lánctartozásoktól egyelőre nem tart Petrik Zsolt, a Sberbank Magyarország Zrt. Megbízott KKV Üzletágvezetője. A szakember a Portfolio-nak elmondta: megnőtt a treasury termékek iránti igény az elmúlt hónapokban, a legnépszerűbbek az árfolyamfedezeti ügyletek.
A Waberer’s megegyezett a fő finanszírozó partnereivel (bankokkal és lízing cégekkel) egy olyan hosszú távú megállapodás főbb feltételeiben, mely biztosítja a Waberer’s pénzügyi stabilitását legalább 5 éves időtávra – jelentette be a vállalat.
A koronavírus-járvány kitörése után az ipari-logisztikai eszközkategória vált a legvonzóbb hitelkihelyezési területté az ingatlanhiteleken belül a kelet-közép-európai bankok többsége számára - derül ki a KPMG Ingatlanhitelezési Barométere (PLB) legújabb kiadásának eredményeiből. A járvány előtt a leginkább preferált kategória az irodai szegmens volt.
Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures tőkealap-kezelő, amely 3 évvel ezelőtti indulásakor a hazai startup ökoszisztéma katalizálását tűzte ki célul, mára nem csak Magyarország, hanem Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb és legaktívabb tőkefinanszírozójává vált. Azontúl, hogy korábban indított négy tőkelapjában rendelkezésre álló forrását az előzetes várakozásokat is felülmúlóan 30 milliárd forintot folyósítva 54%-ban már kihelyezte, az elmúlt egy évben elindult alapjaival is megkezdte finanszírozási tevékenységét, amivel a Hiventures jelentősen hozzájárult a hazai innovatív vállalkozások versenyképességének növeléséhez. Többszáz portfoliócégben szerzett tapasztalatát kívánta hasznosítani, amikor szorosan együttműködve a Magyar Fejlesztési Bankkal a tavalyi évben megnyitotta KKVPRO tőkefinanszírozási megoldásait a KKV szektor szereplői számára, amelyet idén a nagyvállalatokat célzó INVESTPRO üzletág követ.
Az HSBC szeretné tevékenységét összeegyeztetni a Párizsi Egyezménnyel, ezért vállalta, hogy finanszírozási tevékenységét karbonsemlegessé teszi 2050-ig – írja a Reuters.
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) csaknem 10 milliárd forint (27 millió euró) összegű kölcsönt hagyott jóvá 18 éves futamidővel a szántódi Balaland családi üdülőhely és szabadidőközpont megépítéséhez - közölte az NBB az MTI-vel csütörtökön.
A legfrissebb adatok szerint jelentősen, ötödével csökkent a közbeszerzések értéke az első félévben. Kovács Lászlóval, a Közbeszerzési Hatóság áprilisban kinevezett új elnökével többek között arról beszélgettünk, vajon a koronavírus-járvány lassította-e le a folyamatokat, vagy inkább arról van szó, hogy megfogyatkozott az elosztásra váró EU-s forrás. A szakembert arról is kérdeztük, hogyan áll Magyarország jogszabályi háttér szempontjából más EU-országokhoz, vagy a régióhoz képest.
Kölcsönszerződést kötött a BIF és a Takarékbank, a pénzintézet összesen 13,98 milliárd forint erejéig nyújt kölcsönöket az ingatlanvállalat részére.
Ismét módosítania kellett finanszírozási tervén az ÁKK-nak miután a koronavírus-járvány átírta a várható költségvetési pályát. Így ismét 1700 milliárd forintot kell pluszban előteremtenie az adósságkezelőnek, amit a vártnál erősebb lakossági értékesítés és a megnövelt forintkötvény-eladások fenntartása biztosíthat majd.
Az eredeti tervnél 1710 milliárd forinttal magasabb, 3600 milliárd forint lehet idén az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya – derül ki az Államadósság Kezelő Központ frissített finanszírozási tervéből. Az adósságkezelő emiatt nem tervez extra devizakötvény-kibocsátást, vagyis az összeget elsősorban a lakossági és a nagybani forintpiacról finanszírozhatja Magyarország.
Az első negyedév végén tapasztalt 66,8 százalékról június végére a GDP 71,9 százalékára emelkedett az államháztartás bruttó konszolidált adóssága – derül ki az MNB hétfő reggel publikált előzetes pénzügyi számláiból. A mostaninál magasabb adósságot utoljára 2018 harmadik negyedévében láttunk, vagyis a válság máris két év izzadságos adósságcsökkentését tette semmissé. És ezzel még nincs vége, az év végére tovább emelkedhet a ráta.
A 2011 végén tapasztalt kiélezett finanszírozási helyzetet követően a lakossági állampapír-stratégia 2012-es bevezetése és az MNB Önfinanszírozási programja fordulópontot jelentett: napjainkra bebizonyosodott, hogy az államháztartás stabil finanszírozása lehetséges belső forrásokra támaszkodva is. Az állampapír-stratégia megújításának és a MÁP Plusz 2019-es megszületésének köszönhetően tovább erősödött a lakosság szerepe az államadósság finanszírozásában. Ennek eredményeként a közvetlenül lakosság tulajdonában lévő állampapír-állomány aránya dinamikusan növekszik, így a mutató mára hazánkban a legmagasabb az Európai Unió országai között. A koronavírus által okozott válság idején a lakossági állampapírok válságállónak bizonyultak, ami rámutatott az államadósság biztonságos, belső forrásokra támaszkodó finanszírozásának sikerére.
A lentiekben az MNB munkatársainak írását közöljük.
Az év első öt hónapjában közel hetven százalékkal több állampapírt bocsátottak ki a tagállamok, mint az elmúlt öt évben átlagosan – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent elemzése. A járvány okozta költségvetési lyukak betömködése a korábban vártnál lényegesen magasabb államadósságot hoz majd világszerte. Magyarország számára rossz hír, hogy a nemzetközi szervezet a sérülékeny országok közé sorol minket, melyek erősen kitettek a befektetői hangulat változásának.
Startup Hungary néven alapított érdekképviseleti szervezetet 12 startup-alapító, valamint a Google Magyarország, az IVSZ és a Design Terminal. A szervezet legfőbb célja, hogy több sikeres, nagy hatású startup jöjjön létre és működjön Magyarországon. A Portfolio az alapító partnerek egyikétől megtudta, hogy működik majd a finanszírozás és az alapítványi modell, és arra is rákérdeztünk, mennyire lesz lobbiszervezet a Startup Hungary.
Mozgalmas hónapokat tudhatnak maguk mögött a tisztítószerek piacán működő vállalkozások, ahol extrém kereslettel, az alapanyag-beszerzés ingadozásával, tajtékzó partnerekkel és a piacra belépő „kalandorokkal” kellett megbirkózniuk az ágazat szereplőinek. Akik azonban jól vették az akadályokat, néhány hónap alatt az éves bevételüket realizálhatták, és megalapozhatták jövőbeni terjeszkedésüket. A tisztítószereket gyártó Brilliance Kft. alapító-tulajdonosait kérdezte a Portfolio, mennyire sikerült élniük a lehetőséggel.
A Portfolio cikksorozatában olyan kkv-kat mutatunk be, amelyek az elmúlt hónapok viszontagságai között is tudtak növekedni, és úgy tűnik, igazi válságálló céggé formálódtak. A cikksorozat médiatámogatója a Budapest Bank.
Elindított egy startup-támogatási programot a Transferwise, melynek célja a 20 éves életkor alatti vállalkozók felkarolása – tájékoztatta a fintechcég a Portfolio-t.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.