Mutatunk egy magyar járványgörbét, ami közelebb lehet a valósághoz, mint a hivatalos
Megmutatjuk azt a járványgörbét, amit a halálozási adatok sugallnak.
Megmutatjuk azt a járványgörbét, amit a halálozási adatok sugallnak.
Egyre erőteljesebb lezárásokkal reagál a világ a koronavírus-járvány második hullámának erősödésére. A világon 52 069 683 ember fertőződött már meg, a halálos áldozatok száma 1 283 510. Híreink percről percre.
Mintegy 540 ezer fővel 51,5 millió főre ugrott az utóbbi egy nap során a világszerte koronavírussal igazolt fertőzöttek száma és 9 ezer fővel 1 millió 272 ezer főre emelkedett az elhunytaké. Közben 33,5 millióan már meggyógyultak a kórból. Európán belül Franciaországban láthatóan lendületet vesztett a koronavírus terjedése, a második egymást követő nap markánsan csökkent az új esetek száma, így a jelek szerint az múlt héten hatályba lépett országos lezárás kezd hatni. Több más európai országban sincs további érdemi gyorsulás a napi esetszámokban, inkább stagnálást, csökkenést látunk, igaz ebben a szokásos hétvége-hatásnak (kevesebb elvégzett tesz) is szerepe lehet. Idehaza mától hatályba léptek a szintén szigorú országos korlátozások, amelyekhez ráadásul tegnap éjjel még újabb szigorítások is érkeztek, például a közterületi maszkhasználat terén. A kedden közzétett magyar adatok közben sajnos megint 100 fő feletti halálozásról szólnak. Friss híreink a koronavírus témájában.
A járvány kezdete óta hét százalékra, azaz 189 főre tehető azon elhunytak aránya itthon, akik nem rendelkeztek semmiféle alapbetegséggel – ismertette Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján. Az egy hónapra szóló járványügyi bértámogatások megszerzéséhez a cégeknek mindössze két kritériumnak kell megfelelniük: fizessék ki időben és ne bocsássák el munkavállalóikat – hangsúlyozta ugyanitt Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára azt is jelezte: a cégeknek az önkormányzatokhoz kell benyújtaniuk igényüket, amit körülbelül nyolc napon belül elbírálnak.
A most meghozott járványügyi szigorító lépések remélhetőleg legalább 60%-kal csökkentik a magyarok közötti kontaktálások számát és ha legalább 80%-os a maszkhasználati fegyelem is, akkor nagyjából két hét múlva már elkezdhetünk csökkenő napi új fertőzéses esetszámokat látni – vázolta a kilátásokat kedd este az M1 adásában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
Közel félmillió új fertőzés történt a világon az elmúlt 24 órában, ez hozzávetőlegesen megfelel az előző napok átlagának, amikor szintén félmillió körül - néha afölött volt a fertőzöttek száma. A legfertőzöttebb ország továbbra is az Egyesült Államok, amelynek járványgörbéje továbbra is meredek emelkedést mutat, az elnökválasztással kapcsolatos tömegrendezvények alighanem rontanak ezen a helyzeten. Kelet-Közép-Európa sem áll jól, a mi régiónk járványgörbéi is emelkednek, Nyugat-Európában pedig még nem látszik az elmúlt hetekben látott szigorítások hatása. Magyarországon Orbán Viktor ma szigorú intézkedéseket jelentett be. Legfontosabb híreink percről-percre.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek pozitív lett a koronavírus-tesztje - ezt ő maga hozta nyilvánosságra hétfőn közösségi oldalán.
Meredeken emelkedik a globális koronavírus-járványgörbe, az elmúlt héten átlagosan napi 550 ezer fertőzést regisztráltak. A legnagyobb gócpont továbbra is Nyugat-Európa, de néhány ország drasztikus intézkedései már éreztetik a jótékony hatásukat. Ugyanez igaz a régiónkra is: ahol a teljes lezárás mellett döntöttek, ott megállt a gyorsulás, de öszességében Kelet-Közép-Európában továbbra is napról napra új csúcsra szökik a fertőzési adat. A dinamikát illetően a legaggasztóbb helyzetben az Egyesült Államok van: az elnökválasztás hetében naponta közel 110 ezer új esetet találtak a hatóságok, a tendencia meredeken emelkedő. Pandémia-helyzetjelentés néhány grafikonnal és térképpel.
5162 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 114 778 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írják a koronavírus tájékoztató portálon. Elhunyt 55 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2493 főre emelkedett, 26 161-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 86 134 fő. Az aktív fertőzöttek 24%-a, az elhunytak 28 %-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 6061 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 415-en vannak lélegeztetőgépen.
A világon 49 832 675 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 250 446, a gyógyultaké pedig 32 779 541 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Texasban már megint 100 ezer feletti új esetszámot közöltek, Csehországban szintén durván elszabadult a járvány, a héten több mint ezren meghaltak a Magyarországéhoz hasonló lakosságszámú oszágban. A koronavírus-járványról szóló híreinket ma ebben a cikkben gyűjtjük össze.
Dánia bizonyos részein új, szigorúbb korlátozásokat vezetnek be, miután kiderült, hogy a nyércfarmokon elterjedt mutáns koronavírus már emberekre is átterjedt az ország északi részén – írja a Reuters.
Görögországban szombattól kezdődően háromhetes, országos kijárási korlátozást rendelt el Kiriákosz Micotákisz kormányfő csütörtökön a koronavírusjárvány elleni küzdelem jegyében.
3928 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 94 916 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2147 főre emelkedett, 22 823-an pedig már meggyógyultak - írja a koronavírus.gov.hu.
Nincs jelentős hatással az időjárás - legyen meleg vagy hideg - a koronavírus terjedésére, az szinte kizárólag az emberi magatartástól függ - állapították meg a Texasi Egyetem kutatói új tanulmányukban.
Amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid 19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján.
Az uniós tagállamok mindegyike által elfogadott egyik járványügyi mutatószámban két magyar megyénk, Vas és Nógrád is a veszélyzónában van a magas fertőzöttségi mutatójával, igaz több másiknál is nagyon gyorsnak mondható a járvány terjedése (Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Borsod-Abaúj-Zemplén), míg számos más megyénknél nincs egyelőre akkora baj – derült ki a Portfolio vizsgálatából.
Hétfőtől szigorítunk, mert szigorítani kell - emelte ki vasárnap Nagyvenyimben, a közmédiának nyilatkozva az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló intézkedésekkel kapcsolatban.
A szombat estét megelőző 24 óra az első nap június 9-e óta Ausztráliában, hogy egyetlen új helyi, vagyis az ország lakosságán belüli koronavírus-fertőzés sem történt - jelentette be Greg Hunt egészségügyi miniszter.
A politikai következményektől való félelem miatt Európa vezetői nem léptek időben a lezárások terén, késve születtek meg a korlátozások, ezért kicsúszott a kontroll a kezünkből – lényegében ezekkel a kemény szavakkal osztotta ki Európa vezetőit a csütörtök esti EU-csúcson Angela Merkel német kancellár. Ez jól érzékelteti, hogy micsoda feszültségek és problémák vannak most legfelső uniós szinten is a járvány brutális második hulláma miatt, ami odáig fajult, hogy Hollandia és Belgium kórházai lényegében beteltek, így már Németországba szállítják át a betegeket az európai szolidaritás keretében. A pénteken hatályba lépett egy hónapos francia lezárás előtt gigantikus dugó alakult ki Párizs környékén, a lengyeleknél pénteken azt jelentették be, hogy szombattól zárva lesznek a temetők a Mindenszentek ünnepe ellenére, a cseheknél pedig meghosszabbították a szükségállapotot. Idehaza Orbán Viktor kormányfő a péntek reggeli rádióinterjúban azt jelezte, hogy a maszkhasználat kemény, következetes betartatása elég lesz, és az egészségügy bírni fogja a következő hónapok terhelését, az operatív törzs pedig azt jelezte, hogy legyenek óvatosak az emberek a hétvégi temetőlátogatásokkor. Eközben péntek reggel minden eddiginél több új fertőzöttről és magyar elhunytról érkezett adat, a tesztek pozitivitási rátája pedig továbbra is nagyon magas. Friss híreink a járványról percről-percre.
A koronavírus-járvány lassítása érdekében Lengyelországban zárva tartják a temetőket a Mindenszentek ünnepe körüli napokon - jelentette be pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Több területen is szolgáltathat izgalmakat a vállalat gyorsjelentése.
Mindkét párt lemondásra szólította fel a titkosszolgálat igazgatóját.
Elkaszálták az ukrán vezérkari főnököt az Azov nyomására, de ez nem volt elég.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.