Az elmúlt években sorra vásárolta fel a régió bankjait az OTP, aztán első Európán kívüli országként Üzbegisztánban is megvetette a lábát, most pedig úgy tűnik, hogy újabb felvásárlásra készül a magyar bank. Mutatjuk, mit érdemes tudni a pénzintézetről, és hogy mennyibe kerülhet.
A UBS kompromisszumos megoldásként befektetési banki részlegének méretkorlátozását javasolta a svájci szabályozó hatóságoknak, miután azok a Credit Suisse felvásárlását követően szigorúbb tőkekövetelményeket fontolgatnak - írta meg a Financial Times. A Reuters a pénzügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva azt írja, ezeket június elején tervezik nyilvánosságra hozni.
Kiderült: a Commerzbank felügyelőbizottsága tavaly létrehozott egy különbizottságot azzal a feladattal, hogy megvitassa az UniCredit részesedésszerzését a bankban. A biztottság 2024-ben öt alkalommal ülésezett - hozta nyilvánosságra a társaság szerdán éves jelentésében.
Új fejezet kezdődik a Tupperware történetében: egy francia vállalkozó vásárolta meg a cég francia részlegét, és több európai országban, köztük Belgiumban és Németországban is újraindítaná a márkát - számolt be a Belga News Agency.
A koszovói Viva Fresh Store kiskereskedelmi lánc felvásárolta a SPAR albániai üzleteit a Balfin befektetési csoporttól. A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra - számolt be az ESM kiskereskedelmi szakportál.
A genetikai tesztelést végző 23andMe csődvédelmet kért az Egyesült Államokban, miután több sikertelen felvásárlási kísérlet után Anne Wojcicki társalapító és vezérigazgató lemondott pozíciójáról.
Új történelmi csúcsra ugrott ma a réz árfolyama a chicagói árutőzsdén, elsősorban a kínálattal kapcsolatos aggodalmak és a kereskedelempolitikai bizonytalanságok táplálják a ralit. De miért fontos ez a fém, és mi kellett ahhoz, hogy soha nem látott szintre kerüljön a kurzus, és miért sokkal olcsóbb a brit piacon a réz, mint az amerikain?
A Commerzbank nem folytatott tárgyalásokat az UniCredittel azóta, hogy az olasz bank a múlt héten megkapta az Európai Központi Bank jóváhagyását az akár 30 százalékos tulajdonosi részesedés elérésére a társaságban - közölte csütörtökön Bettina Orlopp, a Commerzbank vezérigazgatója.
Április 14-én jár le a német versenyhatóságok határideje arra, hogy előzetesen jóváhagyják az olasz UniCreditnek a német Commerzbankban való jelentős részesedésszerzését - közölte szerdán a szabályozó hatóság szóvője. Közben az UniCredit vezérigazgatója kijelentette: egyre kevésbé optimista az európai akvizíciók esélyeit illetően azok időigényessége miatt.
Donatella Versace távozik a Versace kreatív igazgatói posztjáról, helyét a Prada csoporthoz tartozó Miu Miu korábbi kreatív vezetője, Dario Vitale veszi át, ezzel erősítve a pletykákat arról, hogy a Prada felvásárolhatja a Versace-et. Orbók Ilona luxusipari szakértőt a Portfolio Checklistben kérdeztük a kialakult helyzet hátteréről.
Indiában eladást jelentett be, Németországban és Nagy-Britanniában viszont a pletykák szerint vásárolna a német biztosítóóriás.
A Google anyavállalata, az Alphabet több mint 30 milliárd dolláros ajánlattal készül felvásárolni az izraeli Wiz kiberbiztonsági vállalatot, ami a cég eddigi legnagyobb akvizíciója lehet.
A Klarna fintech vállalat nyilvánosan benyújtotta kérelmét az amerikai tőzsdei bevezetéshez, amely az év egyik legnagyobb pénzügyi vállalati részvénykibocsátása lehet - írta a Bloomberg.
Az olasz UniCredit bankcsoport megkapta az Európai Központi Bank engedélyét a német Commerzbank bankcsoport akár 29,9%-os tulajdonrészének megszerzésére – jelentette a Bloomberg.
Az UniCredit közölte: megkapta az Európai Központi Bank engedélyét új részvények kibocsátására, amelyből a versenytárs Banco BPM felvásárlását finanszírozná az olasz bankcsoport.
A Leonardo olasz védelmi vállalat jelentős bevételnövekedést prognosztizál: 2029-re akár 30 milliárd euróra is nőhet a jelenlegi 17,8 milliárd eurós bevételük. A növekedést új közös vállalkozások, organikus fejlődés és az európai védelmi kiadások jelentős emelkedése támogatja - számolt be a Defense News.
Nagy a verseny a két hatalom között.
Közel 4000 cég be is nyújtotta a támogatási igényét.
Indul a hajózási szezon.
Hálát szeretne adni.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?