Fény derül a valóságra: ukrán katonák nyilatkoztak a kurszki pokolról

Március elején az ukrán felderítő alakulatok egy csoportja felsőbb utasítást követve elmozdult állásairól az oroszországi Szudzsa város közelében, és elkezdtek visszaszivárogni a határ közelébe. Az ukrán csapatok akkoriban hozzávetőleg 350 négyzetkilométernyi területet ellenőriztek az orosz megyében, a jelenlegi 100 négyzetkilométer helyett.

Körülbelül 15-20 km-t kellett megtenniük az új állomáshelyig, a távolság megtétele azonban két napba telt, mivel folyamatosan bujkálniuk kellett az orosz drónok elől.

A busz már nem járt, így gyalogoltunk

- viccelődött az Ukrajinszka Pravdának egy Majak fedőnevű katona.

Egy 2022 óta Ukrajnában harcoló külföldi önkéntes, hívójelén Gengszter kevésbé volt vicces kedvében, ő elöljáróban csak annyit mondott: „Kib*szott Kurszk!”

A csoport legtöbbször éjszaka mozgott, abban a reményben, hogy az oroszoknak kevesebb éjszaka is bevethető drónja van. A katonák ugyanakkor kiemeltek egy komoly problémát: éjszaka esélyük sem volt lelőni a fürgén mozgó drónokat, hiszen még éjjellátóval sem igazán láttak belőlük semmit.

A táv megtétele még úgy is nehéz volt, hogy a katonák ismerték a terepet: az elmúlt hónapokban gyakran közlekedtek az útvonalon fel-alá, korábbi állásaikba is így jutottak el.

A március elején kapott parancs  azonban még nem az ukrán erők teljes visszavonulását jelentette. Éppen ellenkezőleg: az alakulatot egy sokkal kényelmetlenebb céllal helyezték át. Az utasítás kiadása előtt az orosz csapatok áttörtek az ukrán védvonalakon Szudzsa városától délre, rohamtempóban közeledtek az ukrán ellátási – és evakuációs – vonalak felé.

Majaknak és Gengszternek ekkor még fogalma sem volt róla, de a parancsnokság azért vonta őket hátra, hogy ők biztosítsák a többi alakulat visszavonulási útvonalát.

Nem azt mondják neked, hogy „menj és tartsd az utat”. Azt mondják: „Ilyen és ilyen a terep, nyisd ki a térképet, menj oda

– mondta később Gengszter.

Majak és Gengszter végül kijutott Oroszországból, más katonák váltották őket a régióban,  küldetésüket tehát teljesítették. Március 20-án az ukrán csapatoknak még mindig megvoltak az Oroszországba vezető útvonalaik.

A Kurszk megyében állomásozó ukrán csapatok nem egyik napról a másikra kerültek szorult helyzetbe. 2024 ősze óta problémák merültek fel a logisztikával, a kommunikációval és a tapasztalt katonák hiányával, akik képesek lettek volna biztosítani a deszantosok által megszállt területeket.

Ahogyan az később ki fog derülni, a kurszki harcokat koordináló, a légideszantosok irányítása alatt álló parancsnokság nem kapkodott a gondok megoldásával.

Amióta az orosz erők 2024 szeptemberében ellentámadásba lendültek Kurszk megyében, elsősorban az ukrán védők északi és déli szárnyait támadják. Amikor az első komolyabb orosz rohamok megindultak, az északon védekező ukránok szinte azonnal visszaszorultak a Korenevo és Gluskovo vonalán elhelyezkedő területekre, majd hónapról-hónapra szorultak vissza Szudzsa felé.

A déli szárnyon valamivel jobb volt a helyzet. Az ukrán csapatoknak azonban itt is közelebb kellett húzódniuk Szudzsához és a főúthoz 2024 novemberében és decemberében, elhagyva a Borki és Plehovo települések közelében lévő területet.

Azok a fránya drónok

Azonban minél jobban vonultak vissza az ukrán erők a szárnyakon, az oroszok és drónjaik annál közelebb kerültek az ukránok fő logisztikai ütőeréhez, a Szumi-Junakivka-Szudzsa útvonalhoz.

Az ukrán alakulatok helyzete 2025. január elején fordult rosszról rosszabbra, amikor az oroszok elkezdtek száloptikás drónokat reptetni a térségben, melyeket a korábban kihelyezett zavaróberendezések már nem akadályoztak. A Pravdának nyilatkozó katonák szerint a drónok miatt utoljára február elején mertek egyáltalán megpróbálkozni azzal, hogy járműveken szállítsanak utánpótlást a Kurszkban küzdő csapatoknak.

A száloptikás drónok miatt az vált gyakorlattá, hogy a teherautók már a határon megálltak, utána a katonáknak gyalog kellett elcipelni az ellátmányt a 10-15 kilométerre található alakulatokhoz, ami néha két napot is igénybe vett.

12 km-t gyalogoltunk lőszerrel, gránátokkal, vízzel, három napra elegendő élelemmel, meleg ruházattal, meg persze tiszta zoknikkal. Persze, hogy nehéz volt, pláne, hogy 30-40 percenként meg kellett állnunk a drónok miatt, majd fedezékbe húzódni.

- mondta a Parvdáanak az egyik katona.

Így kell értelmezni azt a kifejezést, hogy "a logisztika Kurszk térségében nehézkes": az ukrán helyőrség legalább február közepe óta nem tudott járművekkel utánpótlást, vagy erősítést szállítani. Így nem éppen könnyű védekezni.

"Ha hat emberem van, és közülük ketten vagy hárman megsebesültek, akkor kinek kellene visszavernie a támadást?” – tette fel a kérdést az egyik századparancsnok. A légierő egyik tisztje hozzátette: „A drónok miatt még pisilni sem tudtam kimenni!”.

A deszantosok egyik tagja, aki az UP-vel beszélt, megjegyezte, hogy az orosz FPV drónok – különösen az optikai kábelt használók - által okozott károk csökkentése érdekében az ukrán erőknek hatékonyabban kellett volna felszámolniuk az orosz drónkilövő pontokat szárnyakon. Elmondta, hogy néhány ilyen akció februárban kifejezetten sikeresen zárult.

Az összes, Pravdának nyilatkozó katona - rendfokozattól függetlenül - kritizálta a visszavonulásról szóló parancs késői megérkezését, kiemelve azt, hogy az elmúlt hetekben még a szokotthoz képest is elviselhetetlen körülmények között voltak kénytelenek tartani a védvonalakat.

A kurszki hadművelet legszókimondóbb kritikusai állítják: szigorúan katonai szempontból az orosz területről való kivonulásnak a 2024 őszi orosz ellentámadást követően kellett volna megtörténnie, hozzátéve, hogy ebben az esetben nyilván nem sikerült volna jó 20 ezer orosz katonát harcképtelenné tenni a megyében. Mások ragaszkodnak ahhoz, hogy a kivonulási parancsnak 2025 januárjában kellett volna megérkeznie, amikor az oroszok elkezdték elvágni a logisztikai útvonalakat. Februárban és március elején az ukrán alakulatok hatékonysága már meglehetősen alacsony volt.

Hasonló értékeléseket fogalmaztak meg hat-tizenkét hónappal ezelőtt azok, akik részt vettek egy másik hadműveletben – a tengerészgyalogság partraszállásában a Dnyeper bal partján, Herszonban, különösen Krinkijben. Az a hadművelet kétszer annyi ideig tartott, mint a kurszki akció – közel tizenegy hónapig –, és az idő nagy részében hasonló célt szolgált: elterelni Oroszország figyelmét Donyeck és Harkiv megyékről.

Az ukrán védelmi erők Valerij Zaluzsnyij és Olekszandr Szirszkij parancsnoksága alatt gyakran hajtottak végre merész és váratlan manővereket, amelyek meglepték az oroszokat, de az ilyen manőverek után újra és újra nem sikerül fenntartani a védelmet az orosz vezérkar rossz tervezése miatt.

A hírek alapján azt feltételezhetnénk, hogy a legsúlyosabb és legváratlanabb csapás az ukrán védelem számára Kurszk megyében az volt, amikor az orosz csapatok behatoltak a védelmi erők állásaiba az Urengoj-Pomarij-Ungvár gázvezeték földalatti csövein. De ez nem így van. Sokkal nagyobb károkat okozott az ukrán alakulatoknak az orosz erők két támadása az amúgy is jelentősen kompromittált szárnyakon.

Az első csapás februárban érte a bal szárnyat Lebediovka és Szverdlikovo falvak közelében. Ez az offenzíva olyan sikeresnek bizonyult az oroszok számára, hogy később úgy döntöttek, hogy kiterjesztik Ukrajna területére is, és támadásokat indítottak Zsuravka és Novenke falvak, valamint Basivka külvárosai ellen.

„Januárban Zsuravkához mentek, de nem sikerült továbbjutniuk – ott csak egy pozíciót veszítettünk, amit később visszaszereztünk” – mondta az UP-nak a területet őrző 67. dandár katonája. "Ami Novenkét illeti, ez később, február végén jött, amikor a 36. dandárt kiszorították Szverdlikovóból. Novenke most teljesen orosz kézen van, és Basivkát támadják, de ott még nem tudták megvetni a lábukat.”

A második kellemetlen csapást az oroszok március elején, Szudzsától délre, Kurilovka és Gujevo falu között mérték: áttörték az ukrán védvonalakat, és 5 km mélyre nyomultak a védelmi erők állásaiba, vészesen közeledve a határhoz.

Ha megnézzük ezeknek a szinte egyidejű támadásoknak a helyét, világossá válik az oroszok célja:

megpróbálták elvágni a Szudzsába vezető kulcsfontosságú aszfaltozott utat, valamint a Kurszkba bevezető kisebb földutakat.

Ha az oroszoknak sikerült volna elérniük ezeket az utakat, Kurszk megyében az összes ukrán katonát bekerítették volna – valószínűleg ez volt a szándékuk. Bárhogy állította ugyanakkor Donald Trump amerikai elnök, hogy bekerítettek az oroszok több ezer katonát, erre végül nem került sor: március 21-én még mindig voltak olyan pontok, ahol az ukránok, ha csak gyalogosan is, de ki-be tudtak járni Kurszkba.

️ The Kursk Kamikaze InkursionThis August to March time-lapse map illustrates conclusively how the Russians repeatedly pic.twitter.com/wiQFIJxpDg

— Will (Schryver) March 14, 2025

A gázvezetékes akció

A védelmi erők saját állításuk szerint tisztában voltak az oroszok terveivel, hogy előrenyomuljanak a vezetéken, és felkészültek a velük való „találkozásra”. Az utolsó pillanatban azonban mind a parancsnokság, mind a személyzet fókusza eltolódott – sürgősen meg kellett állítani a Szudzsától délre lévő védvonalak áttörését.

Az oroszok valószínűleg tudtak az ukrán erők létszámhiányáról, és ezért szándékosan döntöttek úgy, hogy egyszerre két helyszínen támadnak. Az ukránoknak választaniuk kellett.

"A hangsúly Kurilovka felé tolódott, ahol az áttörés történt" - magyarázta az UP egyik Kurszk megyei forrása.

"Öt nappal azelőtt, hogy kijöttek abból a csőből, már tudtunk róla. Az oroszok irányított légibombákkal tisztították meg a kijárati területet. De kénytelenek voltunk megfordulni, és a Szudzsa melletti áttörés helyszínére költözni" - tette hozzá a bajtársa.

Az oroszok március 8-án 05:00 és 06:00 óra körül bújtak elő a 1,5 méter széles gázcsőből. Arra a kérdésre, hogy miért nem robbantották fel vagy zárták el előre a gázvezetéket, az egyik ukrán katona azt válaszolta, hogy "a korlátozott logisztikai feltételek mellett ez lehetetlen volt", egyszerűen szólva tehát nem volt megfelelő robbanószerük az akcióhoz.

Aznap este a légideszantosok parancsnoksága közzétett egy videót, amelyen rakéta-, tüzérségi és dróncsapások láthatóak a gázvezetékből előbújó orosz katonák ellen. Az ily módon megölt vagy megsebesült oroszok pontos száma azonban továbbra sem ismert.

Ez fizikailag megterhelő és veszélyes feladat volt az oroszok számára.

Az elfogott kommunikáción keresztül hallottuk, hogy az oroszok azt mondják: "Inkább átmegyek az ukrán állásokon, minthogy újra átkúsznék azon a csövön"

- mondta egy katona a Pravdának.

A front tarthatatlanná válik

A gázvezetékes támadással egy időben az oroszok elkezdték a Szudzsa körül található hidak bombázását is. Ezzel az akcióval végül négy átkelőt tettek járhatatlanná.

Egy Dmitro nevű ütegparancsnok életében először érezte magát igazán hálásnak azért, hogy hetekkel korábban elromlott a tarackja. Ez azt jelentette, hogy időben visszavonta a fegyvert Oroszország területéről.

"A felszerelésünk egy részét a folyón túl kellett hagynunk, mert az oroszok felrobbantották a hidakat" - mondta Dmitro az UP-nak.

A 15-17 tonnánál nehezebb dolgot nem lehetett mozgatni. Február közepétől nagyjából képtelenek voltunk megjavítani a sérült berendezéseinket, mivel vontatóval nem lehetett bejönni, a szerelők pedig nem voltak hajlandóak kijönni.

Az egyik gépesített zászlóalj parancsnoka, aki beleegyezett, hogy beszéljen az UP-vel, azt mondta, hogy a bizonytalan helyzet miatt csak minimális felszerelést tartott meg Kurszk megyében, és a lehető leghamarabb evakuálta a sérült járműveket.

Egy másik forrás ugyanakkor állítja, dandárja egyetlen tüzérségi járművet sem veszített el a visszavonulás során.

Különösen kellemetlen tény az is, hogy az ukránoknak most szó szerint a saját fegyvereik ellen kell fordulniuk:

a drónpilóták a hátrahagyott felszereléseiket támadják azért, hogy azok ne kerülhessenek orosz kézre.

Végül az oroszok északi és déli harapófogója, a hidak lerombolása és a gázvezetékes akció miatt az ukrán katonák vészesen közel kerültek ahhoz, hogy tényleg bekerítsék őket. Március 9-re nyilvánvalóvá vált, hogy vissza kell vonulni.

"Nem érted, mennyit romlott a helyzet... egyszerűen nem volt más választásunk, mint kivonulni [Kurszk megyéből]" - mondta az egyik zászlóaljparancsnok.

"A visszavonulás teljesen kényszerű volt" - tette hozzá Dmitro, a tüzértiszt. "Tudtuk, hogy fogy az idő, és már csak napjaink vagy óráink vannak hátra, de egy hetet teljes káoszban vártunk, hogy legalább valami engedélyt adjanak a visszavonulásra. Ott maradni és folytatni a harcot elviselhetetlen volt. Végül úgy döntöttünk, hogy magunktól távozunk. Nem volt bekerítés, ahogy a parancsnokságunk mondja. De nem volt olyan tervezett kivonás sem, amely lehetővé tette volna a felszereléseink megmentését sem. Sok egység egyszerűen gyalog távozott és 15-20 km-t menetelt."

Március 13-a körül a védelmi erők teljesen elhagyták Szudzsát, és visszavonultak az orosz-ukrán határhoz.

Címlapkép forrása: Viktor Fridshon/Global Images Ukraine via Getty Images