Az egészséges város feltételei mellett a város építészetére és Rákosrendező fejlesztésére is kitértek a szakértők a Budapest Jövője Fórumon, ahol egyik kiemelt téma a felhőkarcolók kérdése volt. Az erről szóló panelbeszélgetésen többek között Budapest főépítésze is kifejtette véleményét a kérdésről.
Ezen a héten egy felhőkarcoló méretű aszteroida, a 2008 OS7 és több kisebb társa is biztonságos távolságból, 1,7 millió kilométerre halad el a Föld mellett - tudósított a The Guardian.
Nemrég körbejárta a hazai sajtót a Fővárosi Önkormányzat látványterve, amiben azt mutatják be, hogy nézne ki a Hősök tere látványa, ha a Rákosrendező pályaudvar helyén 240 méteres magasházak épülnének. Kétségtelen, hogy nagyon más lenne a látvány, ugyanakkor a legfrissebb információk szerint ezt a koncepciót a döntéshozó szakértők közül szinte senki nem támogatná, így feltehetően alaptalan az ezzel kapcsolatos aggodalom.
Körbejárta a sajtót az elmúlt hetekben a hír, miszerint a Rákosrendező pályaudvar helyén egy új városnegyed épülne, melynek részeként akár egy 200 méternél magasabb felhőkarcoló is megvalósulhatna. Bár ez volt az az aspektus, ami miatt mindenki felfigyelt a hírre, egy ekkora beruházásnak önmagában is nagy jelentősége lenne. A több milliárd eurósra becsült projektnél a magánbefektetők között egy dubaji szereplő neve is felmerült, ezért is terjedt el először a „mini-Dubaj”, majd az állítólag jobban hangzó „maxi-Dubaj” kifejezés. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy mit szólnak az ötlethez a várostervezésben és a városi építészetben jártas szakértők, így cikkünkben Erő Zoltánt, Budapest főépítészét és Ongjerth Richárd urbanistát, várostervezőt, városkutatót kérdeztük meg.
A korábban elhangzott ötmilliárd dollár helyett a tízmilliárdhoz közelebbi összegből épülhet meg a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubaj – szúrta ki a Telex a a VSquare hírlevelében.
Megszólalt Lázár János, építési és közlekedési miniszter a rákosrendezői ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban. A november végi hírek szerint, egy akár 220-240 méteres felhőkarcoló is megépülne Budapesten a XIV. kerületben. Az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtótájékoztatót tartott a fejlesztésről, ahol többek között kiderült, hogy 3-4 éven belül megépülhet az "Új Millenniumi Városközpont", várhatóan 1 milliárd eurós kormányzati, valamint 5 milliárd eurós nemzetközi magánbefektetői finanszírozásból. A miniszter utalt rá, hogy valóban egy dubaji befektetőtől érkezett megkeresés a terület beépítésére, illetve az is kiderült, hogy Lázár János nem támogatja magasépületek fejlesztését Budapesten, de pontos projekttervekről, látványtervről nem tud nyilatkozni.
Ahogyan arról korábban a Portfolio-n beszámoltunk, új felhőkarcoló épülhet Budapesten, a 143 méter magas MOL székházánál is lényegesen magasabb, 220-240 méteres épületet álmodtak meg a fővárosba, nem messze a Hősök terétől. Karácsony Gergely főpolgármester egy Facebook-posztban reagált a hírre.
Új felhőkarcoló épülhet Budapesten, a 143 méter magas MOL székházánál is lényegesen magasabb, 220-240 méteres épületet álmodtak meg a fővárosba – értesült a VSquare, a V4 országokban működő nemzetközi lap. Az építtető nem más, mint a 828 méter magas Burdzs Kalifát is felhúzó Mohamed Abbar ingatlanfejlesztője.
A németországi Elbtower felhőkarcoló építése leállt a Signa építtető kifizetetlen számlái miatt. A leállított építkezés egy példa arra, hogy milyen komoly gondok vannak a német építőiparban, írja a Reuters.
Júniusban írtunk arról, hogy az MBH Bank Budapest XIII. kerületében tervezi felépíteni új székházát. A 25801/6-os helyrajzi számú feltételezett telek kapcsán azonban most újabb részleteket szúrt ki a Magyar Közlönyben a HVG. A leendő projekt ugyanis bekerült a nemzetgazdaságilag kiemelt ügyeket felsoroló rendeletbe, melyből kiderül, hogy a telken három toronyépület kaphat engedélyt, melyek közül a keleti torony 90 méter, a középső torony 78 méter, a nyugati torony pedig 65 méter magas lehet. A 90 méter azt jelenti, hogy a Mol-torony után ez lehet a főváros második legmagasabb irodaháza.
Szaúd-Arábia egy hatalmas, kocka alakú felhőkarcoló terveit hozta nyilvánosságra. A Mukaabnak nevezett impozáns épület 400 méter magas lesz, és mind a négy oldalán 400 méter hosszú, így a valaha épült egyik legnagyobb építmény lenne. A felhőkaorcoló lesz az új, több, mint 25 millió négyzetméteres Murabba negyed központi eleme, amely összesen 104 000 otthonnak ad helyet.
Akadozik a csehországi Ostravába tervezett felhőkarcoló tervezett építése, mivel a városi tanács elutasította az eredeti terveket, derült ki a Hype&Hyper cikkéből. A tanács arra hivatkozott, hogy a Chybik + Kristof által benyújtott tervek nem vették megfelelően figyelembe a környező területekre gyakorolt hatásokat, és hogy az építtető folyamatosan változtatott az előre jóváhagyott terveken.
Korábban, az év legígéretesebb építőipari projektjeit bemutató cikkünkben már írtunk a 330 méteres Main Towerről, amely elkészültekor Tokió valaha épült legmagasabb épülete lesz. A B1M cikkéből kiderült, hogy a torony magasságának köszönhetően újdonságnak számít, a földrengésálló épületek azonban már jól ismertek Tokióban, a város építési szabályzata és technológiája a 2011-es földrengés óta, amely országszerte több ezer épület pusztulását okozta, megerősödött.
A helyszín New York, Manhattan, azon belül is a Central Park déli részénél található Billionaires' Row, ahol az utóbbi években sorra épülnek a magasabbnál magasabb, luxuslakásokat kínáló felhőkarcolók. Ezek közül is kitűnik azonban a Central Park Tower, ami 472 méteres magasságával a város második legmagasabb épülete, és egyben legmagasabb lakóépülete. Ennek nézhetjük most meg a penthouse lakását, ami 250 millió dolláros árcédulájával jelenleg az Egyesült Államok legdrágább eladó lakóingatlana.
Bármennyire is fenntartható, környezetbarát és tiszta energiaforrás a napenergia, a hagyományos napelemek óriási területű telephelyet és nagy kezdeti beruházást igényelnek. Ezek miatt nagyon nehéz őket lakóházakkal és üzletekkel teli városrészekben felállítani. A Michigani Egyetem mérnökeinek fejlesztésével azonban átlátszóvá tehetők a napelemek, és ez hamarosan mindent megváltoztathat - írja a ZME Science.
Mi történik ha egy épület már nem képes betölteni eredeti funkcióját? Sokszor kiköltöznek a bérlők és üresen áll még évekig. Sydney belvárosában azonban erre nincs lehetőség, az ingatlanárak nem engednek meg ilyen pazarlást. Marad a bontás, gondolnák a legtöbben, az ausztrálok azonban előálltak egy harmadik opcióval, egy vadiúj épületet húztak fel az ikonikus AMP Center vázára. A projektről a CNN számolt be.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.