felfedezés

Több iparágat is felforgathat Kína új felfedezése

Több iparágat is felforgathat Kína új felfedezése

Kínai geológusok úttörő felfedezést tettek a világ legnagyobb ritkaföldfém-bányájában. Kutatók két új ásványt is azonosítottak a Belső-Mongóliában található Bajan Obóban, amelyek több technológia területén is kulcsfontosságúak lehetnek majd a jövőben - számolt be az Interesting Engineering.

Új anyagot találtak, ami az energiatárolás legnagyobb problémáját oldja meg

Új anyagot találtak, ami az energiatárolás legnagyobb problémáját oldja meg

A Microsoft a Pacific Northwest National Laboratoryval (PNNL) együttműködve a mesterséges intelligencia és a szuperszámítógépek erejét felhasználva olyan új anyagot fedezett fel, amely jelentősen csökkentheti a lítium felhasználását az akkumulátorokban. Az ideiglenesen N2116 névre keresztelt vegyület bizonyította, hogy akár 70%-kal is csökkentheti a lítium felhasználását a cellákban.

Óriás

Óriás "mágneskígyókat" fedeztek fel a Napon

Egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE kutatóinak közreműködésével eddig nem ismert térszerkezeteket, óriás "mágneskígyókat" talált a Nap mágneses terében - közölte az ELTE az MTI-vel szerdán. A felfedezés közelebb viheti a kutatókat a Nap egyik legmakacsabb rejtélyének megértéséhez, a kígyószerű mintázatok megmagyarázhatják, hogy a várakozással ellentétben miért sokkal forróbb a Nap légköre, mint a napfelszín.

Maurer Dóra kisplasztika, Lakner László bronz szobor – Egy sokszínű aukció legfigyelemreméltóbb tételei

Maurer Dóra kisplasztika, Lakner László bronz szobor – Egy sokszínű aukció legfigyelemreméltóbb tételei

Az őszi árverési szezon fontos időszak a műgyűjtők számára. A nagy nemzetközi aukciósházak mellett a hazaiak is évről évre kuriózumokkal készülnek. Legyen szó festményekről vagy ékszerekről, papírrégiségekről vagy kerámiáról, a katalógusokat áttekintve minden gyűjtő találhat jó pár olyan műtárgyat, amely nagy valószínűséggel felkelti majd az érdeklődését. A műkereskedelem továbbra is egy olyan terület, ami a kellő körültekintéssel eljáró, felkészült vásárlók számára jó befektetési lehetőséget kínál.

A magyar tanárok érdekében üzent a friss magyar Nobel-díjas

A magyar tanárok érdekében üzent a friss magyar Nobel-díjas

Exkluzív interjút adott az InfoRádiónak a friss Nobel-díjas Krausz Ferenc. A fizikus arról beszélt, hogy az elismerésre nem lett volna esélye a magyarországi tanárai nélkül, de hozzátette, azért kellett elmennie az országból, mert a kutatásnak nem volt meg a feltételei, most viszont Szegeden kezdett új projektbe.

Nobel-díjat kapott Karikó Katalin és Drew Weissman

Nobel-díjat kapott Karikó Katalin és Drew Weissman

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése értelmében a 2023. évi fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítélték oda a módosított nukleozidokkal kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését. Karikó Katalin még a hír megjelenésének napján megszólalt a kitüntetéssel kapcsolatban.

Felejts el mindent, amit a csokoládéról tudsz: nagyon más a magyarok kedvenc édessége a kakaó őshazájában

Felejts el mindent, amit a csokoládéról tudsz: nagyon más a magyarok kedvenc édessége a kakaó őshazájában

Sokáig komoly vita dúlt arról, hogy pontosan honnan származik a kakaó, azonban egy nemrég felfedezett ecuadori agyagedény arra mutat rá, hogy a közkedvelt édesség szülőhazája valójában nem Mexikó, ahogy ezt korábban feltételezni lehetett, hanem Ecuador. Az ország nem csupán a szupermarketek polcaira termel kakaót, hanem fellelhető az országban egy úgynevezett Cacao Nacional nevű variáns is, melynek valójában teljesen más íze van, mint annak a kakaónak, melyet itt, Magyarországon ismerhetünk. A kakaó őshazájában, Ecuadorban jártunk, ahol megtudtuk, milyen sokoldalú is valójában a magyarok kedvenc édessége.

Antibiotikumok: döbbenetes felfedezésre jutottak magyar kutatók

Antibiotikumok: döbbenetes felfedezésre jutottak magyar kutatók

Miért ellenállóak a baktériumok a még forgalomba sem került antibiotikumokkal szemben? Vajon megoldható, hogy a jövő antibiotikumai egyszerre gyűrjék le a baktériumok ellenálló és fertőzőképességét? És mi köze mindennek a Macskafogó Safranekjához? Pál Csaba, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének tudományos tanácsadójának akadémiai székfoglaló előadásából kiderül, amit az MTA foglalt össze közleményében.

XIV. Lajos korabeli hajóroncsokat találtak a francia partoknál

XIV. Lajos korabeli hajóroncsokat találtak a francia partoknál

XIV. Lajos (1638-1715) francia király idején elsüllyedt hajóroncsokat azonosítottak Franciaország északnyugati partvidéke mentén. A francia kulturális minisztérium pénteki közleménye szerint a normandiai partoknál, Saint-Vaast-la-Hougue térségében felfedezett három hajó a francia király flottájához tartozott és az Anglia elleni La Hougue-i csatában süllyedt el 1692 májusában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.