VOSZ: elsietett a KATA-módosító, további egyeztetések kellenek

VOSZ: elsietett a KATA-módosító, további egyeztetések kellenek

A tisztességes kisvállalkozókat hozza nehéz és méltatlan helyzetbe a KATA adónem módosítója, amely elsietett és további tárgyalásokat igényel – adta hírül közleményben a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége). A BKIK szerint is észszerűbbé lehetne tenni az adónemet, ehhez konkrét javaslatokat is megfogalmaznak.

VOSZ: fontos, hogy ne menjenek vissza a szürkegazdaságba a katás vállalkozók

VOSZ: fontos, hogy ne menjenek vissza a szürkegazdaságba a katás vállalkozók

A B2C és B2B szolgáltatókat választaná külön a VOSZ a KATA módosítása során, és elsősorban a magánszemélyeknek teljesítő (B2C) vállalkozásokat részesítené előnyben – mondta el a Portfolio-nak Gazsi Attila, a szervezet országos elnökhelyettese. Szerinte a legfontosabb az, hogy megmaradjon a KATA vonzereje, és a változások nyomán ne forduljon a szürkegazdaság felé több tízezer vállalkozó.

Parragh: még kevés is lesz a 200 ezres minimálbér, ha ekkora az infláció

Parragh: még kevés is lesz a 200 ezres minimálbér, ha ekkora az infláció

A magyar gazdaság el tudja viselni, hogy bruttó 200 ezer forintra emelkedjen a minimálbér, mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Portfolio-nak adott interjújában. Szerinte a minimálbér alakítására nem költségelemként kell tekinteni, hanem úgy, mint a gazdaságfejlesztés eszköze. Parragh úgy véli, szakítani kell az elmúlt 30 év gondolkodásával, miszerint az olcsó munkaerő a versenyképesség kulcsa, és rátérni arra az európai útra, amely a bérek kérdését több szempontból – hatékonyság, termelékenység, well-being – vizsgálja. Úgy véli, meg kell emelni a béreket, mert ma már nem Szlovákiából jönnek ide dolgozni, hanem mi megyünk oda, és nem szabad, hogy ugyanez bekövetkezzen Nyugat-Romániával is. Szerinte a XXI. században olyan bért kell fizetni az embereknek, hogy el tudjanak menni nyaralni vagy tudjanak maguknak autót venni. Az MKIK elnöke szerint a magyar gazdaság a kilábalás ellenére komoly problémákkal néz szembe, ilyen a magas infláció, amelyet az MNB-nek kellene leszorítania.

Varga Mihály fontos adóügyi ígéretet tett

Varga Mihály fontos adóügyi ígéretet tett

A kormány adócsökkentésre épülő politikája több mint egy évtizede változatlan, azt a koronavírus se írhatja felül, hiszen csakis a családok és a vállalkozások támogatásával kerekedhetünk felül a járvány okozta nehézségeken – jelentette ki Varga Mihály a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara közös online konferenciáján. A pénzügyminiszter elmondta: a válságkezelés csak akkor lehet sikeres, ha az adóügyi és egyéb könnyítések illeszkednek a krízis súlyához.

Mától új világ van a hazai adózásban

Mától új világ van a hazai adózásban

Mérföldkőhöz érkezett a feketegazdaság elleni küzdelem egyik legfontosabb eszköze, az online számla. Mától ugyanis már szankcionál az adóhivatal, ha az érintett vállalkozás elmulasztotta regisztrálni magát az online számla rendszerben.

Varga Mihály: történelmi mértékűre csökkent az adóelkerülés Magyarországon

Varga Mihály: történelmi mértékűre csökkent az adóelkerülés Magyarországon

Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re - számos nyugat-európia országot is megelőzve - már 6,6 százalékra javult  - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály az Európai Bizottság csütörtökön megjelent, áfarésről szóló tanulmányát kommentálva.

2021-ben új korszak indul a NAV-nál, készülhetnek a magánszemélyek

2021-ben új korszak indul a NAV-nál, készülhetnek a magánszemélyek

Az online számlázás 2021-ben válik teljessé, ekkor már minden számlát, még a magánszemélyek részére kiállítottakat is látja majd az adóhivatal - tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára hétfőn. Mindez óriási jelentőségű bejelentés, mutatjuk, miért.

Csak a koronavírus növeli a magyar gazdaság készpénzigényét?

Csak a koronavírus növeli a magyar gazdaság készpénzigényét?

Áprilisban láthattuk a hírt, hogy idén márciusban 227 milliárd forinttal nőtt februárhoz képest a forgalomban lévő készpénz állománya Magyarországon („A koronavírus-járvány döbbenetes nyertese: a jó öreg készpénz”), és ezzel a forgalomban lévő készpénzállomány új csúcsot ért el. Ezen a növekedésen azonban nincs mit csodálkozni. A koronavírus (COVID-19) járvány természetes gazdasági következménye a készpénzállomány növekedése, miközben a magyarországi viszonyokra jellemző magas fajlagos készpénzarány tényleg érdekes, fontos jelenség, amelyet érdemes lenne mélyebben is elemezni.

Bármi is lesz az airbnb-s lakásokkal, komoly vérengzés elé nézünk

Bármi is lesz az airbnb-s lakásokkal, komoly vérengzés elé nézünk

Benne van a levegőben, hogy komoly csapás érje a rövid távú lakáskiadási piacot. Az Uber és a taxisok jól ismert harcával ellentétben azonban most sokkal több embert, munkahelyet, részpiacokat érintő kérdésről van szó: a gazdaság fehérítése, a turizmus magas szinten tartása, a munkahelyek védelme és a lakáspiac az, ami egy átgondolatlan tollvonással romba dőlhet.

Ördögi körben a magyar adórendszer - Mi a baj a katával?

Ördögi körben a magyar adórendszer - Mi a baj a katával?

Parragh László elnök ismertette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) javaslatait a katás adózási forma szigorításáról. Bár a tisztességes adózást célzó mögöttes szándék méltányolható, véleményem szerint az MKIK ezúttal rossz célpontra lő, kérdéses eszközökkel. A valódi vita ugyanis elsősorban nem a katáról, hanem a teljes adózási rendszerünkről szól.

Hiába váltottak home office-ra a bűnözők is - A NAV digitális fegyvertára elől nem tudnak elbújni

Hiába váltottak home office-ra a bűnözők is - A NAV digitális fegyvertára elől nem tudnak elbújni

A NAV stratégiájának középpontjában a gazdasági szervezett bűnözés elleni fellépés áll, arra próbáljuk használni az erőforrásainkat, hogy a legnagyobb károkat okozó bűnszervezeteket megtaláljuk, azonosítsuk és időben megkezdjük a felszámolásukat. Ehhez az összes digitális platformot használjuk, amit a NAV az utóbbi néhány évben létrehozott, és amivel gigantikus adatvagyonra tett szert – jelentette ki Zámbó Péter István dandártábornok. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgató-helyettese többek között elmondta azt is, hogy a bűnözők gyorsan alkalmazkodtak a járvány miatt kialakult helyzethez, azonban a hatósági kontroll is megerősödött.

Ezermilliárd forintba kerülne az egy számjegyű szja

Ezermilliárd forintba kerülne az egy számjegyű szja

A személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsának csökkentése különösen akkor hajtana számottevő gazdasági hasznot, ha a kulcs egyetlen lépésben csökkenne tíz százalék alá - nyilatkozta a Magyar Nemzet csütörtöki számában Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. "A változtatás egyszerre segítené a munkahelyteremtést, a befektetők Magyarországra csábítását és a feketefoglalkoztatás letörését" - vélekedett.

Elképesztő, ami a magyar építőiparban és a vendéglátásban megy

Az építőiparban és a vendéglátásban a legnagyobb a feketefoglalkoztatás - derült ki a Pénzügyminisztérium jelentéséből. A feketefoglalkoztatással kapcsolatosan továbbra is megállapítható, hogy a bejelentés elmulasztása a leggyakoribb szabálytalanság, mely mind klasszikus munkaviszony, mind egyszerűsített foglalkoztatás keretein belül előfordul. Több munkáltatónál tapasztalható, hogy a munkavállalókat esetenként hosszabb ideig (hetekig, vagy akár egy-két hónapig) "próbamunkán" foglalkoztatják, munkaszerződés és bejelentés nélkül.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.