Több százezer hamis euróbankjegy került forgalomba
Enyhén nőtt tavaly a forgalomban lévő hamis euróbankjegyek száma, de az okozott kár csökkent - mutatják az Európai Központi Bank (EKB) adatai.
Enyhén nőtt tavaly a forgalomban lévő hamis euróbankjegyek száma, de az okozott kár csökkent - mutatják az Európai Központi Bank (EKB) adatai.
A csütörtöki komoly kilengések után péntek reggel ismét jelentős gyengüléssel kezdi a napot a dollár az euróval szemben, hiába próbálta lebeszélni az euró árfolyamát Donald Trump is tegnap este. Ma ismét felszólal Davosban az amerikai elnök, így könnyen lehet, hogy még nem ért véget a csapkodás a devizapiacon.
Tegnap délután a vártnak megfelelő döntést hozott az EKB, Draghi szavaira viszont megint belevettek az euróba. Trump az este folyamán viszont - ellentmondva Mnuchinnak - az erős dollár mellett érvelt, így aztán ő hozta el az eurónak azt az enyhülést, amit Draghitól vártak a befektetők.
Egy nappal azután, hogy több mint három éves mélypontra taszította a dollár árfolyamát az amerikai deviza gyengülését támogató nyilatkozatával, az amerikai pénzügyminiszter kijelentette, hogy a Trump-kormányzat nem akar kereskedelmi háborút, de megvédi gazdasági érdekeit.
Fontosabb részletek
Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter kijelentése még egyet lökött az egyébként is gyengélkedő dolláron, amely így új hároméves mélypontra került többek között az euróval, illetve a forinttal szemben is.
Gyengüléssel kezdte a napot a forint az euróval szemben, amivel rövid időre 310 fölé kapaszkodtak a jegyzések, innen azonban fordult a kurzus. Az amerikai dollár közben továbbra sem tud talpra állni, így az euró és a forint ellenében is hároméves mélypontja közelében tartózkodik.
A pénteki mérsékelt gyengülést ma is folytatta kis mértékben a forint az euróval szemben, így a jegyzések kora estére megközelítették a 310-es szintet, ami másfél hete a leggyengébb forintot jelenti. Az euró/dollár ma lényegében oldalazott, így a dollár/forint kurzusban sem láttunk markáns mozgást, 252 felett ragadt az árfolyam.
Hétfő reggelre sem tudott érdemben elmozdulni a forint, gyakorlatilag az év eleje óta 308-310 között ingadozik a magyar deviza az euróval szemben. A török líra piacán a szíriai háború miatt látni nagyobb kilengéseket, a dél-afrikai rand pedig szárnyalással kezdte a napot.
Továbbra is kétséges, hogy összejön-e ma éjfélig az amerikai adósságplafon megemelésével kapcsolatos törvényhozási döntés, miközben esélyes, hogy a vasárnapi német SPD-kongresszusi szavazáson a koalíciókötési felhatalmazás jöhet, mindez pedig az eurót erősítheti a dollárral szemben. A dollár esésének egyébként van még tere a technikai elemzés szerint, így könnyen lehet, hogy a 250 alatti tartományt is megnézzük rövidesen a dollár/forint árfolyamban, azaz új hároméves csúcsra ugrik a forint. Közben azért ma délelőtt gyengülni kezdett a forint az euróval szemben. Később a török lírát vették célba a befektetők, miután a szíriai háborúval kapcsolatos hírek jöttek.
Továbbra sem tud semerre elmozdulni a forint az euróval szemben, a 308-310 közötti szűk sáv erős támasznak tűnik az árfolyamban. A dollár viszont az utóbbi napokban 1,22 alá tudott visszakapaszkodni, és csütörtök reggel is tovább erősödik.
A kriptodevizák után a vezető amerikai indexeknél, illetve az euró/dollár árfolyamban is látványos fordulatot láttunk a korábbi emelkedés után, és ha a forintot nézzük, fontos vonalaknál látszik elakadni az erősödés.
Lassan mindenki eurót akar venni, egy év alatt 15%-kal erősödött az európai deviza a dollárral szemben. Bármilyen meglepő, ennek a legnagyobb vesztese mégis néhány európai ország, melyek akár a teljes kontinenst visszahúzhatják, vagy legalábbis lelassíthatják az utóbbi években kirajzolódott fellendülést. Márpedig a kontinens csak saját magára hagyatkozhat, a dollár oldaláról aligha várhat friss impulzust, sőt a tenger túloldalán dörzsölik a markukat, hogy végre kicsit leértékelődött az amerikai deviza.
Hétfőn jelentősen gyengült a török líra a szíriai háborúról szóló hírekre, a keddi napot pedig további eséssel kezdi a deviza. A dollár egyelőre nem gyengül tovább, a forint pedig befagyott 308-310 között.
Hétfőn a nap első felében végig az euró erősödéséről szólt a devizapiac, 1,23 közelébe ugrott a dollár jegyzése. Ezzel párhuzamosan a forint is hároméves csúcsot döntött az amerikai fizetőeszközzel szemben. Délutánra a török líra került a befektetők célkeresztjébe.
Újabb rekordot döntött a nagybefektetők euróval kapcsolatos optimizmusa, a múlt héten ugyanis történelmi csúcsra emelkedett az euró dollárral szembeni erősödésére játszó spekulatív határidős pozíciók száma. Durván alulértékelt a közös európai fizetőeszköz, vagy kicsit elszaladt a ló a spekulánsokkal?
Bulgáriának sikerült kézzelfoghatóan közelebb hoznia gazdaságát az eurózóna országaihoz, de van még tennivalója ezzel kapcsolatban - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a testület pénteki szófiai látogatásán.
Ma folytatódik az euró csütörtökön ismét felpörgött erősödése, a forint viszont nem mozdult jelentősen.
A délután látott euróerősödést estére a forint is megirigyelte, 309 alá ment a magyar deviza.
Két friss elemzés is jött a napokban a forint várható árfolyamával kapcsolatban: az Unicredit szakértői egyelőre nem várnak komoly áttörést, a Nordea szerint viszont az év végére 300 forintba kerülhet egy euró. Abban mindkét cég elemzői egyetértenek, hogy a forint gyengülésére nincs komoly tér, inkább az erősödés felé mutatnak a jelek.
Odaragasztották magukat a kifutópályára.
Egyelőre a jegyárcsökkenésre sem panaszkodnak, a Ryanairrel ellentétben.
Újabb beszédet tart az Ovális Irodában.
A növekedés szerkezetének kell megváltoznia.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.