Októberben 514 millió euró többlet alakult ki a külkeresledelmi mérlegben - jelentette a KSH. Éves alapon az euróban számolt export 6,7%-kal, az import 3,6%-kal növekedett. Az utóbbi három hónapban az áruforgalmi egyenleg romló tendenciája megállt, sőt, érdemben növekedni tudott.
Egyértelműen állítható, hogy a magyar gazdasági fejlődés jelenleg inkább nem fenntartható módon zajlik - mondja Bartus Gábor környezetgazdász, aki a Nemzeti Fenntarható Fejlődési Tanács titkáraként részt vett a harmadik előrehaladási jelentés elkészítésében. A ma megjelenő értékelés környezeti és humán fenntarthatósági foprdulatot sürget. A szakértő szerint régiós összevetésben sem alakul jól a magyar növekedési minta, és a kettészakadó visegrádi blokk rosszabbul teljesítő teljesítő felébe kerülhetünk.
Az utóbbi napokban látványos erősödésbe kapcsolt a forint az euróval szemben, így 330 közelébe esett vissza a jegyzés. Egyelőre ezt a kulcsfontosságú határt nem tudta átugrani a forint, de a következő napokban még próbálkozhat vele.
Csütörtökön is folytatódott a forint erősödése és délután már a 330,5-ös szintig jutott az euróval szemben, azaz egyhavi csúcsra ért és komolyan tesztelni kezdte a sokhónapos emelkedő trendvonalat, illetve a 100 napos mozgóátlagot, mint lényeges technikai akadályokat.
„A válás egyre valószínűbb és várhatóan 2020 végéig Magyarország lépéseket tesz, hogy kövesse az Egyesült Királyságot az EU-ból való kilépésben” – írja a Saxo Bank világhírű közgazdásza a minap kiadott 10 legmeghökkentőbb 2020-as gazdasági jóslat között. Ezen a listán olyan eseményeket gyűjtött össze a bank csapata, amelyek kis valószínűségű események, de ha bekövetkeznek, akkor nagy (piaci) hatásuk lehet.
6,5 millió eurós büntetést szabtak ki Magyarországra uniós pénzek miatt, közölte szerdán Ara-Kovács Attila, EP-képviselő, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának tagja, írja a 24.hu.
A pénteki és hétfői meglódulást szerdán délelőtt újabb forinterősödési hullám követte, így az euróval szemben átmenetileg 331 alatt is járt az árfolyam, ahol fontos akadály tornyosult. Erről első körben vissza is pattant a gyengülés irányába a forint. Közben a magyar részvénypiacba is belevettek, így a mai forinterősödés akár valamilyen magyarspecifikus fejlemény is lehet. Ebben persze a vártnál jobb európai szolgáltatói bmi-adatok, a Brexit-kockázatok enyhülése, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás körüli piaci bizakodás is szerepet játszhat. Ma és pénteken elsősorban az Egyesült Államokból jönnek még fontos konjunktúra-adatok, ezek pedig a forintot is újra megmozgathatják a piaci hangulat változtatásán keresztül.
Miután kedden két közvélemény-kutatás is megerősítette a kormányzó Konzervatív Párt jelentős, 9-12%-pontos, előnyét az ellenzéki Munkáspárttal szemben a jövő csütörtöki előrehozott brit választásokon, az angol font szerda reggel héthavi csúcsra ugrott mind a dollárral, mind az euróval szemben.
Az Európai Unió egységesen lép fel az Egyesült Államok azon fenyegetéseivel szemben, hogy súlyos pótvámmal sújt bizonyos francia termékeket az internetes óriáscégekre kivetett digitális adó miatt - közölte az Európai Bizottság egyik szóvivője.
A pénteki és hétfői látványos forinterősödés oda vezetett, hogy az euróval szemben már csak kettő, a dollárral szemben pedig négy egységre jár az árfolyam a féléves emelkedő trendvonaltól. Ha ezeken is át tudna menni a forint az erősödés irányába, akkor további akár jelentős erősödés is jöhet.
Friss elemzést tett közzé a Graphisoft Parkot követő Wood, az elemzőház 4 336 forintról 5 285 forintra javította, míg az ajánlást vételről tartásra módosították. A Wood új célára 2,8 százalékkal magasabb a Graphisoft Park hétfői záróárával összehasonlítva.
A BMW mintegy 400 millió eurót fektet be a Dingolfingban működő gyárába, ahol a 2021-ben érkező BMW iNEXT modell is készül majd. A bajor prémiumgyártó legnagyobb európai üzeme ezzel párhuzamosan a tisztán elektromos meghajtású és nagymértékben automatizált gépkocsik tömegtermelésére is felkészül - jelentette be a vállalat közleményében.
Elkészült az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Finnország kormányának javaslata a 2021-2027-es időszak EU-s költségvetéséről, a következő EU-csúcson megtárgyalandó előterjesztés a keleti és a déli tagállamoknak kedvez, és igen kedvezőtlen Németországnak - írta hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap a hírportálján.
A múlt heti történelmi mélypont után fellélegezhetett a forint, de így is 335 közelében kezdi a hetet. Hétfőn délelőtt kissé eltávolodott a történelmi mélypontjától.
Erőltetett menetben gyártaná és mutatná be az Európai Bizottság a következő években azt a több tucatnyi jogszabályi javaslatot és kezdeményezést, amelyek célja sínre tenni az új zöld megállapodást – derül ki december 11-én bemutatandó csomag kiszivárgott munkatervéből. Márciusban jönne ki az új „klímatörvény”, a 2030-as kibocsátás-csökkentési ambíciókat pedig minimum 50%-ra, de 55% irányába vinnék fel - írja a Bruxinfo.
A Standard and Poor's egy fokozattal feljavította Bulgária adósbesorolását, amely ezzel a másik két vezető hitelminősítő, a Fitch és a Moody's országbesorolási szintjére került.