Kedden több hullámban jelentősen erősödött a forint az euróval szemben: a jegyzések a délután második felében a 350-es szint alá buktak. Háromhetes csúcsra is ért a forint 249,3-nál és így beleütközött egy fontos technikai akadályba is, ami egyelőre megállította a menetelését.
Csak ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a német légitársasági csoport 100 géppel csökkenti flottáját és 10 ezer ember elbocsátásra készül - mondta Carsten Spohr vezérigazgató a Lufthansa Group online éves közgyűlésén kedden.
Sergio Leone 1964-es, a kritikusok által erősen lenézett, de Clint Eastwood karrierjét berobbantó, közönségsikerré lett spagetti-westernfilmjéhez hasonló jelenleg az amerikai deviza helyzete: olyan dollárhiány alakult ki, hogy sokan talán ölnének is egy maréknyi dollárért. A szakemberek, azaz az elemzők szerint a FED radikális monetáris politikai lazítása, a rendkívüli kamatcsökkentés lényegében a nulla körüli szintre, illetve a most már felső korlát nélküli eszközvásárlási program az amerikai deviza árfolyamának gyengülését hozza majd, a "közönség", azaz a befektetők és más piaci szereplők viszont ezzel ellentétesen folyamatosan a vételi oldalon álltak az elmúlt hetekben. Mi az oka annak, hogy miközben logikus lenne a dollár gyengülése, ennek pont az ellenkezője történt?
Az Európai Bizottság 1 milliárd eurót adományoz a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére, valamint a tesztelésre - jelentette be az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen hétfőn az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet online nemzetközi donorkonferenciájának megnyitóján.
Több mint félmilliárd euró értékben nyújtott kereskedelemfinanszírozást a múlt hónapban a tevékenységi térségéhez tartozó gazdaságoknak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a koronavírus-járvány kereskedelmi következményeinek enyhítésére.
Nagy visszhangot váltott ki a Soros György által támogatott, valójában először a spanyol kormány által felvetett ötlet egy új típusú uniós adósságpapírról. A felvetés egy olyan nagyösszegű (1500 Mrd eurós) örökjáradék kötvény kibocsátásáról szól, amely forrását képezné az uniós költségvetést 2021-től kiegészítő helyreállítási alapnak. A Portfolio cikke szerint az ötlet kezd érdemi megfontolás tárgyává válni a Bizottságban. Az örökjáradék kötvény nem annyira szokatlan adósságeszköz, mint ahogy elsőre tűnik, de nem is csodaszer, amely megoldaná egy csapásra az EU költségvetésének megemelni kívánt forrásigényét. S főleg nem hidalja át azokat az alapvető véleménykülönbségeket, melyek az EU közös adósság finanszírozása kapcsán feszülnek egyes déli, illetve északi tagállamok között. Nézzük a problémákat, köztük olyanokat, amelyek a vitában részben még egyáltalán nem merültek fel.
Ha volt szektor, amit alaposan megtépázott a globális koronavírus-járvány miatt bekövetkezett válság, az az autóipar. Világszerte egymás után álltak le a gyárak, zártak be a kereskedések, nem csak a gyártás, de az értékesítés is zuhant. A válság az árfolyamokon is mély nyomot hagyott, nagyot esett az autóipari cégek, így a három nagy német autógyártó, a BMW, a Daimler és a Volkswagen árfolyama is, olyan mélyre esett a részvények árazása, amilyenre az elmúlt két évtizedben csak ritkán láttunk példát. Megnéztük, mi történt az elmúlt hónapokban a német autógyártók árfolyamával, hogy néz ki az árazás, mit gondolnak az elemzők, és milyen technikai szintekre érdemes figyelni.
Erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint, így továbbra is 354 alatt jár az euró jegyzése. Ugyanakkor a nemzetközi hangulat egyelőre inkább negatív, a dollár pedig jelentős erősödést mutat már korán reggel, ez pedig inkább a forint elleni szólna a nap további részére előretekintve.
A Lufthansa reméli, hogy hamarosan lezárulnak a német kormánnyal folytatott mentőcsomagjáról szóló tárgyalások - nyilatkozta a légitársaság igazgatósága a Reutersnek. A cég egy 10 milliárd eurós kárpótlásról folytat tárgyalásokat, amelynek eredményeként a kormány 25,1 százalékos részesedést szerez a légitársaságban.
Heteken beül döntést kell hoznia a német kormánynak az autóvásárlást ösztönző kedvezmények ügyében az autóipari vállalkozások érdekképviselete (Verband der Automobilindustrie - VDA) szerint.
A koronavírus elleni küzdelem jegyében globális adományozói videókonferenciára kerül sor hétfőn, május 4-én, amelynek házigazdája Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke lesz. Ennek apropóján ő, illetve Giuseppe Conte, Olaszország miniszterelnöke, Emmanuel Macron, Franciaország elnöke, Angela Merkel, Németország szövetségi kancellárja, Erna Solberg, Norvégia miniszterelnöke, illetve Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a magyar sajtóban exkluzív felvezető cikket írt a Portfolio-nak. Az esemény hétfőn délután 15-17 óra között élőben követhető lesz az Európai Bizottság weboldalán itt, a programról rövid tájékoztató itt érhető el. Az esemény célja, hogy legalább 7,5 milliárd eurót össze tudjanak gyűjteni.
A globális kezdeményezésben lényegében mindenki részt vehet: kormányok, cégek, pénzügyi és civil szervezetek, alapítványok közvetlenül is tudnak anyagi felajánlásokat tenni itt, a magánszemélyek pedig egyrészt figyelemfelhívással, másrészt a partnerszervezeteknek való pénzküldéssel tudnak segíteni. „A pénz azt szolgálja, hogy a lehető leggyorsabban olyan diagnosztikai eszközöket, kezeléseket és vakcinákat fejlesszünk ki és alkalmazzunk a lehető legtöbb ember esetében, amelyek segítségével legyőzhetjük a világjárványt” - fogalmaznak a vezetők az alább változtatás nélkül közölt felvezető cikkben.
Negatív árak alakultak a magyar áramtőzsdén (HUPX) egy áprilisi vasárnap délutánon, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eladó fizet a vevőnek a villamosenergia átvételért. A negatív ár nem gyakori, de az elmúlt években máskor is előfordult már a HUPX piacán, abból a szempontból viszont különleges a mostani eset, hogy a magyar áramtőzsdén először következett be a délutáni órákban. A negatív árak kialakulásához több tényező együttes érvényesülése vezetett, és a jövőben várhatóan gyakrabban is megismétlődhet a jelenség, aminek az ipari fogyasztók örülhetnek.
A spanyol kormány a gazdaság teljesítményének 9,2 százalékos csökkenésére számít idén - jelentette be a gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettes pénteki sajtótájékoztatóján Madridban.
Az Európai Központi Bank szerint az eurózóna gazdasága az év második felében már helyreállhat, de a tavalyi szintre leghamarabb csak 2022-ben érhet el újra a koronavírus-válság miatt – számol be a hírről a Reuters.
Elkészült az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) 18. heti jelentése az építőipar aktuális állapotáról. Az összefoglalóból kiderül, hogy a mikró- és kisvállalkozók előrelátása május végére korlátozódott, és a lakossági megrendelések akadozása miatt már növekszik a szakmán belüli álláskeresők száma. Ugyanakkor az építőipar teljesítménye április 30-ig bezárólag nem esetett vissza érdemben, sőt erősebbnek mutatkozik, mint több EU-s országban, ahol átlagosan 80-85 százalékra becsülhető a szektor teljesítménye, a korábbi év azonos időszakához képest.
Két hete még a 350-es szinttel birkózott a forint, azonban hiába futott neki háromszor is, nem tudta áttörni. Nem sokra rá pedig mára 360-es euró fenyegetett, de egyelőre onnan is megmenekültünk. Vagyis most úgy tűnik, hogy a 350-360 közti sávból nehéz lesz bármerre elmozdulni, ez lehet a következő időszakban a meghatározó a forint számára.
Sok területen átírta az adósságkezelési stratégiát a koronavírus-járvány miatti válság, azonban a hosszútávú célok nem változnak – mondta a Portfolio-nak adott interjúban Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója. A szakember szerint a lakossági értékesítés a lezárások után szép lassan élénkülhet majd, a tavaly bevezetett szuperállampapír, a MÁP Plusz viszont valószínűleg akkor sem fogja a korábbi értékesítési számokat hozni.
Gyengült a forint kedden az MNB eszközvásárlási programjának részletei után, a nap második felében a 360-as szint közelében is járt az euró jegyzése. Szerdán viszont a kedvező befektetői hangulat vitte a hátán a forintot is. Az euróval szembeni jegyzések estére megközelítették a 354-es szintet.