euró

Újra nyereséges a Volkswagen, de nagyon nehéz lesz 2020

Újra nyereséges a Volkswagen, de nagyon nehéz lesz 2020

Az év első fele drámai volt a Volkswagen Csoportnál, a harmadik negyedévben azonban már voltak bíztató jelek, az értékesítés, az árbevétel és a profit is jóval kisebb mértékben esett vissza, mint az év első felében, a vállalat tőkehelyzete is stabilabbá vált, a költségcsökkentő és likviditásjavító intézkedések meghozták az eredményüket, ráadásul szeptemberben már nőttek az eladások, vagyis az értékesítésben is látszik egyfajta fordulat.

Meddig eshet a forint, ha átvinné a 370-es szintet az árfolyam?

Meddig eshet a forint, ha átvinné a 370-es szintet az árfolyam?

A koronavírus-járvány második hullámának jelentős felerősödésével és az Európa-szerte szaporodó lezárásokkal, kijárási korlátozásokkal a forint is újabb leértékelési nyomás alá került az utóbbi napokban, így csütörtök reggel már csak fillérekre járunk attól, hogy új történelmi forintmélypontról beszéljünk az euróval szemben. Ez 369,5-ös szint felett következne be. Megnéztük hát, hogy milyen fogódzókat találunk a technikai elemzés tárházában a címben feltett kérdésre. Három potenciális árfolyamszintet is megjelölünk a különböző megközelítések alapján.

Nagyon nekilódult a forint, közel az új rekord

Nagyon nekilódult a forint, közel az új rekord

Továbbra is 368 felett jár a forint az euróval szemben, ezzel karnyújtásnyira van történelmi mélypontjától a magyar deviza. Közben a nemzetközi piaci hangulat romlik a koronavírus-járvány terjedése és a közelgő amerikai elnökválasztás kockázatai miatt.

A dollár is beleremeghet Trump és Biden öldöklő küzdelmébe

A dollár is beleremeghet Trump és Biden öldöklő küzdelmébe

Napokon belül kiderülhet, ki lesz az Egyesült Államok elnöke a következő négy évben, Joe Biden és Donald Trump küzdelme pedig a devizapiacra is hatással lehet. Az elemzők többsége a dollár gyengülésére számít az elnökválasztástól függetlenül, viszont, ha szoros lesz a voksolás eredménye, az megkavarhatja a piacot.

Zuhan az osztrák piac: Esik az Erste, a Raiffeisen és az OMV árfolyama is

Zuhan az osztrák piac: Esik az Erste, a Raiffeisen és az OMV árfolyama is

A rossz nemzetközi hangulat nyugati szomszédunkat sem kíméli, az osztrák ATX is esik. Az ottani cégek is rendelkeznek érdekeltségekkel más országoknak, elég csak az Erste, a Raiffeisen vagy az OMV-re gondolni, melyeket szintén megviselne egy esetleges teljes európai lezárás. Néhány nagyobb cég már junius közepe óta folyamatosan esik, és közel jár a márciusi mélypontokhoz.

Reménysugarak jelentek meg a legnagyobb német banknál

Reménysugarak jelentek meg a legnagyobb német banknál

A piaci várakozásoknál jobb, 309 millió eurós adózás utáni nyereségről számolt be a Deutsche Bank a harmadik negyedévre. A nyereségesség helyreállítását célzó szerkezátalakítás még javában zajlik a banknál, de a menedzsment szerint a munka dandárjával idén év végéig végeznek.

Elfordultak a bankok az irodák finanszírozásától, megvan az új kedvencük

Elfordultak a bankok az irodák finanszírozásától, megvan az új kedvencük

A koronavírus-járvány kitörése után az ipari-logisztikai eszközkategória vált a legvonzóbb hitelkihelyezési területté az ingatlanhiteleken belül a kelet-közép-európai bankok többsége számára - derül ki a KPMG Ingatlanhitelezési Barométere (PLB) legújabb kiadásának eredményeiből. A járvány előtt a leginkább preferált kategória az irodai szegmens volt.

Már kétmillió magyar rendelt külföldről árut - Kína a sláger

Már kétmillió magyar rendelt külföldről árut - Kína a sláger

Évről évre nő az online vásárlások és a vásárlók száma is Magyarországon, a felnőtt lakosságból 3,3 millióan vásárolnak online és közülük több mint 2 millióan külföldről is, főleg Kínából rendeltek már terméket - derült ki a GKI Digital Magyar Posta felkérésére készített reprezentatív kutatásából.

Megvan, melyik lett a legsikeresebb ingatlantípus - Hatalmasat kaszálhattak, akik jól helyezkedtek ezen a piacon

Megvan, melyik lett a legsikeresebb ingatlantípus - Hatalmasat kaszálhattak, akik jól helyezkedtek ezen a piacon

Az ipari és logisztikai szektor lett 2019 legkeresettebb regionális ingatlantípusa az irodák és lakások után, a szektoron belül azonban nagy kihívást jelent a megfelelő fejlesztési telek megtalálása. Átlagosan a régióban négyzetméterenként 10 és 80 euró között mozognak a telekárak, de a keresett területeken, főleg a nagyvárosok vagy forgalmas közlekedési csomópontok környezetében ez akár a 150 eurót is elérheti - derül ki a Colliers International, CMS és Randstad közös piaci jelentéséből.

Bámulatosan jól tartja magát a forint – Mi lehet mögötte?

Bámulatosan jól tartja magát a forint – Mi lehet mögötte?

Meglepően stabil a forint az utóbbi napokban az euróval szemben amellett is, hogy a vezető tőzsdék tegnap mélyrepülést mutattak, a török líra új történelmi mélypontra bukott és a koronavírusos esetszámok felfutása a gazdasági kilátásokat is rontja. Mindez egyébként nem egyedi eset: a régióban a cseh korona és a lengyel zloty is stabil, noha ott már tényleges kijárási korlátozások is vannak sok régióban. A magyarázat az lehet, hogy a piac ezek gazdasági kilátásokat rontó hatását részben már beárazhatta, de ezzel együtt is benne van a levegőben az, hogy tovább esnek a régiós devizák, így a forint is bármikor új történelmi mélypontra bukhat.

Ütik a német tőzsdét, szakad Európa legnagyobb tech cége

Ütik a német tőzsdét, szakad Európa legnagyobb tech cége

Nagyot esett a német tőzsde hétfő reggel, miután a nemzetközi részvénypiaci hangulat elromlott az emelkedő koronavírusos esetszámok miatti aggodalmak következtében, emellett Európa legnagyobb tech cégének, az SAP-nak vártnál gyengébb gyorsjelentése is rányomja a bélyegét a hangulatra.

Zuhan az SAP, alaposan elrontotta a hangulatot

Zuhan az SAP, alaposan elrontotta a hangulatot

Hatalmas zuhanással, közel 20 százalék mínuszban kezdte meg a mai kereskedést az SAP, a német szoftvercég részvényárfolyama azután esett nagyot, hogy a vállalat idén már második alkalommal rontotta a várakozásait.

Mindenki kétségbeesetten figyelmeztet a katasztrófára: romba dől Európa egyik legerősebb országának autógyártása

Mindenki kétségbeesetten figyelmeztet a katasztrófára: romba dől Európa egyik legerősebb országának autógyártása

Az elmúlt napok politikai csatározásai miatt tovább nőtt annak a valószínűsége, hogy az Egyesült Királyság végül megállapodás nélkül zuhan ki az Európai Unióból. Ez természetesen borzasztóan rossz hír az autóipar számára, amelynek szereplői kétségbeesetten igyekeznek még az utolsó pillanatokban is felhívni a politikusok figyelmét arra, mekkora katasztrófát okozhat a megállapodás nélküli Brexit Európa egyik legfontosabb ágazatának, amely már így is rengeteget szenvedett a koronavírus-járvány és az új technológiákra történő átállás miatt.

PM: már idén kapunk az EU munkahelymegőrző hiteléből

PM: már idén kapunk az EU munkahelymegőrző hiteléből

Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét. Ezzel Magyarország is csatlakozott ahhoz a 16 uniós tagállamhoz, akiknek kérelmét elfogadta a Tanács - közölte a Pénzügyminisztérium.

365 felett a forint az euróval szemben

365 felett a forint az euróval szemben

Csendes nap elé nézett a gyenge forint, hiszen a nemzeti ünnepen a hazai pénzügyi szolgáltatók nem nyitnak ki, így a devizapaici tranzakciók értéke töredéke lehet egy szokásos napinak. Reggel az euróval szemben a 365-ös szintnél táncolt az árfolyam, de délutánra felkúszott ez 365,6-ig is.

Új támogatást jelentett be Szijjártó Péter

Új támogatást jelentett be Szijjártó Péter

Hétfőn új képzési támogatási rendszer indul a Magyarországon fejlesztéseket, beruházásokat megvalósító vállalatoknak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán a gazdasági kabinet pénteki üléséről beszámolva.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.