Nem igaz, hogy a 2010 és 2020 közti évtized lett volna a legsikeresebb időszak a magyar gazdaságban – mondta a Pénzcentrumnak Bod Péter Ákos közgazdász. Az MNB korábbi elnöke szerint belátható időn belül akkor sem tudnánk bevezetni az eurót, ha a szándék meglenne rá. Egy másik volt jegybankelnök, Surányi György pedig arról beszélt, hogy a 2010-es évtized messze nem tekinthető akkora sikertörténetnek a gazdaságban.
A világ negyedik legrosszabbul teljesítő devizája volt a harmadik negyedévben a forint, csak az argentin, a chilei és az orosz fizetőeszköz esett nagyobbat a dollárral szemben. Ez éles fordulat a korábbi negyedévekhez képest, amikor a legjobbak között volt, vagyis nemzetközi összehasonlításban is látványos az utóbbi hetek megbotlása. Mi várható még az év végéig a forint piacán? Most úgy néz ki, hogy sok múlik majd a dolláron.
Az utóbbi napokban új lendületet vett a dollár erősödése és az amerikai hosszú hozamok emelkedése, ez pedig a forint gyengélkedéséhez is hozzájárulhatott. Ma már nem egyszerűen a Fed újabb – vélhetően utolsó – kamatemelésétől tartanak a befektetők, hanem a teljes jövőbeli kamatpályát átárazták, ez a fő mozgatórugó. Kérdés, hogy meddig tarthat a dollárerősödési trend, ez a forint következő heteit is nagyban meghatározhatja.
Miközben az új uniós források brüsszeli kifizetését blokkolják a jogállamisági viták, mégis Magyarország vezeti az erről szóló rangsort az Európai Bizottság adatvizualizációs oldalán. Három egyszerű technikai okkal lehet ezt a furcsa helyzetet megmagyarázni, amely helyzet egyébként nem a magyar teljesítménnyel függ össze, így nem is érdemes egyelőre nagy jelentőséget tulajdonítani neki.
Óvatos emelkedéssel kezdték az európai tőzsdék szeptember utolsó kereskedési napját, miután az amerikai indexek pluszban zártak csütörtökön, és az ázsiai részvénypiacokon is többnyire jó volt a hangulat hajnalban. A délelőtti eurózónás inflációs adatokat követően tovább emelkedtek az irányadó európai indexek, és délután még az Egyesült Államokból is érkezett inflációs statisztika, ami nem rontott a hangulaton. A magyar tőzsdén az OTP felfelé korrigált a tegnapi hír nélküli esést követően.
Oroszországot vádolja a bolgár kormány azzal, hogy finanszírozza az ország eurószkeptikus mozgalmait, ezzel próbálja megakadályozni a közös európai deviza bevezetését – írja a Bloomberg. A bolgárok évek óta szeretnének az eurózóna tagjai lenni, de eddig mindig találtak náluk valami kivetnivalót.
A Mol és leányvállalata a Mol Group Finance Zrt. kötvényprogramot indít, melynek keretösszege kétmilliárd euró – közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az VIG Alapkezelő (korábban Aegon Alapkezelő) írását olvashatják:
Euróalapú részvénybevezetés jön a Budapesti Értéktőzsdén, a 18 kiskereskedelmi bevásárlópark portfóliót tulajdonló és üzemeltető Shopper Park Plus Zrt. új törzsrészvények forgalomba hozatalát, és törzsrészvényeinek bevezetését tervezi a BÉT Prémium kategóriájába. A lakossági befektetők 2023. október 9-től jegyezhetnek részvényeket az OTP Bank Nyrt. és a Concorde Értékpapír Zrt. mint forgalmazók közreműködésével.
Szeptemberben jelentősen, a vártnál nagyobb mértékben esett az eurózóna inflációja – derül ki az Eurostat adataiból. Mind a maginfláció, mind a főmutató kedvezően alakult.
Képzeljünk el egy olyan elektromos autót, aminek van egy jó 500 kilométeres hatótávja, ami ráadásul nagy hidegben és melegben is rendelkezésre áll, és az autó 3-4 perc alatt feltölthető. Utópisztikusan hangzik? Nem az, a BMW-nek például van ilyenje, hidrogénnel működik, tud mindent, mint amit a mai akksis elektromos autók, csendes, nyomatékos, megy, mint a barom, és a kipufogójából csak vízgőz jön ki. Túl szép, hogy igaz legyen? Az is. Mert az egész még gyerekcipőben jár, kezdve onnan, hogy nincs még hozzá használható kúthálózat, vagy egyáltalán versenyképes árú autók, ráadásul a hidrogént most még drágán, rengeteg energiával és nem túl zölden állítják elő. Fantázia pedig van benne, mert alternatívaként akár az energiatárolásban és az európai energiafüggetlenség növelésében is segíthet. Végülis már csak négy dolog hiányzik hozzá: politikai és iparági akarat, pénz, pénz és még több pénz. És még az autógyártók között sincs konszenzus abban, hogy ez lesz a jövő. A BMW közel száz prototípust már elkészített a hidrogénes X5-ösből, ilyeneket próbálhattunk ki Bécsben.
Európában sokáig bizonytalan hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, délután azonban a vártnál kedvezőbb német inflációs adatok kisebb emelkedést indítottak el, a számok ugyanis reményt adtak a befektetőknek az európai inflációs folyamatok kilátásaival kapcsolatban. Az amerikai tőzsdéken mérsékelten pozitív volt a hangulat, a befektetők szeme a kötvényhozamokra szegeződött.
Az elmúlt napokban csúnya gyengülést láttunk a forint árfolyamában, így lassan megint a 400-as lélektani szint elérése fenyeget az euróval szemben. Most érdemes kiemelten figyelni a dollárra, hiszen az amerikai deviza az 1,05-ös szinttel kacérkodik, ha ezt tartósan át tudja törni, akkor az további forintgyengülést is hozhat.
A Spar Group bejelentette, hogy el kívánja adni lengyelországi üzletágát, mindössze négy évvel azután, hogy átvette a Piotr i Paweł lengyel szupermarketlánc hálózatát. A cég ez idő alatt nem tudott nyereséges évet zárni - írja a Notes from Poland.
Féléves csúcsra erősödött a dollár az euróval, illetve a forinttal szemben is, és közben a forint az euróval szemben is ennek a határán táncol, így megnéztük röviden, hogy mit üzennek a grafikonok a technikai elemzés szemüvegén keresztül.
Rengeteg régi, kihasználatlan iroda van a világon, vannak olyan területek azonban, ahol a hatalmas kereslet miatt ezeket már lakásokká kezdték átalakítani. Ez a trend már Magyarországon is elindult, így lehet, hogy a közeljövőben egyre több ilyen beruházás jöhet létre - derült ki a Portfolio Property Investment Forum 2023 panelbeszélgetéséből. A szakértők többek között megbeszélték azt is, hogy mi az oka az ingatlanpiaci visszaesés, mikor jöhet a fellendülés, de ESG-ről és azok költségeiről is szó volt.
Nincs jó helyzetben az ingatlanfinanszírozási piac, de a jó cégeknek még rengeteg lehetősége van - derült ki a Portfolio Property Investment Forum 2023 konferenciájának panelbeszélgetésén. A szakértők az európai és hazai kamatbázisok és kamatfelárak helyzetét is megtárgyalták a jelenre és a jövőre vonatkozóan, de szó volt az MNB zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjáról is.
Miután kiadta a környezetvédelmi engedélyt múlt pénteken a lengyel hatóság az ország első atomerőművére, tegnap aláírta a tervezési szerződést a lengyel atomerőművi állami vállalat (PEJ) a két amerikai cég által alkotott konzorciummal, így a tervek szerint 2026-ban elindul az építkezés és az első atomerőművi blokk 2033-tól már termelni is fog, az alap forgatókönyv szerint 60 évig. A lengyel miniszterelnök (képünkön) történelmi döntésnek minősítette a szerződés aláírását, amely egy új korszak kezdetét jelenti az országban a szénmentesség elérése érdekében.
A Schott Pharma ma 30 eurós részvényenkénti árfolyamon debütált a frankfurti tőzsdén, jóval az elemzői várakozások felett indult a kereskedés a papírokkal. A vállalat részvényei az első percekben 10 százalékkal emelkedtek.