euró

Nők által vezetett startupoknak kínál finanszírozást egy új uniós program

Nők által vezetett startupoknak kínál finanszírozást egy új uniós program

Az Európai Bizottság útnak indította a Women TechEU nevű uniós programot, amely mélytechnológiával, vagyis az új tudományos, illetve kézzelfogható innovációs eredményeken alapuló technológiával foglalkozó, nők által vezetett induló és innovatív startupokat támogatja, a finanszírozásra november 10-éig lehet jelentkezni - közölte az uniós bizottság kedden.

Rákapcsolt a dollár, esik tovább a forint

Rákapcsolt a dollár, esik tovább a forint

Az utóbbi hetek hektikus mozgásai után 355 körül beragadt az euró-forint árfolyam, eljött a szokásos nyári uborkaszezon. A következő időszakban elsősorban a jegybankok mozgathatják a hangulatot, az mozdíthatja ki innen a forintot is.

Budaörsi irodaparkot vásárolt egy európai ingatlanalap

Budaörsi irodaparkot vásárolt egy európai ingatlanalap

Megvásárolta az M7 Real Estate („M7”) páneurópai befektető és vagyonkezelő a Terrapark Next A&B budaörsi irodaparkot az M7 CEREF II (az „Alap”) megbízásából. Az akvizíció az Alap stratégiájával összhangban zajlott, amely irodai, logisztikai és ipari ingatlanbefektetésekre irányul Közép-Európa olyan piacain, mint Magyarország, Horvátország és Lengyelország.

Egy TV-sztár énekes pártja nyerheti meg a mai bolgár választást

Egy TV-sztár énekes pártja nyerheti meg a mai bolgár választást

Három hónap elteltével ma újabb parlamenti választást tartanak Bulgáriában, miután az április eleji voksolás után nem alakult ki kormánytöbbség a parlamentben. Felmérések szerint a TV-sztár és énekes Szlavi Trifonov populista pártja hajszállal ugyan, de legyőzi majd az elmúlt bő évtizedben kisebb megszakítással az országot kormányzó Bojko Boriszov jobbközép pártját. Könnyen előfordulhat, hogy a mai választás után is patthelyzet alakul majd ki a törvényhozásban. Ha Boriszov megosztott ellenzéke – a tavaly nyári tömegtüntetések révén megerősödő, az április választáson a parlamentbe bejutó három új protesztpárt, illetve a kommunista utódpárt szocialisták, valamint a török kisebbség pártja – most sem tud valamilyen formában megállapodni egy közösen támogatott kormány felállításáról, akkor idén egy újabb választásra is sor kerülhet.

Nem vesztegeti az időt a kormány, már ajánlatot is tett a budapesti reptérre (korr.)

Nem vesztegeti az időt a kormány, már ajánlatot is tett a budapesti reptérre (korr.)

Indikatív ajánlatot tett a magyar kormány a budapesti reptér megvásárlására – tudta meg a Bloomberg. A hírügynökség értesülései szerint ezen a héten kapták meg a Budapest Airport tulajdonosai az ajánlatot, amiről azt írják, hogy a piaci ár alatti, bár pontos számot a Bloomberg nem közölt. Az elejtett információmorzsák alapján kiszámoltuk, hogy vajon mennyit lenne hajlandó az állam a budapesti reptérért fizetni.

Matolcsy György megtalálta a csodafegyvert

Matolcsy György megtalálta a csodafegyvert

A politikai stabilitás megőrzésén túlmenően csupán egyetlen csodafegyver áll rendelkezésünkre az összes kihívás leküzdésére - írja rövid jegyzetében a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György a jegybank Facebook-oldalán.

Megsegítette a betonfal a forintot, amiről látványosan lepattant az erősödés irányába

Megsegítette a betonfal a forintot, amiről látványosan lepattant az erősödés irányába

Pénteken jelentős erősödést mutat a forint a bankközi piacon azután, hogy csütörtökön kéthavi mélypontra bukott az euróval szemben 358,6-nál. Ez a szint egy fontos technikai szint volt, így érthető, hogy erről elsőre látványosan lepattant az árfolyam, azaz ugrott a forint. Ebben szerepe lehet a ma már határozottan javuló nemzetközi részvénypiaci hangulatnak is.

Lassult a magyar export növekedése, egy éve nem volt ilyen kicsi külkereskedelmi többletünk

Lassult a magyar export növekedése, egy éve nem volt ilyen kicsi külkereskedelmi többletünk

Közzétette az előzetes májusi külkereskedelmi mérleg statisztikáit ma reggel a KSH és ezek azt mutatják, hogy a márciusi és áprilisi kiugró export- és importnövekedés után lassult a magyar külkereskedelem lendülete és mindez oda vezetett, hogy egy éve nem volt ilyen alacsony, mindössze 97 millió eurós külkereskedelmi mérleg többletünk.

Uniós bíróság: a kiküldetésben lévő magyar munkavállalókra az adott EU-tagállam minimálbérezése vonatkozik

Uniós bíróság: a kiküldetésben lévő magyar munkavállalókra az adott EU-tagállam minimálbérezése vonatkozik

A magyar munkavállalók a magyarországi székhelyű munkaadójukkal szemben hivatkozhatnak a magyar bíróságok előtt azon tagállamok minimálbérre vonatkozó előírásainak megsértésére, amelyekben kiküldetésben dolgoznak - ismerteti az Európai Unió Bírósága sajtóközleményében a luxembourgi székhelyű testület csütörtöki döntéséről.

Bíróságon követelnek kártérítést a koronavírus olasz áldozatainak rokonai

Bíróságon követelnek kártérítést a koronavírus olasz áldozatainak rokonai

Jelképes százmillió euró, vagyis több mint három és fél milliárd forint kártérítést követelnek az olasz kormánytól és az egészségügyi hatóságoktól a Lombardia tartományban az új koronavírus-járvány terjedése kezdetén meghalt betegek családtagjai a római bíróságon csütörtökön kezdődött perben.

Kéthavi mélypontról próbál talpra állni a forint

Kéthavi mélypontról próbál talpra állni a forint

A délután első feléig kéthavi mélypontja közelében ragadt a forint az euróval szemben a borongós nemzetközi részvénypiaci hangulat, a dollár ereje, a váratlanul magas magyar infláció és a magyar EU-pénzek folyósítása körüli bizonytalanság együtteseként, aztán a délután második felében kicsit erősödni tudott.

Kéthavi mélypontra ütötték a forintot a kamatemelési ígéretek mellett is – Merre tovább?

Kéthavi mélypontra ütötték a forintot a kamatemelési ígéretek mellett is – Merre tovább?

A keddi és főként a szerdai forintesés figyelemre méltó volt, mert fontos szinten esett át a forint és kicsit a régiós tendenciákból is kilógott, mindezzel pedig két hónapja nem látott gyenge szintre került a magyar fizetőeszköz az euróval szemben a 360-as szint közelében. Mindez azután történt, hogy hétfőn és kedden is megígérte a Magyar Nemzeti Bank vezetése a folytatódó kamatemelési sorozatot és meghatározó jelentőségű júliusi döntést vetített előre, így a piaci kamatemelési várakozások is tovább emelkedtek. A látszólag furcsa forintesés mögött röviden összefoglaljuk a főbb okokat és azt is, hogy technikai elemzési alapon melyik szintekre kell nagyon figyelni.

Folytatódik a forint vesszőfutása a meglepő inflációs adat után

Folytatódik a forint vesszőfutása a meglepő inflációs adat után

Csütörtök reggel 358 fölé gyengült a forint az euróval szemben, ezzel folytatódik az elmúlt napok tendenciája, melyben a magyar deviza esik. Ráadásul érezhető alulteljesítésről is beszélhetünk a forint esetében, a hét elején még 350 közelében volt az euró jegyzése.

Kiszivárgott: módosítja inflációs célját az EKB, így még tovább maradhat az ultralaza politika

Kiszivárgott: módosítja inflációs célját az EKB, így még tovább maradhat az ultralaza politika

Megállapodtak az Európai Központi Bank döntéshozói, hogy két százalékra módosítják a jegybank hivatalos inflációs célját az eddigi „két százalékot közelítő, de el nem érő” célról és a szimmetrikussá tett cél kapcsán átmenetileg tolerálják az infláció túlszaladását is a célszámon – tudta meg a Bloomberg a csütörtökön bejelentendő egyik fontos döntést.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.