euró

400 forintos euró, mit tesz Putyin az oroszokkal?

400 forintos euró, mit tesz Putyin az oroszokkal?

Csütörtökön 17:00-kor jelenik meg napi podcastünk, a Checklist. A mai műsorban szó lesz a 400 forintos euró pontos történetéről, azaz, hogy milyen folyamatok vezettek március 7-én a történelmi mélyponthoz. Másik témánk pedig Oroszország lesz, egészen pontosan, hogy milyen hatással van a háború az ország kilátásaira.

375 felett az euró ára az MNB visszafogott kamatemelése után

375 felett az euró ára az MNB visszafogott kamatemelése után

Egyértelműen újabb fordulat jelei látszanak a devizapiacon, a forint a 370-es lélektani határtól 375-ig pattant vissza hirtelen. De ezzel párhuzamosan a dollár is újra erősödésbe kapcsolt, vagyis egyértelműen látszik, hogy a háborús hangulat változott, kifulladt a korábbi optimizmus a piacon.

Megtudtuk: a Sberbank betéteinek 60 százalékára nem volt biztosítás

Megtudtuk: a Sberbank betéteinek 60 százalékára nem volt biztosítás

360 milliárd forint volt a magyarországi Sberbank betétállománya a végelszámolás kezdetén – tudtuk meg a végelszámolást végző PSFN Kft.-től. Mivel az OBA betétbiztosítása ebből csak 146,7 milliárd forintra vonatkozott, elmondható, hogy 213 milliárd forintra, a betétösszegek 60%-ára nem volt biztosítás. E betétek tulajdonosai május 3-áig élhetnek hitelezői igényükkel a végelszámolónál.

Mínuszban zárt Amerika, kilőtt az olaj

Mínuszban zárt Amerika, kilőtt az olaj

A korábbi hetekben főleg az orosz-ukrán háború és a magas inflációval kapcsolatos aggodalmak miatt estek a tőzsdék, ehhez képest viszont már az látszik a globális piacokon, hogy elindult egy visszapattanás és a korábbi veszteségeket szépen kezdik ledolgozni a vezető indexek. Ezzel összhangban ma Európában is pozitív volt a nyitás, azonban kora délutánra elfogyott a lendület, és elkezdtek lefordulni a tőzsdék, majd egyre nagyobb mínuszok alakultak ki. Ezzel szemben a magyar tőzsdén alapvetően jó volt ma a hangulat, részben a Mol erős teljesítményének köszönhetően. Ami a tengerentúli piacot illeti, az amerikai indexek is mínuszban zártak, miközben az olaj árfolyama 5-6%-ot emelkedett.

A németek szerint Oroszország megszegte a gázszerződést

A németek szerint Oroszország megszegte a gázszerződést

Szerződésszegés rubelben kérni az orosz földgáz árát - jelentette ki Robert Habeck német szövetségi gazdasági és klímavédelmi miniszter szerdán Berlinben a Kreml által barátságtalannak minősített országokra vonatkozó új elszámolási rendszerről.

Újra 374 felett a forint

Újra 374 felett a forint

Kedden 370 alatt is járt az euró jegyzése, azonban úgy tűnik, mintha kifulladt volna a magyar deviza javulása. Persze a háborús hírek még segíthetnek újabb lendületet venni, hiszen továbbra is a nemzetközi hangulat mozgatja elsősorban az árfolyamot. Estére a forint árfolyama ismét 374 fölé gyengült.

Üzemanyag-korlátozás 2022: minden, amit tudni kell az árstopról, a szállításról, a tárolásról és a büntetésekről

Üzemanyag-korlátozás 2022: minden, amit tudni kell az árstopról, a szállításról, a tárolásról és a büntetésekről

Az orosz-ukrán háború hatására tovább emelkedtek az üzemanyagárak Magyarországon, ám az egyelőre május 15-éig érvényben lévő, 480 forintos hatósági ár miatt ezt leginkább a nagykereskedők érzik meg. Az emelkedő üzemanyagárakra Európa-szerte reagálnak a kormányok. Mutatjuk, mit kell tudnia a hazai és az európai aktuális üzemanyagárakról, a magyarországi árstopról, az üzemanyag szállításának szabályos módjáról, annak tárolásáról, a lehetséges büntetésekről.

Mario Draghi elárulta, kitől függ a diplomáciai megoldás sikere az ukrán háború ügyében

Mario Draghi elárulta, kitől függ a diplomáciai megoldás sikere az ukrán háború ügyében

A nemzetközi közösségnek a béke érdekében végzett diplomáciai erőfeszítése Vlagyimir Putyin orosz elnök ellenállásába ütközik az olasz miniszterelnök Mario Draghi szerint, aki az Európai Unió és a Kína közötti párbeszéd erősítését szorgalmazta az EU állam- és kormányfői találkozóját megelőző beszédében a római parlamentben szerdán.

Folytatódott a rali az amerikai tőzsdéken

Folytatódott a rali az amerikai tőzsdéken

Jó hangulatban telt a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a vezető indexek szinte kivétel nélkül jelentős plusza kerültek ma délután, ehhez képest azonban a magyar tőzsde lemaradónak számított, részben az MNB frissített inflációs előrejelzése és GDP-prognózisa miatt. Eközben az amerikai tőzsdéken pozitív mozgások látszanak, a befektetők látszólag gyorsan túltették magukat Jerome Powell tegnapi nyilatkozatán, amikor a jegybankelnök arról beszélt, hogy agresszívebb kamatemelések jöhetnek az infláció megfékezése miatt.

A hollandok közölték, mekkora összegű orosz vagyont fagyasztottak eddig be

A hollandok közölték, mekkora összegű orosz vagyont fagyasztottak eddig be

Sigrid Kaag holland pénzügyminiszter a parlamentnek küldött levelében arról tájékoztatta a törvényhozókat, hogy holland pénzintézetek eddig összesen 392 millió euró értékben fagyasztottak be a Kremlhez közelálló, 188 szankcionált orosz személy vagyonából - jelentette az NlTimes hírportál kedden.

Sztrájkolnak a spanyol fuvarozók a magas üzemanyag-árak miatt

Sztrájkolnak a spanyol fuvarozók a magas üzemanyag-árak miatt

Spanyolországban kedden is folytatódik a közúti áruszállítók sztrájkja annak ellenére, hogy a központi kormány üzemanyagár-támogatásról egyezett meg az ágazatban dolgozók többségét képviselő Közúti Áruszállítók Nemzeti Bizottságával (CNTC).

Totális átváltozás jön a vállalatoknál: a pénz, a beruházás és a technológia lesz a döntő

Totális átváltozás jön a vállalatoknál: a pénz, a beruházás és a technológia lesz a döntő

Elképesztően összetett, sok tényezős, és bizonytalan folyamatról van szó, amikor a világ karbonsemleges működéséről beszélünk. Számos társadalmi, gazdasági, politikai, technológiai, környezeti szempontot, érdeket, és érdekellentétet kell úgy meghatározni és kezelni, hogy végeredményben jobb és élhető maradjon a világ mindenki számára. A nettó zéró átmenet gazdasági és szociális lehetőségeiről és kihívásairól, a pénz szerepéről, a sokszor vitatott közlekedés és az épületek ETS rendszerbe való becsatornázásának veszélyeiről, illetve előnyeiről, a háború okozta következményekről és a következő 2-3 év változásairól kérdeztük Martin Portert, a Cambridge Institute for Sustainability Leadership (CISL) brüsszeli ügyvezető elnökét; a CLG Europe szenior stratégiai tanácsadóját.

Sorra jönnek a friss becslések: nagyon fájhat Magyarországnak az orosz-ukrán háború

Sorra jönnek a friss becslések: nagyon fájhat Magyarországnak az orosz-ukrán háború

Akár komoly ütést is bevihet a magyar gazdaságnak az orosz-ukrán háború 2022-ben, egyre több elemző módosítja jelentősen előrejelzéseit. A fegyveres konfliktus szinte biztosan magasabb inflációhoz és alacsonyabb gazdasági növekedéshez vezet majd, utóbbi akár komoly fékezést is jelenthet a tavalyi 7 százalékos bővülés után. Két friss előrejelzés szerint akár 3% környékére is lassulhat a gazdaság, ami akár recessziós kockázatot is jelenthet, hiszen az év eleje még jól sikerült. A bizonytalanság azonban óriási: az óvatosabb elemzők még alig húzták lejjebb a prognózisaikat, és ha nekik lesz igazuk, akkor lehet akár egész jó éve is a magyar gazdaságnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.