Olcsó a benzin, spórolj máson! - Akik máshogy látják...
Drágának tarthatjuk ugyan a tankolást, a benzin azonban olcsó az ételhez, vízhez és sörhöz viszonyítva - derül ki John S. Herold elemzéséből.
Drágának tarthatjuk ugyan a tankolást, a benzin azonban olcsó az ételhez, vízhez és sörhöz viszonyítva - derül ki John S. Herold elemzéséből.
A mai kereskedés során jelentős gyengülést produkált a Brent típusú kőolaj, mely elemzők szerint annak tudható be, hogy a piac a késő délután nyilvánosságra hozott amerikai készletek ismételt növekedését várja.
Lefelé vette az irányt a Brent típusú kőolaj ára, de a kurzus még így is 51 dollár feletti szinten tartózkodik.
Az OMV pénzügyi igazgatója, David C. Davies Bécsben adott exkluzív interjút a portfolio.hu számára a társaság, illetve a regionális olajipar aktuális kérdéseiről. Beszélgetésünk során nem csak az orosz olajcégek által jelentett fenyegetettséget, hanem az OMV MOL pakettjének kérdéseit, a magyar olajcéget ért - árképzéssel kapcsolatos - vádakat, valamint az osztrák cég román leányvállalatában a Petromban rejlő növekedési lehetőségeket érintettük.
Június 8-án, szerdán 0 órától a MOL Rt. a motorbenzin literenkénti fogyasztói árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 6 forinttal emeli. Az egy hónappal ezelőtt tapasztalt árcsökkenést követően az elmúlt két hét folyamán a nemzetközi olajpiacokon ismét jelentősen emelkedtek az árak. Ennek fő oka, hogy a világszerte dinamikusan növekvő fogyasztással a kőolaj-kitermelés és a finomítók termék-kibocsátása nem tudott lépést tartani, valamint hogy a legfontosabb felhasználói térségekben az igényekhez viszonyítva alacsonyak a készletek.
Tovább emelkedtek a mai délelőtt során a világpiaci olajárak: a júliusi szállítású amerikai könnyűolaj 55.3, a prompt északi-tengeri brent 52.4 dolláros hordónkénti áron cserél gazdát.
PETROM. Ezzel a szóval lehet legjobban jellemezni azt, hogy mi állt az OMV mai, harmadik alkalommal megrendezésre kerülő bécsi média napjának fókuszában, melyen a portfolio.hu is jelen van. A cég összes vezetője a tavalyi román akvizíciót, illetve az ebben rejlő hatalmas lehetőségeket emelte ki prezentációjában - és természetesen kitért a soha nem látott magasságokban tartózkodó részvény árfolyamra is.
A tájékoztató magyar vonatkozású pontjai az alábbiak voltak:
- az OMV INA privatizációban való részvételi szándéka;
- Nabucco projekt;
- az OMV MOL részesedésének kérdése.
Felemás napot zárt tegnap az olajpiac, a kereskedés első felében szinte töretlen emelkedés mutatkozott, a Brent kurzusa az 52 dolláros szintet is megközelítette, ezt követően azonban az USA készletadatai lehűtötték a kedélyeket.
A BHP Billiton a mai napon bejelentette, felvásárlási ajánlatának eredményeként 55.45%-os befolyásra tett szert a WMC Resources-ben, mely az urán és nikkelbányászat területén tevékenykedik.
Ferencz I Szabolcs, a MOL kommunikációs igazgatója szerint a társaság nem változtatott árképzési politikáján. A nyilatkozat a szerdai kormányszóvivői megnyilatkozásra reagált, melyben László Boglár sejtetni engedte, hogy a MOL hajlandóságot mutat korábban alkalmazott árpolitikája megváltoztatásához.
A tegnapi meredek emelkedéssel nem ért véget az olajpiaci rally: a Brent kurzusa a mai kereskedés során már újabb 2%-kal, 50 dollár fölé emelkedett.
Az elmúlt percekben 16,000 Ft fölé került a MOL árfolyama, az olajrészvények múlt hét pénteken forogtak utoljára hasonló szinten, ekkor azonban az S&P leminősítésének nyilvánosságra kerülése után percek alatt esett vissza az árfolyam.
300 euró fölé emelkedett a mai kereskedés során az OMV részvényeinek árfolyama Bécsben, jelenleg 2.5%-os pluszban tartózkodik az árfolyam.
Továbbra is fenntartja felhalmozás minősítését a MOL részvényeire Pletser Tamás, az Erste elemzője, aki 16,500 Ft-ról 17,850 Ft-ra növelte a papírok célárfolyamát keddi keltezésű elemzésében.
2.1%-os ugrással zárta a tegnapi kereskedést a Brent típusú kőolaj, melynek hordónkénti ára ismét megközelíti az 50 dolláros kulcsszintet.
Három hetes csúcson, 52 dollár felett tartózkodik a New York-i jegyzésű crude olaj hordónkénti ára, miközben az északi-tengeri brent típusú olaj közelít az 50 dollár/barrell árhoz.
A szerb gazdasági miniszter a múlt héten magyar üzletemberekkel tárgyalt a szerb beruházási lehetőségekről Belgrádban. A találkozón részt vett Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója is, aki megerősítette, hogy a magyar olajcég érdeklődik a NIS iránt.
3 mrd Ft feletti forgalom mellett 15,500 Ft alá esett vissza a MOL árfolyama. A hazai olajtársaság részvényei gyakorlatilag ismét a gyorsjelentéskor aktuális szinten forognak.
Kínai lapértesülések szerint a távol-kelti ország már 2000 óta készül arra, hogy hatalmas devizatartalékainak egy részét olajvásárlásra fordítsa.
A jegybank mai döntésével 2024. július 24-től 25 bázisponttal mérsékdlőik az alapkamat, az irányadó kamatszint...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.