energia

MOL projekt Indiában?

Ma kezdi meg tárgyalásait Indiában Gyurcsány Ferenc, ahol többek között megbeszéléseket folytat az indiai kormány olajipari miniszterével is. A miniszterelnökkel együtt Indiában tartózkodik a MOL küldöttsége is - írja a Figyelő.

Nomura: vedd a Lotost!

Továbbra is vételre ajánlja a Lotos részvényeit a Nomura, mely tegnapi elemzésében 55 zlotys célárfolyamot határozott meg a kisebbik lengyel olajcég részvényeire vonatkozóan. A növekedési potenciál csaknem 30%-os.

A kormány védi a lex MOL-t: mikor lesz vége?

Megküldte a magyar kormány a lex MOL-al kapcsolatos álláspontját Brüsszelbe, melyben további tárgyalásokat javasol az ügyben. Erre azért van szükség, mert a bizottság két hónappal ezelőtt több ponton is aggályosnak vélte a törvényt.

Eladáson a PKN

A korábbi semlegesről eladásra minősítette le a lengyel PKN részvényeit a UBS elemzője, aki 57 zlotyról 52 PLN-re csökkentette az olajcég részvényeinek célárát. A leminősítésre elsősorban az elkövetkező évekre vonatkozó profit várakozások visszafogása miatt került sor.

Csökkent a hazai benzinfogyasztás

Csak minimális mértékben emelkedett a hazai üzemanyag fogyasztás a tavalyi negyedik negyedévben a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) legfrissebb adatai szerint. A gázolaj és a benzin értékesítések továbbra is fej-fej mellett haladnak, a benzin esetében azonban csökkenés volt megfigyelhető az egy évvel korábbihoz képest.

6%-kal emelte olajár várakozását a Deutsche Bank

A globális politikai feszültségekre és a szűkös kereslet-kínálati viszonyokra hivatkozva emelte idei éves olajár váraklozását a Deutsche Bank. Emellett orosz olaj és gázipari társaságok célárát is felfele húzták az elemzők.

Segített az olajnak Bernanke

A tegnapi 1.9%-os esést követően ma 0.4%-kal korrigált vissza a WTI februári határidős árfolyama. Az enyhén pozitív elmozdulás a tegnapi Ben Bernanke beszéddel függhet össze, mely további kamatcsökkentést helyezett kilátásba az USA-ban.

24,000-25,000 Ft között stabilizálódhat az Émász

Az RWE szóvivője szerint az MVM nyerte a Fővárosi Önkormányzat 10.54%-os ELMÛ pakettjét. Ez arra utal, hogy az Émász kivásárlásával és kivezetésével kapcsolatos spekulációk jelentősen mérséklődhetnek, ami komolyabb negatív árfolyamkorrekciót vetít előre - véli Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline elemzője. Ugyanakkor az ELMÛ és az MVM között szorosabb együttműködés jöhet létre, ami a működés szempontjából mind az ELMÛ-nek, mind az ÉMÁSZ-nak kedvező lehet.

Rossz hír az ÉMÁSZ kivezetésre játszóknak, elbukott az RWE

Az MVM Zrt. vásárolhatja meg az ELMÛ 10.54%-os részvénycsomagját. Írja a Vg az RWE szóvivőjére hivatkozva. Az MVM még csak azt erősítette meg, hogy adtak ajánlatot, mást nagyon nem is tudott, mert hivatalos eredmény még nincs.

Elmű tender: érvényes ajánlatok érkeztek - holnap eredmény

Érvényes ajánlatok érkeztek a főváros kezében lévő 10.6%-os Elmű részvénycsomagra, így a tender várhatóan érvényes lesz az MTI beszámolója szerint. Eredményhirdetés azonban csak holnapra várható.

Jelentős mértékben csökkenő nyersolajkészlet, de...

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Hivatal az elmúlt heti olajkészletek alakulására vonatkozó adatokat. Ezek alapján a nyersolajkészletek 6.8 millió hordóval csökkentek, a benzinkészletek 5.3 millió hordóval emelkedtek, a finomított termék készletek 1.5 millió hordóval kerültek feljebb.

Kezeket a billentyűzetre, szemeket a monitorra! - Jönnek a készletadatok

Az olaj (WTI) februári határidős árfolyama a tegnapi emelkedést követően a 96 dolláros szint felett tartózkodik, a befektetők többsége a mai amerikai olajkészlet adatokat várja. Van is mire figyelni, hiszen a nyersolajkészletek nyár közepén meginduló apadása egyre csak gyorsul, így a készletek utoljára két évvel ezelőtti szinten tartózkodnak.

India berezelt a 150 dolláros olajár prognózis miatt

A korábbi napok csökkenését követően tegnap 1.3%-kal, ma pedig 0.5%-kal került feljebb a fekete arany árfolyama. Miközben az amerikai részvénypiacok szakadatlan esnek, az olajpiaci befektetők a múlt heti olajkészletek további apadására spekulálnak, mely árfelhajtó tényezőként hat.

Svájci certifikátba került a Genesis

A Basler Kantonalbank arról értesítette a Genesis Investment Fund-ot és rajta keresztül a Genesis Energy-t, hogy a "BKB New Energy Tracker" kibocsátási prospektusában a Genesis Energy-t, mint befektetési portfoliójának részét szerepelteti.

Reflektorfényben maradhat az olajszektor 2008-ban

A Merrill Lynch elemzői az idei évre konzervatív megközelítésben hozzávetőlegesen 14%-os emelkedést vetítenek előre az átlagos olajár tekintetében 2007-hez képest és véleményük szerint 2008-ban is reflektorfényben maradhatnak az olajszektorba tartozó társaságok. Olyan cégeket favorizálnak, mint a BG Group, az OMV, a Tullow Oil, a Cairn Energy, a Kazmunaigaz és a Gazprom.

Megkezdődött a Nabucco részletes műszaki tervezése

A Nabucco Gas Pipeline International Ltd., amely a Nabucco Gázvezeték megtervezésére és megépítésére létrejött nemzetközi konzorcium, a brit Penspen vállalattal - mint a tulajdonos által közvetlenül megbízott főmérnöki társasággal (Owner’s Engineer) - szerződött a projekt részletes tervezésének koordinálására.

Amerikai hadihajót fenyegettek meg az irániak

Helyi idő szerint vasárnap délután öt iráni gyors motorcsónak súlyosan inzultált három amerikai hadihajót a harmuzi szorosnál, és utóbbiak közül az egyik már a tűzparancs kiadási folyamatot is megindította, tűzharcra azonban végül nem került sor - jelentette a CNN. Az eset néhány nappal azt megelőzően történt, hogy Geoge Bush amerikai elnök megkezdené közel-keleti körútját, amelynek egyik kiemelt témája az iráni helyzet, az ország agresszív térségi fellépése.

Óriási benzinár-pofon az autósoknak!

Rosszul indul az Újév a magyar autósok számára, a portfolio.hu értesülései szerint ugyanis a MOL 5 forinttal megemeli mind a benzin, mind pedig a gázolaj árát szerdán 0 órától.

Pécs a PannonPlast első partnerei között

A föld mélyebb rétegeinek hőenergiáját szeretné hasznosítani épületek fűtéséhez és villamosenergia-termeléshez Pécs önkormányzata. A város csütörtökön együttműködési megállapodást kötött a Pannonplast Polifin Kft-vel a Mecsek geotermikus kutatásáról - írja az Index.

Forr a világ - 100 dolláron az olaj! (4.)

A nyitást követő 3.7%-os emelkedéssel megütötte a 100 dolláros szintet a NYMEX-en jegyzett februári lejáratú határidős nyersolaj árfolyama, mely egyben új rekordot is jelent a fekete arany árfolyamának életében. Ezt követően már megjelentek a profitrealizálók, aminek hatására az árfolyam a tegnapi zárószintig, 99 dollárig csorgott le.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.