energia

MOL reakció az OMV lépésére

A MOL bejelentette, hogy értesült arról, hogy az OMV hivatalos megkeresést küldött az Európai Bizottság részére a társaság felvásárlására irányuló hipotetikus ajánlata kapcsán.

Újabb lépést tett az OMV a MOL-lal való összefonódásért

Az Európai Bizottság által rendszeresen, nem nyilvános, előzetes konzultáció keretében lefolytatott egyeztetések eredményeképpen az OMV bejelentette, hogy 2008. január 31. napján az OMV a MOL-lal tervezett összefonódására vonatkozó hivatalos előzetes összefonódási bejelentés (CO Formanyomtatvány) benyújtásra került az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságához - olvasható az OMV által kiadott sajtóközleményben

Több mint félmillió részvényt vett vissza a MOL januárban

A MOL a tegnapi napon is vásárolta a részvényeit, melynek keretében 75,455 darab MOL papír került a társaság tulajdonába. Így január 22-e óta már több mint 536 ezer darab részvényt vásárolt meg a társaság a piacról.

Vegyes negyedév a Shell-nél

Csaknem 60%-kal növekedett a Royal Dutch Shell profitja a negyedik negyedévben, köszönhetően az olajár év végi szárnyalásának. Ugyanakkor az egyszeri tételek hatását kiszűrve a társaság nyeresége nem érte el az elemzői várakozásokat, így a részvények árfolyama 1.2%-ot esett ma reggel.

Ma már esik az olajár, kérdés meddig?

Az elmúl napok emelkedéseit követően ma 1.3%-kal hanyatlott a WTI márciusi határidős árfolyama azt követően, hogy a negyedik negyedéves amerikai GDP tegnap várt alatti növekedést mutatott, a Fed a vártnak megfelelően 50 bázisponttal vágott irányadó rátáján, illetve a vártnál nagyobb gyarapodást mutattak a múlt heti olajkészletek.

6 nap alatt 461 ezer darab részvény tűnt el a MOL piacáról

A MOL közzétette, hogy a 2007. július 16-án közzétett és 2008. január 22-én módosított bejelentése alapján, 2008. január 30-án 89,000 darab MOL részvényt vásárolt a BÉT-en az OTP Bank mint befektetési szolgáltató közreműködésével 22,802 forintos átlagárfolyamon.

Emelkedő benzin és nyersolajkészletek

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Információs Ügynökség az elmúlt heti olajkészletadatokat, melyek alapján a nyersolajkészletek 3.6 millió, a benzinkészletek 3.6 millió hordóval emelkedtek, a finomított termék készletek 1.5 millió hordóval estek. Az adatok hatására a WTI árfolyama 0.5 dollárral csökkent.

Olaj: lesz itt minden ami kell

A tegnapi 0.7%-os emelkedést ma ugyanekkora mértékű hegymenet követte az olaj piacán, így már ötödik napja emelkedést mutat a WTI márciusi határidős árfolyama. A piacon a befektetők a mai Fed kamatdöntés mellett a negyedik negyedéves amerikai GDP adatra, illetve az amerikai olajkészletek alakulására figyelnek, majd azt követően a pénteki OPEC ülés kerülhet a befektetők fókuszába.

Februártól spórolhatsz a gázon?

Az EMFESZ Kft. február elejétől elindítja a lakossági földgáz kiszolgálást élve a 2003-as Magyar Gáztörvény adta lehetőségekkel. A lakosságnak alternatív gázszolgáltatási csomagot tesz elérhetővé a társaság, mely olcsóbb és egyszerűbb gázszolgáltatást jelent majd számukra, derült ki a mai sajtótájékoztatón.

MOL: beindult a komáromi biodízel üzem

Megkezdte termelését Komáromban Rudi Roth osztrák üzletember és a MOL közös vállalkozása. Az ország legnagyobb biodízel gyára, melyet 40 millió eurós beruházással építettek fel, évente 150 ezer tonna biodízelt állít elő - írja a Népszabadság.

Sűrű hét az olajpiacon

Bár tegnap nap közben nagyobb mínuszban is tartózkodott a WTI márciusi határidős árfolyama, a nap végét 0.3%-os pluszban zárta, ma pedig 0.1%-kal került lejjebb. A várakozások szerint pénteken nem változtat kitermelésén az OPEC, de ez előtt a piac számára még nagy kérdés, hogy a Fed milyen kamatdöntést hoz szerdai ülésén.

Ismét vett a MOL

A MOL a 2007. július 16-án közzétett és 2008. január 22-én módosított bejelentése alapján, 2008. január 28-án 65,000 darab MOL részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 22,709 Forint/darab átlagárfolyamon.

Bevásárolt az EMFESZ Ukrajnában

Az ukrán Versenyhivatal hozzájárult, hogy az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) megvásárolja az Ukrnadraszervice zárt részvénytársaságot. A megszerzett cég főleg olaj- és földgáz kitermelésével és feldolgozásával foglalkozik.

Visszatartanak a félelmek az olajtól

A pénteki 1.4%-os emelkedést követően ma ugyanekkora mértékű mínuszban tartózkodik a WTI márciusi határidős árfolyama. Hiába a Fed kamatcsökkentésére vonatkozó spekulációk, az árfolyam emelkedésének gátat szab az olaj iránt továbbra is legnagyobb keresletet támasztó amerikai gazdaság recesszióba süllyedése miatti félelmek.

Folytatja a részvényvisszavásárlást a MOL

A MOL a 2007. július 16-án közzétett és 2008. január 22-én módosított bejelentése alapján, 2008. január 25-án 86.000 darab MOL részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén az OTP Bank Nyrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével 22.768 Ft/db átlagárfolyamon. A tranzakciót követően a társaság 1.699.734 db "A" sorozatú valamint 578 db "C" sorozatú részvényt birtokol.

Bevásárolt a Gazprom az OMV üzletébe

2008. január 25-én Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója és Alexander Medvedev, az OAO Gazprom elnökhelyettese, egyben a Gazprom Export Ltd. elnöke együttműködési megállapodást írtak alá. A két vállalat az együttműködés szerződéses kereteiben állapodott meg: a Gazprom 50%-os részesedésre tesz szert a Közép-Európai Földgázelosztó Központban, valamint a felek közös tározó-projekteket indítanak Ausztriában és a környező országokban. A tervek szerint a Közép-Európai Földgázelosztó Központ a kontinentális Európa legfontosabb kereskedelmi platformjává válik. A jelen megállapodás a 2007. májusában aláírt Szándéknyilatkozaton alapul.

OMV: egy kedvező negyedév

Alapvetően pozitíven alakult az OMV tavalyi negyedik negyedéve, hiszen mind az olajárak, mind a finomítói marginok emelkedtek, s a kitermelési volumene is növekedett a cégnek. Negatívan hatott azonban a dollár és a lej euróval szembeni gyengülése. Az OMV február 26-án teszi közzé részletes negyedéves számait.

A piac 8%-át vette a MOL

A MOL a 2007. július 16-án közzétett és 2008. január 22-én módosított bejelentése alapján, 2008. január 24-án 70,000 darab MOL részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén az ING Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével 22,763 Ft/db átlagárfolyamon. A tranzakciót követően a társaság 1,613,734 db "A" sorozatú valamint 578 db "C" sorozatú MOL részvényt birtokol.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.